Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

1. szám - Dr. Kovács György–dr. V. Nagy Imre: A II. Tiszai Vízlépcső tározóterét övező, burkolat nélküli töltések szükséges méreteinek meghatározása

22 Hidrológiai Közlöny 1965. 1. sz. Dr. Kovács Gy.—dr. V. Nagy I.: A II. Tiszai Vízlépcső 18. ábra. A burkolat nélküli állékony szelvény meghatározása az Ukrán Akadémia által javasolt eljárás alapján Abb. 18. Ermittlung des ohne Verkleidung standfesten Profils Fig. 18. Determination of the unlined stáble section by the metliod recommended by the Ukrainian Academy sodik talaj féleségnél pedig az iszapom fedőréteg Pi = 12 — 17 plasztikus indexszel, és a tömörítést is figyelembe véve e = 0,6 — 0,7 hézagtényezővel jellemezhető. A két talaj jellemzőiből négyféle rézsűprofilt számítottunk, a 7. ábrán bemutatott két hullámmagasság-vízmélység összefüggésnek megfelelően. Az eredményeket 1 : 10 torzításban a 18. ábrán tüntettük fel. Az 1. és 2. jelű profil a finom homok töltést jellemző, a 3. és 4. jelű pedig a kötött anyagnak megfelelő rézsűhajlást mutatja be. Az 1. és 3. jelű szelvény meghatározásakor a nagyobb hullámmagasságot adó összefüggést, míg a másik két esetben a kisebb hullámmagasságot adó összefüggést alkalmaztuk. Láthatóan, az adott két talajra meghatározott szel vény forma lényeges eltérést nem mutat. Lényeges különbség jelentkezik azonban attól függően, hogy a hullámmagasságot melyik görbe alapján határozzuk meg. Ezért szükségesnek látszik, hogy számítási eredményeinket a természetben észlelt rézsűhajlási adatokkal hasonlítsuk össze, s ennek alapján határozzuk meg a véglegesen javasolható szelvényformát. 4. A számítási eredmények összehasonlítása természetben végzett megfigyelések adataival Az összehasonlítás során egyrészt a VITUKI balatoni megfigyeléseit használtuk fel, amelyek a mértékadó hullám magasságára és az állékony part rézsűszögére vonatkoznak, részben pedig azokat a szovjet adatközléseket, melyek tározók megépült töltéseinek burkolat nélkül is állékony rézsűit jellemzik. Ezek az utóbbiak vagy közvetlen adatként, vagy grafikonba foglaltan adják meg számunkra a keresett rézsűhajlást, és legtöbbjük összegyűjtve megtalálható V. Nagy kandidátusi disszertációjában [4]. A balatoni megfigyelések elsősorban arra adnak lehetőséget, hogy a keletkező hullámmagasságra vonatkozó számításainkat ellenőrizzük és feleletet keressünk arra a már felvetett kérdésre, hogy mi okozza a különféle eljárásokkal számított hullámméreteknek két csoportba való tömörülését. A VITUKI a méréseket 6,0—17,0 m/sec közötti szélsebességek esetén végezte. Jelentésében kétféle értéket közöl, az átlagos hullámmagasságot és a szórványosan előforduló szélsőségesen magas hullámok méreteit. Az előbbieket jellemző pontok szóródását vonalkázott mezővel jeleztük a 7. ábrán, míg a fölötte rajzolt nyíl a szélsőséges hullámmagasságok tartományát adja meg. Az a körülmény, hogy a mérések viszonylag kisebb szélsebességre vonatkoznak nem zavaró, miután rámutattunk arra, hogy ennek a változónak az ilyen erős szelek esetében már nincs döntő hatása. Egyébként is mind a vonatkozott mező súlypontja, mind a nyíllal jelölt tartomány középértéke az alsó, illetve a felső görbe alatt helyezkedik el, így igazoltnak tekinthetjük, hogy az alsó görbe esetünkben a nagyszámú, folyamatosan kialakuló hullám átlagos magasságát, a felső görbe pedig a szélsőséges bullámméretet jellemzi. Következő feladatunk annak eldöntése, hogy a partok kialakulására, a burkolatlanul is állékony rézsűszög meghatározására melyik hullámfajta mérete meghatározó. Logikusnak látszik az a feltevés, hogy a parti rézsűt a nagyszámú, átlagos hullám alakítja ki, tehát a kisebb magasságot adó görbével jellemzett összefüggésből számított töltésprofil a mértékadó. Minthogy azonban ez a felvétel a biztonság ellen van, előbb helyességét tényleges rézsűk megfigyelésével igazolnunk kell. A Balaton mentén végzett parteróziós megfigyelések jó alapot szolgáltatnak ilyen összehasonlításhoz. A 18. ábrán szaggatott vonallal ábrázoltunk egy rögzített balatonparti profilt,, amely alatt a part lejtése — éppen úgy mint a többi megfigyelt szelvényben — 2,5 ~ 3,0° hajlásszöggel folytatódik. Ez a szög m = 19 —23-as rézsűhajlásnak felel meg és azt jelenti, hogy 2 m-es vízmélység mellett átlag m = 20 hajlású rézsű alakul ki. Ettől csak a vízszint környezetében mutatkozik kisebb eltérés. Itt az erőteljesebb marás következtében rövid szakaszon meredekebb, majd ehhez csatlakozva, laposabb (1 : 50 — 1:100) hajlás jön létre. Az így kialakuló szakasz azonban jól helyettesíthető középértékben 1 : 20-as rézsüvei. A Balaton partjának finom homokja megegyezik az általunk vizsgált anyaggal és a vízmélység is a számítás során felvett mélységek tartományán belül van. így az elmondott megfigyelések lényegében alátámasztják az előbb tisztán logikai alapon tett feltevésünket, amely szerint elégséges a számítások során meghatározott kisebb szelvény alkalmazása. Folytassuk azonban ezt az ellenőrzést a szovjet megfigyelések elemzésével. A számított szelvény a vízszint alatt m = = 25-ös, majd m = 20-as, végül a terephez csatlakozva m = 15-ös rézsű felvételét javasolja. Finom homokból, mós homokból épült töltéstest rézsűjét a vízszint alatt a hullámmagasságtól függően gyakorlati megfigyelések alapján szerkesztett görbesereggel Kacsugin 6—4°-ra (m = 10—15) adja meg. Sirjamov megfigyelése szerint homokos agyagból épített töltésen a legnagyobb vízszint fölött 5°-os (m = 12), ez alatt rövid szakaszon 14°-os (m — 4), majd újra 5°-os rézsű alakult ki. A megfigyelések szerint a közepes szemű homokból felépített partok a Volgán és az isztrinszki tározónál 8—9°-os (m = 7— 8) állékony rézsűvel