Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

6. szám - Borza Dezsőné: Nagy gátak a Szovjetunióban

VÍZÉPÍTÉS Hidrológiai Közlöny 1965. 5. sz. 267 Nagy gátak a Szovjetunióban Ismerteti : Borza Dezsöné 1962 júniusában a Szovjetunióban rendezték meg a Nemzetközi Völgyzárógát Egyesület (ICOLD) Intéző Bizottságának 29. ülését. Ebből az alkalomból több kiadvány jelent meg, s ezek alapján került összeállításra az alábbi ismertetés. A fényképeket az ICOLD szovjet nemzeti bizottságának elnöke A. A. Borovoj bocsátotta rendelkezésre. A Szovjetunió gazdag vízkészlettel rendelkezik. Az ország területén több, mint 150 ezer folyó van, amelyből 50-nek 1000 km-nél nagyobb a hossza. A folyók évi közepes vízmennyisége 4340 milliárd m

3, ebből 80 % a szibériai folyókra és az északi, gyéren lakott körzetek folyóira esik és csak 20 %-kal rendelkeznek a Szovjetunió európai részének és az ország sűrűbben lakott, gazdaságilag fejlett körzeteinek folyói. A Szovjetunió vízerőkészlete jelenleg 3600 milliárd kWó-TB. becsülhető, amelyből a műszakilag hasznosítható energiakészlet értéke 2100 milliárd kWó. A Szovjetunió vízépítési létesítményeinek jellemző sajátossága, hogy minden esetben komplex rendeltetésűek. Építésükkel nemcsak az energiaellátás valósul meg, hanem biztosítható a vízi szállítás fejlesztése és felújítása, az árvédelem, halgazdálkodás fejlesztése, megvalósítható a vízhozamszabályozás a lakosság, ipar és mezőgazdaság igényeinek kielégítéséhez. A Szovjetunió különböző földrajzi vidékein és éghajlati körülményei között vízépítési műtárgyak létesítése sokféleképpen történhet. A folyókat három főbb csoportra lehet osztani : A síkvidéki körzetek folyói (SZU európai része, Nyugat-Szibéria, Északnyugat-Kazahsztán, KözépÁzsia egyes körzetei) foglalják magukban az ország vízerőkészletének 20%-át. Ennek a csoportnak nagyobb folyói a jkövetkezők: Volga, Dnyeper, " Dnyeszter, Nyeman, Daugava, m | Sf t/* Szuhona, Észak Dvina, Ob stb. A síkvidéki folyókra jellemzők a kis esések és széles völgyek, negyedkori laza üledékekből álló hullámterek. Ezeknek a folyóknak a legtöbbje vegyes hó-csapadék táplálású, nagy tavaszi árvizekkel, nyári és téli kisvizzel, mérsékelt őszi árvízzel rendelkeznek. Az említett körzetekben a téli éghajlati viszonyok elég súlyos jégjelenségeket okoznak. A síkvidéki folyókon létesített vízlépcsők szokásos eséstartománya 30—40 m, az erőtelepet rendszerint a hullámtérben, vagy a mederben tartó művek rendszerint beton duzzasztóműből, fix földgátból állnak. A duzzasztómű nyílásait nagymenynyiségű víz — a Volgánál 70—80 ezer m

3/sec — lebocsátására tervezik. Hegyvidéki körzetek folyói (Ural, Kelet-Szibéria, Távol-Kelet, Északkelet-Kazahsztán) a Szovjetunió vízerőkészletének 70 %-át alkotják. Ennek a csoportnak a legnagyobb folyói az Angara, Jenyiszej, Amur, Lena, Irtis, Vahs, Pjandzs. Ezeknek a folyóknak lényegesen nagyobb az esése, szűk völgyeiket szikla alkotja, tavaszi-nyári árvizeik hóolvadásból származnak, téli viszonyaik zordak, különösen az északi vidékeken. A hegyvidéki körzetek folyóin létesített vízlépcsők esése rendszerint 100—120 m, sőt egyes esetekben 200 m is előfordul. Az erőtelep a mederben, vagy a parton épül, a víznyomást tartó művek hossza viszonylag kicsi, ebből élesen kitűnik a betonból, vagy helyszíni anyagból épített duzzasztómű. Az árvizek lebocsátása rendszerint a mederbe épített beton duzzasztóműn keresztül történik, abban az esetben pedig, ha a völgyzárógát helyi anyagból épül (kő, föld) az árvizeket a parti árapasztók, vagy alagutak vezetik el. Nagy hegyek körzeteinek folyói (Kaukázus, KözépÁzsia, Nyugat-Ukrajna) az ország vízerőkészletének mintegy 10%-át foglalják magukban. Ennek a csoportnak a folyói a Szulak, Inguri, Razdan, Kura. Esésük nagy, hóolvadásból és záporokból származó árvizekkel, valamint alacsony nyári és téli kisvizzel rendelkeznek. A nagy hegyvidékek körzeteiben rendszerint üzemvízvezetékkel rendelkező vízlépcsőket építenek. Az esés eléri a 300—500 m-t, az erőtelep a parton, vagy a föld helyezik el, s a viznyomást 1. kép. Dnyeprovszki Lenin vízerőmű 62 m magas duzzasztója