Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)
4. szám - Hajdu György: A Fővárosi Vízmű fejlődése (1867–1964)
154 Hidrológiai Közlöny 1965. 4. sz. Hajdú Gy.: A Fővárosi Vízmű fejlődése RÖLTEX áruház pinceraktárában a beömlő víz a helytelenül tárolt árukban több mint egy millió forintos kárt okozott. Nagyobb átmérőjű cső törése esetén ez a kár többszörösére is emelkedhetett volna, ezért a gyors, gépesített közbelépés óriási jelentőségű. Elmaradt helyzetben vannak csőhálózati telepeink, melyek alapját képezik a javító karbantartó és hibaelhárító tevékenységnek. Feltétlenül szükséges a közeli években korszerű üzemviteli központ kialakítása. Erre megfelelő lehetőségünk biztosítva van a Váci úton, az lílektromos Művekkel szemben elhelyezkedő raktárterületünkön, ahol a termelés és a szállítás súlypontjában, nagyjelentőségű gerincvezetékeink közelében igen előnyös helyzetben leszünk. A tanulmánytervek a központi üzemviteli épületre néhány héten belül elkészülnek és bízom abban, hogy főhatóságunk támogatásával ez meg is valósul. Itt lehetőség lesz telepeink és nagy csőhálózati zárjaink automatizálása után, központi vezérlőterem kiépítésére, ütőképes központi csőhálózati hibaelhárító telep kialakítására, megfelelő munkásszállással, ahol a szükséges létszám minden időben biztosítható, valamint a megnövekedett vízgazdálkodási feladatok ellátására megfelelő részlegek kialakítása. Végül megemlítem, hogy a vízigények kielégítésének, nem csak az anyagi-, tárgyi-, hanem a személyi feltételei is biztosíthatók. Vállalatunk kiváló műszaki gárdával rendelkezik, mely szakterületünkön a tervezéstől egészen a kivitelezésig versenyképes bármely más intézmény vagy vállalat megfelelő részlegével. Létesítményeinket túlnyomó részben magunk tervezzük, a tervek szakszerűsége a kivitelezés és üzemeltetés során eddig minden esetben bebizonyosodott. Karbantartó részlegeink alkalmasak arra, hogy szükség esetén nagy mennyiségű építési feladatokat is megoldjanak és létesítményeink kivitelezése során számos esetben vállaljuk azokat a nehezebb részfeladatokat, melyek megoldása elől, nálunk sokkal nagyobb kapacitással és gépi berendezéssel rendelkező generálkivitelező vállalat is kénytelen esetleg meghátrálni. Ezt bizonyítja a III. főnyomócső fektetésénél csőhálózati részlegünk munkája, a kútépítésnél, a Margitszigeti színes szökőkút és törpecsáposkút létesítésénél — amelyet rekordidő alatt 2—2 hónap alatt végeztünk el — az építési részlegünk munkája. Vállalatunk minden dolgozójára a főváros közönsége bármely időben, bármely nehézség esetén bizalommal számíthat. Nagy erőt jelent a rendkívül erős és nagy létszámú törzsgárda, mely óriási hely- és szakismeretével a Fővárosi Vízművek ütőképességét, megbízhatóságát magasan- az átlag felett tartja. Bízom abban, hogy a hidrológiai adottságok és a személyi feltételek a jövőben is biztosítani fogják a múlthoz hasonló minőségben és színvonalon a főváros vízellátását, melyhez a Fővárosi Tanács és az Országos Vízügyi Főigazgatóság, de a vízügy minden dolgozója megadta és meg fogja adni a szükséges támogatást. Ebben nagy segítség számunkra a közvélemény, elsősorban a műszaki közvélemény ismereteinek szélesítése. PA3BMTME BOflOnPOBOflHOrO nPEflnPMflTMfl CTOJTHLlbl ff. Xaüdy B CTATBE «AETCH OÖINAA KAPTHHA 06 HCTOPHH BOAOCHAÖWEHHFL Eyflaneurra H O noiTH CTOJieTHeü fleflTejibHOCTH BoaonpoBOflHoro LLPEFLNPHHTHFL CTOJIHUH. 1867-OH rofl npeflCTaBJiHii coöofi aaTy nepeBopoTa M B OÖJiaCTH BO»OCHa6>KeHH51 CTOJIHUbI, TaK KaK pyKOBOHMTeJlH CTOJlHUbl peiIIHJlH B 3T0M TOFLY C03flaTb BOflOnpOBOflHbie HacocHbie CTamum' /UIH oöecneHeHHji 0paanu30eaHHoeo eodocuaőxceHua. CaMbie nepBbie marii y>Ke Bbi3biBajiH cepbe3Hbie TexHHqecKHe cnopbi. CrieuiiajiHCTM Bem-pun npe«.no>KHjin HcnoJib30BaTb fljia B0fl0CHa6>KeHiiH BOflHbie pecypcw rpaBenHCToií Teppacw JLYHAH, 0Ka3biBaioinHecfl ÍIOHTH HeHCHKaeMbiMH. IlpaBHJibHOCTb 3Toro co6pa>i<eHHíi rioflTBep>Kflajiacb He TOJibKO pe3yjibTaTaMH, AocTHrHyTbiMii 3a CTOJieTHe, HO ocoöeHHo H HenocpeACTBeHHbiMH onbiTaMii nocjie/iHiix jieT, npMo6peTeHHbiMn CTOJIHIHMM BoaonpoBOflHblM ripeflnpHHTHeM Ha CB0I1X flByX BOAOOHHCTHblX CTaHUIIHX BO BpeMfl HX paöoTbi. riojiyMeHHbiMH onbiTa.MH AOJIWHO onpe«eJiHTbCH HanpaBJieHHe 6y«ymero pa3BHTim BoflonpoBOflHoro ripeflnpnHTHH ocoöeHHo Torfla, Koraa Harna cTOJinua HaxoAHTca B TaKOM ÖJiaronpHHTHOM noJioweHiiH, HTO 113 npoij)IIJITpyiomeííca BOAH no öeperaM Ha paccTOíiHHM 30—40 KM OT CTO^IHUbl M0>KeM 3aŐHpaTb 0K0J10 1,5 MHJIJ1HOHOB M 3 BOflbl 3a CyTKH. TaKOfí OÖ1.CM BOAbI HBJlflCTCH AOCTaTOHHblM Ha 100 JieT AJIH yAOBJieTBopeHiia noTpeŐHOCTeií HaceJieHHjj By^anemTa. BecbMa SbiCTpoe pa3Birrae CTOAHUH H rjiaBHbiM 0Cpa30M ocjiopMJieHHe Óojibiuoro-ByAaneiiiTa npe«CTaBjijnoT coöoií cepbe3Hyio npoÖAeMy u 3arpy,nHeHH$i nepea BoaonpoBOAHbiM RIPEANPHHTIIEM CTOJIHUH. HecMOTpn Ha TO 0ÖCT0HTEJIBCTB0, HTO noAaMa BOAH 3a nocneAHiie 20-h jier yBeJuimiBaAacb 6ojibiiie, ieM ABa pa3a, nepHOAHiecKii TOJibKO BecbMa TpyAHO MO>KHO yAOBaeTBopiiTb noTpeőHOCTH HacejieHiiíi. B pe3yjibTaTe orp0MH0r0 pa3BiiTHH npoMbiuiAeHHOCTH H OTHOCHTejibHO nn3Koro BOAHoro cöopa KpynHbie npo.MbimAeHHbie NPEANPIIHTIIA 0TKa3ajincb OT COSCTBCHHLJX B0A0np0B0AHbix CTAHUHIÍ. Bee 6oAbme n öoAbuie OTBAENAIOT OHH 113 NNTBEBOFI BOÁM, NPEFLCTABAHIOMEÍÍ co6oíí coScTBeHHO roBopa comiaAbHyio AOTaniira. 3TO xopomo NOATBEP>KAaeTCíi TeM ifaKTOM, HTO eme B 1947-OM roAy 80%, a B 1963-eM ro«y ywe TOAbKO 43% HaceAemiíi nojiywHJi nHTbeByio noAy 113 BOAonpoBOAHOH ceni. C uenbio yAyqmeHHH SToro nojioweHHH ÖMJIH C03AaHbi H BNYMEHBI B paöoTy 3 npoMbiiiiAeHHOH BOAOIIPOBOAHOÜ CTaHuiiH, noflaromeft Cbipyio BOjjy H3 JlyHayi, AaAee ii3AaH B npouiAOM ro«y yKa3 rjiaBHoro rocyAapcTBeHHoro ynpaBJieHHa BoAHoro Xo3fliícTBa BeHrpnn, corAacHO KOTopoMy ycTaHOBAen onpeAejieHHbiií KOHTHHTCHT AAH OTfleAbHbix npoMbimjieHHbix npeAnpHHTiiíí H B CAyiae ero npeBbiLuemifl npeAnpHHTHH 3auiTpa(j)yioTCji Ha 6oAbmne cyMMbi Ae«er. OK0HMaTeAbH0e pemeHHe B STOH o6Aac™ M0>KH0 OJKHAaTb TOAbKO OtT\ C03düHUH XOpOUlO SblCmpOeHHOÜ eodonpoeodHoü cemu ÖAH npoMbiuinenHozo eodocnaő3KeHun danee om 3HaiumeAbnoao noebiuieHun cöopa 3a numbeeym eody, ucnoAb3oeaHnym npoMbiiuAeHHocmbw. riepeA BOAONPOBOAHBIM NPEANPUHTHEM CTOJIHUH CTOHT 6oAbiiiHe 3AAAMI ne TOABKO B oőnacTH CO3ASHHH HOBblX BOAOnpOBOAHblX CTaHUHH, HO H B OÖAaCTH peKOHCTpyKUHH CTapofí BOAOHaiIOpHOií rAaBHOH CeTH H nocTpoEHHH HOBMX BOFLONPOBOAOB. CPEAH NYHKTOB nporpaMMbi HeaaAeKoro öyAymero HaxoAHTca H ocymecTBAeHHe coBpeMeHHoro KOHTpoJiíi 11 ynpaBAeHHH nyTeM TeAeMexaHHKH BMecTe c Heo6xoAiiMott aBT0MaTH3auneií. Entwicklung der Wasserwerke der üauptstadt Budapest Gy. Hajdú Verfasser gibt in grossen Zügen ein umfassendes Bild über die Geschichte der Wasserversorgung von Budapest und über die beinahe jahrhundertelange Tátigkeit der hauptstádtischen Wasserwerke. Das Jahr 1867 bedeutete einen Wendepunkt in der Wasserversorgung der Hauptstadt. In diesem Jahre