Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

1. szám - Dr. Bolberitz Károly: Felszíni vizek íz- és szaganyagainak problémái

28 Hidrológiai Közlöny 1965. 1. sz. Dr. Bolberitz K.: Felszíni vizek íz- és szaganyagainak problémái hoz lehet jutni, holott a kérdés kivizsgálása sok és minél pontosabb eredményeket kívánna. Éppen ezért évek óta igyekeznek objektív módszert találni az íz- és szaganyagok mérésére. Az egyik ilyen ajánlott eljárásnál 20 liter vizsgálandó vizet bepárolnak 100 ml-re, ezt centrifugálják, majd dializálják. A visszamaradó részből szerves oldószerekkel kicsaphatok a fehérjék és szénhidrátok, melyek ily módon további vizsgálatok céljára töményen állnak rendelkezésre [6]. Sokkal elterjedtebb az ún. szén-kloroformkivonatos meghatározás, az ún. CCE [7], Ennek alapgondolata az, hogy az aktív szén igen jó hatásfokkal nyeli el az íz- és szaganyagokat és hogy ezek szerves oldószerekben oldódnak, tehát a szénről leoldva és a szerves oldószert elpárologtatva töményen kinyerhetők. Az eljárással már számos helyen dolgoznak, sok eredmény is áll rendelkezésre, a mérések során azonban számos hibaforrásra is fény derült [8—11]. A hibaforrások, melyek az eredményeket nem kis mértékben torzítják a következők: Az aktív szén a vízből nemcsak az íz- és szaganyagokat nyeli el, hanem a jelenlevő egyéb szerves anyagoknak egész sorát is. Mindezeket viszont nem adszorbeálja teljes mértékben, hanem csak részben ; egy vizsgálat szerint 95%-ot [12], más vizsgálatok szerint lényegesen kevesebbet. Javítható az elnyelés, ha az elnyelető torony elé homokszűrőt, vagy még előnyösebben diatoma szűrőt kapcsolunk. Ugyancsak rossz az elnyelés, ha a víz lúgos kémhatású. A pH-nak a 7,5 értéket nem szabad meghaladnia, de vannak, akik minden esetben javasolják az előzetes savanyítást [13, 14, 17], ' . Sokkal rosszabb hatásfokú az anyagok leoldása a szénről. A leoldást eredetileg kloroformmal végezték. Rövidesen kiderült azonban, hogy újabb, alkoholos kioldással további, még sokkal több szerves anyag nyerhető vissza, mint kloroformmal. Az alkoholos kivonat néha tízszerese a kloroformos kivonatnak [15]. Egy kutató az alkohol után még benzolos, majd ezt követően acetonos kivonásokat is végzett. Kiderült, hogy így még több anyag oldódik ki az adszorbensből. A legújabb javaslat metanol és propilén-diklorid azeotrop keverékét ajánlja kivonó anyagként, mely oldószerrel, bemért fenollal végzett kísérletben 95%-os leoldást sikerült elérni [16]. De még akkor is, ha mindezek a hibák kiküszöbölhetők, fennáll az, hogy az így nyert értékek, csak tájékoztató számot, az elnyelt és kivonható anyagok közelítő összegét adják meg, mely még összehasonlításra is csak azonos szennyezések esetén használható megbízhatóan. Ezért mind több kutató foglalkozik azzal, hogy a különféle kivonó eljárásokkal nyert anyagokat tovább vizsgálják. Részletesebb adatok megszerzésére a szakemberek eddig az alábbi módszerekkel próbálkoztak : Többen a kivonás során nyert kloroformos, vagy egyéb oldószeres kivonat oxigénfogyasztását mérik káliumpermanganátos, vagy kromátos oxidálással. Az eljárás egyszerű, de ez is csak összmennyiségi összehasonlítást tesz lehetővé, a kivonatban levő alkatelemekről közelebbi adatot nem szolgáltat. Részletesebb betekintést nyerünk a kivonás révén kapott anyagba oldószeres kirázások alkalmazásával [18, 19]. Erre a célra rendszerint etilétert használnak és változó pH-k mellett végezve a kirázásokat, a bepárlási maradékokból az éterben oldhatatlan rósz, a szerves savak, aminők, aromás vegyületek stb. mennyiségileg külön-külön meghatározhatók. Még részletesebb adatok, identifikálható anyagok jelenléte és közelítő mennyisége állapítható meg kromatográfiás úton, optikai és radioaktívelektromos mérésekkel [20]. A kromatografálás terén a gázkromatográfia mind jobban előretör a papírkromatografálással szemben, mert mint műszeres-készülékes eljárás gyorsabb és pontosabb munkát tesz lehetővé. Az erre a célra szolgáló készülék azonban még elég drága. Még költségesebbek az optikai módszerek az infravörös- és fluoreszcencia spektrum felvételére szolgáló berendezések. Ezek segítségével azonban a kivonatban levő egyes alkatrészek már pontosan azonosíthatók és, viszonylag rövid idő alatt, bár kissé körülményesebben, mennyiségük is meghatározható. Még tökéletesebb állítólag az elektronfogáson alapuló eljárás, ami azonban még nagyobb felkészültséget igényel. Összefoglalás A felszíni vizekben előforduló íz- és szaganyagok megismerése, keletkezésük felderítése, a kiküszöbölésükre szolgáló eljárások kézbentartása a vízműveknél ez idő szerint napról napra fokozódó gondot okoz. Mint minden más kutatásnál, itt is az első lépcsőfok a gyors és biztos vizsgáló módszer, mely előfeltétele a további kutatásoknak. A kérdéssel világszerte sok elsőrangú szakember foglalkozik ; nyilván csak idő kérdése, hogy munkájukat siker koronázza. Az idő azonban sürget és ezért a metodikai vizsgálatokkal párhuzamosan a gyakorlati feladatokkal, a vizek szagtalanításának technológiai kérdésével is kell foglalkozni. IRODALOM [1] Varrna, M. : Effect of liglit intensity on photosynthesis. Water & Sewage Works, 110 (1963) 426—429. [2] Silvey, J. : Studies on microbiotic cycles in surface waters. J. AWWA (1964) 60—72. [3] Roddy, C. : Ilyacinty removel creates biological conditions. Water & Sewage Works, 110 (1963) 382—384. [4] Baker, R. : Thresliold odors of organic chemicals J. AWWA, 55 (1963) 913—916. [5] Baker, R. : Odor testing laboratory. J. Water Pollution Control Federation, 35 (1963) 1396— 1402. [6] Barth, E. : Higk-molecular-weight materials in tap water. J. American Water Works Association, 54 (1962) 959—964. [7] —; Carbon Chloroform Extract (CCE) in Water. J. AWWA. 54 (1962) 223—227. [8] Ranbow, C. : Effect of lov rate on carbon filter performance. J. AWWA, 55 (1963) 1037—1043. [9] Atkins, P. : Evaluation of daily carbon chloroform extraets with the CAM. Water & Sewage Works, 110 (1963) 275—277.