Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

1. szám - Herédy Sándor: A textilipar vízgazdálkodása és a textilipari szennyvíztisztítás általános irányelvei Csehszlovákiában

22 Hidrológiai Közlöny 1966. 1. sz. Herédy S.: /I textilipar vízgazdálkodása és szennyvíztisztítása Sajnos ma még a gazdaságossági szempontokat nem mérlegelik kellő gondossággal. 2.22 Mercerizálás. A bepárlás és a hígított mercerizáló lúg visszanyerése ismert eljárás. Sajnos bepárló berendezést mégis csak ott alkalmaznak, ahol a semlegesítés tetemes költségei gazdaságilag nem elviselhetők. A leengedett lúg semlegesítésével -— mesterséges vagy természetes semlegesítés során — emelkedik a szennyvíz sótartalma, amely a befogadó szennyezésében új komponenst jelent. Ennek következményeit esetenként az ipari vízkivétel szempontjából meg kell vizsgálni. Csehszlovákiában máikét év óta üzemben van mint prototípus, egy 1200 kg nátronlúg/nap visszanyerő berendezés. Azóta több szakember foglalkozott a prototípus tökéletesítésével. Ennek következményeképpen a nyert eredmények annyira kedvezőek, hogy a berendezés 3—5 éven belül kifizetődik. 40, Kcs/t gőz és 1 Kcs/1 kg nátronlúg-ár mellett. A bepárló berendezés 3 lépcsőben működik, ahol az első kb. 120 °C hőmérséklet, az utolsó pedig 80 °C mellett dolgozik. Mindezek alapján az elkövetkező években minden nagyobb mercerizáló berendezést célszerű ellátni bepárló berendezéssel, amely esetben a legtöbb helyen a szennyvízkérdés derítőberendezés építése nélkül megoldható. 2.3 Textilfestőde és nyomóüzem A nyomóüzemek szennyvizei mindig kevésbé szennyezettek, mint a festődéké. A nyomóüzemi vegyszerek vegyi összetételükben is enyhébbek. 2.31 A festőde szennyvize. A festőde szennyvizét a vízgazdálkodási szervek legtöbbször a festékanyag szempontjából ítélik meg. A textilszakember előtt azonban világos, hogy nem a festékmaradványok okozzák a főnehézségeket és csak a laikus szemében kelthetik a nehézség látszatát. A legtöbb nehézség a festőfürdők vegyszertartalmából ered. A legfontosabbak a redukáló vegyszerek, mint pl. szulfid és hydrosulfit, továbbá az agresszív vegyszerek (savak, lúgok, stb.) és utolsósorban a szerves anyagok, a szappan, és magától értetődően a mosószerek. Már a bevezetésben említésre került, hogy a modern textil- és kikészítési technológiákból származó szennyvizeket mint kémiai szennyvizeket kell megítélni, mert a benne található tisztán szerves rész — a városi szennyvizekkel ellentétben — minimális, és az még keményítő, szappan, természetes marószerek, stb., valamint mesterséges kémiai preparátumok hozzáadásával egyre csökken. A textilfestődékben használt legtöbb vegyszer biológiailag nem lebontható, úgyhogy nyílt kérdés, vajon a tisztítóhatás biológiai folyamatban, hígítás és az ezekkel járó kémiai reakció által elérhető-e ? A színtelenítés is — amit a festődei szennyvizek biológiai tisztításánál csak részben érünk el —, az elevenített iszap részecskéinek és pelyheinek festékanyag adszorbeálásával magyarázható, vagyis nem biológiai lebontódással. Már a legegyszerűbb festődei technológia alkalmazása esetén is a szennyvizek semmi vagy majdnem semmi mikroorganizmust vagy csírát sem tartalmaznak. Sok szennyvíz gyakorlatilag steril nemcsak agresszív vegyszertartalma miatt, hanem éppen a fürdők hosszú főzése következtében, ami gyakran nagy nyomás alatt történik. A biológiai élet számára fontos tápanyagok a festődei szennyvizekben csak igen korlátozott mennyiségben vannak jelen. Legfeljebb cukor- és pektintartalmú anyagokkal számolhatunk, valamint kisebb menynyiségben nitrogéntartalmú vegyületekkel. A kálium- és foszforsók gyakorlatilag minden textilipari szennyvízből hiányoznak. Ez a helyzet a tisztítási mód megválasztásánál két alternatívához vezet : a) a festődei szennyvíz vegyi tisztítása, b) vegyi előtisztítás, vagyis az agresszív vegyszerek eltávolítása és biológiai utótisztítás ott, ahol megfelelő mennyiségű fekáliás szennyvíz áll a biológiai tisztítás rendelkezésére. Vannak speciális esetek is, ahol egyszerűbb megoldást lehet alkalmazni. (Nagy városban az üzem közvetlenül a városi csatornahálózatba is beengedheti a szennyvizét.) A festődei szennyvíz tisztítási költségei meglehetősen magasak, úgy, hogy a szennyvízmennyiség és szennyvízszennyeződés csökkentésének minden lehetőségét gondosan és alaposan kell tanulmányozni. 2.32 A technológia és a gépi felszerelés kapcsolata. További törekvés az igen takarékos festékanyag és vegyszerfogyasztás megvalósítása. Olcsóbb néhány tartályt a használt flotta átszivattyúzására vagy tárolására beállítani, mint amennyibe egy derítőberendezés üzeme és felépítése kerül. A folyamatosan dolgozó gépeket elválasztó rendszerű csatornázással kell ellátni úgy, hogy a szennyvíztisztító berendezés méretezésénél csak a koncentrált festőfürdőmaradványokkal és legfeljebb az első mosóvízzel kell számolni. A Jiggereknél, fonalfestő berendezéseknél, motollás kádaknál, stb. a túlfolyásos mosást a lehetőségig korlátozni kell úgy, hogy a csatornahálózatba csak az üzemben szükséges szennyvíz kerüljön. Rá kell térni a fokozott vízvisszaforgatásra, illetve a víz ismételt, más célra való felhasználására. 2.33 Festékanyagok és vegyszerek. A technológiából eléggé ismeretes, hogy a festékanyagcsoportok mennyire kötve vannak a segédvegyszerekhez. Az erősen szennyezett szennyvizek a kén és Indanthren-festődékből származnak, ahol a kémiailag redukáló sók jelenléte fontosabb az alkalikus reakciónál, mint a szerves anyagoké. A gyapjúfestésnél nemcsak krómfestékanyagokkal, hanem szappanszuszpenziókkal is számolni kell. A direktfestéssel dolgozó festődék kevésbé agresszív vegyszereket használnak, ezzel szemben azonban a festékmaradványok igen szívósak és nehezen csapódnak ki az oldatból. Tisztán kémiai elméletek egyszerű utakat mutatnak a víz színtelenítésére, ezek azonban nagyüzemben vagy derítőmedencékben nehezen