Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

1. szám - Dr. Bolberitz Károly: Felszíni vizek íz- és szaganyagainak problémái

Dr. Bolberitz K.: Felszíni vizek íz- és szaganyagainak problémái Hidrológiai Közlöny 1965. 1. sz. 27 3. Másodlagosan keletkező íz- és szaganyagok Ha az élővíz természetes adottságait: hőmérsékletét, összetételét megváltoztatjuk és különösképpen, ha természet-idegen anyagot viszünk a vízbe, a vízben levő populáció is átalakul. Ez történhet pozitív és negatív irányban. a) Ha olyan anyagok jutnak a vízbe, melyeket egyes vízben élő szervezetek táplálékként tudnak felhasználni, akkor ezek a szervezetek a bőséges táplálék hatására elszaporodnak, túlsúlyba jutnak a többi szervezetekkel szemben. Ez következik be elsősorban a házi szennyvizek bevezetésénél, a nitrogén- és foszfortartalom emelkedésétől, de sok esetben ipari szennyvizek hatására is (Spherotilus a papírgyári szennyvizektől stb.). A hűtővizek által előidézett felmelegedés szintén ösztönzőleg hat egyes víziszervezetek elszaporodására. b) Negatív irányban hatnak azok a szervesvegyipari szennyvizek, melyek biológiailag aktív anyagokat tartalmaznak (dikonirt-, penicillingyártás szennyvizei). Ezek hatására a víz természetes populációjának egyes csoportjai elpusztulnak, mások ennek következtében elszaporodnak, az előzőleg kialakult egyensúlyi helyzet megbomlik. 4. A vízkezeléssel létrehozott íz- és szaganyagok Szándékosan avatkozunk be a vízben levő mikroszervezetek életébe akkor, midőn a vizeket valamely cél érdekében mesterségesen kezeljük vegyi anyagokkal. Ez történhet élő vizeknél pl. a vízinövényeknek gyomirtó szerekkel végzett pusztítása során, az algásodás elleni védelem esetén (pl. a fürdőkben), vagy ivóvizeknél, szennyvizeknél, fertőtlenítő szerek alkalmazásával (klór, klóramin). A kezelések hatása az íz- és szaganyagok szempontjából kétféle lehet : a) Közvetlenül hatnak azáltal, hogy az erős vegyi vagy biológiai aktivitású anyagok a vízben levő természetes vagy idegen anyagokkal erősebb szagú vegyületeket képeznek. A szerves anyagok klórozása révén keletkező vegyületek úgy látszik erősebb szagúak, mint az eredeti anyagok. Bizonyított ez már a fenolnál, mert a mono- és a diklór-származékok szagküszöbértéke lényegesen kisebb mint a fenolé, de fennáll ez más vegyületek esetében is. b) Közvetve hatnak azáltal, hogy kipusztítva a vízi szervezetek egy részét, egy másik rész túlszaporodását idézik elő. Jellemző példa erre az amerikai Hillsborough-folyó, melynek vizében a nagymértékben elszaporodott vízi-jácintokat vegyszerekkel irtották a víz színének javítása érdekében. Ennek következménye azonban az volt, hogy az anabaenák szaporodtak el és a víz ismét használhatatlan lett [3], most már a kellemetlen íze miatt. Szövevényesebbé válik a helyzet, ha többféle íz- és szaganyag van jelen, melyek egymás hatását ronthatják, csökkentve az eredő szagot, de fokozhatják is (szinergizmus), mikor is a jelentkező szag lényegesen erősebb, mint amennyi a konponensek által bevitt szag-mennyiségnek megfelelne. Az íz- és szaganyagok mérésének nehézségei Az elmondottak már magukban foglalják az íz- és szaganyagok vizsgálatának második nehézségét, hogy ti. ezek hosszabb-rövidebb idő alatt nagy változásokat mutatnak, állandóan ingadoznak. Ez a természetes íz- és szaganyagoknál a külső és a — vízben magában végbemenő — belső körülmények állandó változásával magyarázható, a vízbe juttatott idegen anyagoknál, különösképpen a legveszélyesebb ipari szennyezéseknél pedig, a nem egyenletes, többnyire szakaszos leengedésekkel. A vizsgálat legfőbb nehézsége végül abban rejlik, hogy ma még nem áll rendelkezésünkre olyan megbízható módszer, melynek segítségével a vízmintákbari levő íz- és szaganyagokat akár egy-összegben, közös nevezőre hozva őket (mint pl. a szervesanyagokat az oxigén-fogyasztással, vagy izzítási veszteséggel), akár szétválasztva az egyes szag-komponenseket, egyértelműen és szabatosan tudnánk meghatározni. Míg a többi érzékszerveink által észlelt jelenségeket: a fényt, hangot, a felület tulajdonságait műszerekkel menynyiségileg és minőségileg mérni tudjuk, sőt a mérés érzékenységének növelésére a mért hatást fokozni, felerősíteni tudjuk, addig az íz és szag mérésére saját érzékszerveinken kívül más biztos módszerünk nincs. A személyes észlelés az ismert szubjektív bizonytalanságokat rejti magában; az íz- és szaganyagoknál pedig különösképpen, mert ezek iránti érzékenység az egyes egyéneknél igen tág határok között ingadozik. Eljárások az íz- és szaganyagok mérésére A szükség azonban arra kényszerítette a kutatókat, hogy mindezek ellenére megkíséreljék olyan eljárások kidolgozását, melyek segítségével adatokat nyerhetünk a vizek ízét és szagát illetően. Ezek közül a legbiztosabb módszer még ma is a személyes közvetlen észlelés ízleléssel és szaglással. Ennek előnye, hogy ténylegesen csak az ízés szaganyagokat állapítja meg. Adatokat szolgáltat a szag jellegéről és erősségéről, azonban csak igen korlátozott mértékben. Keverékszagoknál az összetevők megkülönböztetése szinte lehetetlen. Ezen korlátozottságok mellett azonban még más hátrányai is vannak e módszernek. A vizsgáló személy érzékenysége ugyanis döntő szerepet játszik és még ezen belül, ugyanannál a személynél is változik az észlelési érzékenység a legkülönbözőbb tényezők hatására [4]. Ez ellen úgy szokás védekezni, hogy az észlelőket különös gonddal, előzetes megvizsgálás alapján választják ki, hogy nem egyéni, hanem csoportos észlelést végeztetnek, melynek adataiból statisztikai módszerrel számítják ki az eredményt és végül, hogy az észleléshez a legkedvezőbb körülményeket igyekeznek biztosítani (különálló laboratórium, kondicionált, szagmentes helyiség, szagló fülkék stb.) [5]. Az észlelés érzékenységének fokozására a vizsgálatokat 40—60 C°-on szokták végezni. Mindezekből látható, hogy ilyen vizsgáló módszerekkel csak lassan és csak tájékoztató adatok-