Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

5. szám - Berczik Árpád: A vízjárás hatása a magyar Duna-szakasz állatvilágára

234 Hidrológiai Közlöny 1965. 5. sz. Bérezik Á.: A vízjárás hatása a magyar Duna-szakasz állatvilágára különösen ha a partalakulás, vagy az állat helyváltoztatási képessége nem teszi lehetővé a menekülést. A fenéküledék állatvilágát érő hatások közül számottevő az a bevezetőben már említett körülmény, hogy a nyári árhullám a fő tenvészidőt mintegy két részre oszt ja. Nagyon valószínű, hogy a magyar Duna-szakasz nyári benthosának viszonylag igen nagy szegénysége jórészt ezzel az árhullám-kataklizmával magyarázható. A partszegély (litoral) A partszegély fogalmához itt a partvonalat (az esetleges partvédő- vagy párhuzamművel), a különféle keresztirányú szabályozóműveket, valamint a növényi és állati bevonatok megtelepedésére alkalmas természetes és mesterséges alzatokat (fatörzsek, ponton, cölöp stb.) számítjuk. A partvédő és mederszabályozó művek kőszórásainak átlagosan 25 -30 cm átmérőjű kövei között a lesodrás ellen igen jó védelmet találhatnak az állatok (1. kép). E helyeken a vízsebesség hatása is lényegesen kisebb. Alapvető fontosságú azonban a vízjáték : a vízszint helyzete és ingadozása. A partvonal. — A Duna szóbanforgó szakasza nagymértékben szabályozott, a partvonalat csak 7. ábra. Parti sarkantyú Bölcskénél (1549 fkm) Abb. 1. Bulme am Donauufer bei Bölcske (Stromkm 1549) Fig. 1. River groin at Bölcske (River st. 1549 km) 2. ábra. Szárazra került meder-részlet Bölcskénél (1549 fkm) Abb. 2. Trocken liegender Teil des Donaubettcs bei Bölcskc (Stromkm 1549) Fig. 2. Exposed bed section at Bölcskc (River st. 1549 km) ott nem kíséri kőszórás, ahol a természetes partalakulás is képes a kívánt partvonalat biztosítani. Lapos partot e szakaszon — részben éppen a szabályozás következtében — keveset találunk. Ezeknek az állatvilágát, természetesen a tartósab ban uralkodó vízszintek körül, már a kis vízszintingadozások is érzékenyen érintik (2. kép). A fenék felszínén élő, helyváltoztatásra képes állatok követik a visszahúzódó vizet, a felszint esetleg borító algaszövedékben élők annak kiszáradásáig általában elvegetálnak (a rovarlárvák egy része igen hamar bebábozódik, majd kikel!), az üledékben élők pedig lejjebb húzódnak az itt általában nem mélyen fekvő talajvízszintig. Ez utóbbi, lej jebb húzódó állatok helyzete csak akkor fordul válságosra, ha az üledék rothadó iszap, amelynek kénhidrogénes rétegén az állatok nem képesek áthatolni. Ilyen üledéket leginkább a parti sarkantyúk, keresztgátak által közrezárt térségekben találunk. A kőszórással védett partokon (3. kép) 3 övezetet, különböztethetünk meg. Egy még alacsony vízállásnál is víz alatti részt, amelyet többékevésbé dús vegetáció és gazdag állatvilág jellemez, a középső övet, amely az év folyamán hoszszabb-rövidebb ideig vízzel borított és a legfelső, hullámjárta övet. A legalsó övre jellemző, hogy a nálunk áprilistól július végéig átlagosan eléggé magas vízállás mellett vegetációja mindinkább felfelé terjeszkedik, igen jó megtelepedési lehetőséget biztosítva a fauna számára. Valószínű, hogy itt, az öv feletti vízréteg vastagsága is jelentősen befolyásolja a növényzet asszimilációs tevékenységét, ezért érdemes megjegyezni, hogy az április előtti, illetve július utáni, átlagosan alacsonyabb vízállás éppen a kisebb intenzitású napsugárzás időszakára esik. A középső övet, amelynek kiterjedése teljesen a vízjárás függvénye, feltűnően gyenge növényzet