Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

5. szám - Dr. Szigyártó Zoltán: Hatásfok vizsgálatok a K. IV. öntözőfürt-főcsatorna üzemének jellemzésére

Dr. Szigyártó Z.: Hatásfok vizsgálatok Hidrológiai Közlöny 1966. 5. sz. 195 (a normától eltérő módon végrehajtott, szakaszos vízutánpótlás esetén), illetve a halastavak ugyancsak szakaszos vízpótlásánál az igényelt vízmennyiség teljesen határozatlan maradt. De nem volt arra sem mód, hogy a termelő feltüntesse azt, ha a normától eltérő egyszeri vízadagot kívánt igényelni (pedig erre elvileg joga is van !). Emellett a vízigénylési nyomtatványok nem biztosítottak helyet a telepveszteségek feltüntetésére sem. így a kultúrára juttatott víz még akkor sem lehetett volna azonos a norma szerinti, egyszeri öntözésre megállapított vízadaggal, ha történetesen az igénylő lap alapján meghatározott vízmennyiséget a vízkivételen kiadták volna. Hiányossága volt azonban ezeknek a vízigénylési nyomtatványoknak az is, hogy a vasárnapi üzem kérdését teljes bizonytalanságban hagyta. Nem lehetett azok alapján eldönteni, hogy az öntözővízszolgáltatás megjelölt időtartamába beleeső vasárnapokon kíván-e a termelő öntözni, vagy sem. Sőt az elsőnek ismertetett vízigénylő lap még a vízszolgáltatás első és főleg utolsó napja tekintetében is kételyeket rejtett magában. Előfordulhatott ugyanis az, hogy valamelyik termelő a ,,-tól, -ig" jelöléssel feltüntetett két napon nem azt az első, illetve utolsó napot értette, amelyen már, illetve még vízszolgáltatást kér, hanem az azt megelőző, illetve követő napot. Rátérve a napi üzemidőre : az elsőnek jellemzett nyomtatvány a kezdet, illetve a vég szempontjából csaknem teljes bizonytalanságot hagyott, mivel az üzemidő hosszától ezek az adatok csak kismértékben függnek. A második vízigénylő lapnál már lényegesen jobb a helyzet. Ennél az üzemkezdet és a napi üzemidő feltüntetése már egyértelművé teszi a vízszolgáltatás időbeosztásávalszemben támasztott igényt — ha történetesen nem 24 órás üzemről van szó. Az utóbbi esetben ugyanis még továbbra is nyitott kérdés marad az, hogy az utolsó napon a zárás időpontja megegyezik-e az első nap nyitási idejével, vagy sem. A vízadagolás A vízadagolás módja Az előzőek értelmében a túlfolyó vízszállításának szabályozására vonatkozó utasítások, illetve a használatban levő nyomtatványok nem tartalmazták az üzem irányításához szükséges összes adatot, s így azok alapján módszeres vízadagolás nem is történhetett. A gyakorlatban ezért a fővízkivétel szabályozását úgy végezték, hogy annak kezelőjéhez csak a naponként vízzel ellátott terület nagyságát jelentették be, aki aztán ennek ismeretében — s korábbi tapasztalatai szerint — érzés alapján engedett vizet a főcsatornába. A vízszinttartó zsilipeknél csak a megengedett maximális felső vízállás volt megadva. így, bár elvileg felvízszinttartásra rendezkedtek be, a zsilipeknél mégsem tartottak állandó szintet. Az egyes bögékben a vízszint magasságát ugyanis — a megadott felső érték szemmeltartása mellett — elsősorban az határozta meg, hogy milyen magasan helyezkedik el az a terület, melyet az onnan kiágazó gravitációs vízkivétel a szóbanforgó időben éppen ellát. A vízkivételek szabályozásánál a vízigénylő lapon hiányzó információkat különböző szóbeli megállapodások helyettesítették. Gyakran előfordult az is, hogy nem tartották be a vízigénylő lapon feltüntetett, s az üzem napi időbeosztására vonatkozó előírásokat. Az adagolt vízmennyiségek meghatározása Az adagolt vízmennyiségek meghatározásának alapjául az erre a célra rendszeresített, több példányban, másolópapírral kitöltött najilók szolgáltak. Amennyiben e naplókat pontosan vezették — és a vízkivételek hitelesítve voltak — ezek valóban alapjául szolgálhattak annak, hogy rájuk támaszkodva a kiadott vízmennyiséget legalább utólag meghatározhassák. E naplókat azonban igen gyakran pontatlanul töltötték ki, oda hibás időadatokat vezettek be. Tették ezt annál is inkább, mert a vízőrök felszereléséhez óra nem tartozott, s így azok, akinek saját órájuk nem volt, az időpontokat csak becslés alapján írhatták be. De baj volt a hitelesíthetőséggel is. Ezek a vízkivételek ugyanis — egy-két kivételtől eltekintve — még a legjobb esetben is csak fa tiltókkal voltak lezárhatók. így a naplóban feltüntetett névleges zsilipálláshoz minden alkalommal a vízőr ügyességétől, gondosságától függően változó, eltérő nyitás tartozott. E vízkivételeket az említett néhány kivételtől eltekintve hitelesíteni tehát nem lehetett. Következésképpen a zsilipeket csak érzés szerint nyitották és zárták, s a kiadott vízmennyiségek közelítő értékét, az öntözési idényben végzett egy-két ellenőrző mérés alapján, utólag állapították meg. Az üzem személyzete A vízszolgáltató csatornahálózatot üzemben tartó személyzet a fürtvezetőből, három csatornaőrből, s az alájuk beosztott vízőrökből és zsilipőrökből állt. A fürtvezetőre várt az üzem irányítása, melyet a csatornaőrök bevonásával kellett elvégeznie. A csatornaőrök a hozzájuk tartozó csatornaszakaszokon a fürvezetőtől kapott utasítások alapján a beosztott vízőrökre ós zsilipőrökre támaszkodva a vízadagolás műveletét kellett, hogy irányítsák. A vízőrök és zsilipőrök pedig a kapott utasításhoz igazodva, a zsilipállításokat, nyitásokat és zárásokat kellett elvégezzék. A személyzet feladatkörébe tartozott még azoknak a kisebb karbantartási munkáknak az elvégzése is, melyekhez különösebb szakértelemre nem volt szükség, s amelyek ellátása még nem zavarta a vízadagolás munkájának folyamatosságát. Altalános tapasztalatként megállapítható, hogy sem a fürtvezető, sem a csatornaőrök, sem pedig a zsilipőrök és vízőrök feladatait pontosan nem állapították meg, s minél magasabb beosztásról volt szó, annál lazább volt az elvégzendő munka körvonalazása is. A vizsgálat gyakorlati végrehajtása A vizsgálati időszak A hatásfok-vizsgálatok céljaira a legcélszerűbb időszaknak a vízszolgáltató rendszer teljesítőképessége szempontjából általában legnagyobb igé-