Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

3. szám - Dr. Urbancsek János: Az Alföld negyedkori földtani képződményeinek mélyszerkezete

118 Hidrológiai Közlöny 1965. 3. sz. Urbancsek J.: Az Alföld negyedkori földtani képződményei Ez a három szerkezeti árok, illetve az ezeket határoló diszlokáeiós vonalak választják el egymástól azokat a nagyszerkezeti egységeket, amelyeket Kertai az alaphegység, valamint a paleogén és neogén medenceüledékek szerkezeti elkülönülése alapján határozott meg. A nagy-alföldi neogénmedence északi paleogén keretét dél felől, a negyedkori üledékekben is jól .kimutatható Dabas—Heves—Polgár—Dombrádon áthaladó szerkezeti vonal határolja. A tőle délre elterülő Alföld északi mezozóos neogén medence déli határát pedig a Kiskőrös— Tiszakécske—Cserkeszőlő—Bucsa diszlokáeiós öv jelöli ki. A harmadik nagyszerkezeti egységet : a NagyAlföld középső részén eltemetett ópaleozóos rögök feletti neogén medencét a Kunszentmárton-Kunágota,Cserkeszőlő—Bucsa, Berettyó újfalu—Nagyléta között ismeretes szerkezeti vonal határolja el az előbbi nagyszerkezeti egységtől. Itt, amint a kőolaj kutatási eredményekből ismeretes, a kristályos pala aljzat különböző mélységre süllyedt. Az alaphegység és a hozzáidomuló neogén medenceüledékek morfotektonikai szerkezetét hűen tükrözik a negyedkori üledékek is. Meredek réteglehajlásokkal, elvonszolódásokkal követik az idősebb, de a fiatal gyürődési szakaszokban újraéledő kratogén jellegű mozgások által keletkezett kisebb medencék alakját. Tehát az alaphegység erős tagoltsága jól kimutatható aránylag már kis területen belül a pleisztocén képződmények változatos rétegvastagságából is. Az Alföld déli részén kialakult mezozóos-neogén medence és annak déli paleozóos keretét — a negyedik nagyszerkezeti egységet — északnyugatról a Kiskőrös-Tiszakécske, északkeletről pedig a kunszentmárton-kunágotai szerkezeti vonal határolja. Mind a két diszlokáeiós öv igen nagy jelentőségű, mert ezeknek mentén alakult ki az Alföld legnagyobb üledékgyűjtő medencéje, a dél-alföldi süllyedék. Mindezeket az összehasonlításokat azért végeztük el, hogy a mélyszerkezet és a sekélyszerkezet közötti feltétlen összefüggést kihangsúlyozzuk. A továbbiakban vizsgáljuk meg a dunai-szerkezetiárok csapását követő Nészaknyugat-délkeleti és erre merőleges, valamint az ezektől keletre ismeretes csaknem észak-déli és kelet északkelet-nyugat délnyugati irányú diszlokáeiós övek által határolt területek negyedkori üledékének mélyszerkezetét. A dunai-szerkezeti-árok, amely nagyon jól kimutatható már a negyedkori üledékekből is, Scheffer megállapítása szerint, az alpi rendszer dinári ágának, nevezetesen a kraistida törésrendszernek a tartozéka. Jugoszláv és magyar geofizikai mérések alapján megállapítható, hogy a kraistida övezet, amely Skopje és Belgrád között a felszínen követhető, az Al-Dunától északra hirtelen nagy mélységre zökken le. Ezt a szakaszát a jugoszláv kutatók „Bánáti-ároknak" nevezik, amely Magyarország területén észak felé igen nagy mélységben tovább követhető. Legmélyebben Makó és Hódmezővásárhely között ismeretes, ahol a ferencszállási és pusztaföldvári paleozoós tömbök között 6000 m mélységre süllyedt le. Ezt a széles szerkezeti árkot foglalta el az Os-Duna és itt rakta le levantei és negyedkori üledékét. A középső és egyben a legmélyebb tengelyvonalának északkeleti határát a Pilisvörösvár— Gyál—Csongrád és Csanádpalota vonalában követhető szerkezeti árok határozza meg, délkeleten pedig a Dunaharaszti—Dabas—Kiskunfélegyházaés Szeged irányában ismert diszlokáeiós öv határolja. Tengelyében a dunaharaszti, Örkényi, kecskeméti, szentesi és hódmezővásárhelyi mélyvonulat — amelyek északkelet-délnyugati irányban keresztezik a szerkezeti árkot — egv-cgy nagyobb süllyedést jelez, ahol nagy vastagságban kavics és durvaszemcséjű homok rakódott le. Az előbbi két igen jelentős szerkezeti vonal közül az északkeletit a nagykőrösi és vingai, valamint a király hegy esi, perjámosi, varjasi és temesvári ; a délnyugatit pedig a lajosmizsei-, kecskeméti, garabosi, csáki és rudnai földrengések is jelzik. A dunai-szerkezeti-árok északkeleti szárnyának határát a Pomáz, Monor, Cegléd, és Kunágota irányában ismert szerkezeti vonallal húzhatjuk meg, amelyről a pilisi- és aradi földrengés, valamint a ceglédi, nagyrévi, kunszentmártoni, gádorosi, csanádapácai és dombiratosi nagyobb konyhasó tartalommal rendelkező rétegvizek is bizonyságot tesznek. A szerkezeti árok délnyugati szárnyát pedig két nagyon jól ismert diszlokáeiós vonal határolja le, mégpedig a váli és móri törés. Az előbbit a nagyszombati, komáromi, izsáki, mokrini, nagykikindai és ittebei ; az utóbbit pedig a pozsonyi, győri-, kisbéri, móri, székesfehérvári, törökkanizsai, nagybecskereki és alibumári földrengések határozzák meg. Amint előbb már ismertettük, hogy a szerkezeti árok tengelyében mély rögvonulatok sorakoznak egymás mellett, éppen úgy mutathatók ki a szárnyrészeken a magas rög vonulatok. Északkeleten a nagykátai-, nagykőrösi-, kocséri-, derekegyházai-, pusztaföldvári-, tótkomlóst- és battonyai ; délnyugaton pedig a kerekegyházai-, izsáki-, szatymazi-, deszíci- és ferencszállási geofizikai maximumok kísérik a szerkezeti árok tengelyét. Hangsúlyozni kell, hogy Scheffer a kraistida törésrendszer északkeleti és délnyugati határát az Alföld területén, ugyancsak a ceglédi és móri törés mentén állapította meg, ami tökéletesen egybeesik a legfiatalabb és igen jól nyomozható szerkezeti vonallal. Északnyugat-délkeleti irányú törésrendszer mutatható még ki a dunai-szerkezeti-ároktól északkeletre is. Ezek közül legjelentősebb a Galga— Zagyva vonalát követő diszlokáeiós öv, amely elválasztja a dunántúli-középhegységi fáciesű mezozoikumot a bükk-hegvségi fáciesű mezozoikumtól. Tőle nyugatra a gödöllő—ceglédberceli hátságterületén helyezkedik el a gödöllői, turai, és tóalmást magas rögvonulat, keletre pedig idősebb és fiatalabb süllyedékterület ismeretes, különösen Jászberénytől délre. Ez a szerkezeti vonal délkelet felé már nem nyomozható, mert elvész a nagy jászsági süllvedékben. Vele párhuzamos a Tápió diszlokáeiós öv, amely az előbbi pannóniai hátságot egy észak-