Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

3. szám - Dr. Urbancsek János: Az Alföld negyedkori földtani képződményeinek mélyszerkezete

Vrbancsek J.:Az Alföld negyedkori földtani képződményei Hidrológiai Közlöny 1965. 3. sz. 119 nyugati magasabb és egy délkeleti mélyebb területre bontja. Ebbe a vonalba esik a gombai és abonyi földrengés, valamint a tápiósági és tápiószöllősi, környezeténél nagyobb kloridtartalommal rendelkező rétegvizet szolgáltató artézikút. A szerkezeti vonal délkeleti folytatásában határolódik el a nagykunsági—pannóniai—tábla, és ez választja el a Körösök-sűllvedékét a Békécsaba—nagyszénási síi 1 lvedékterülettől. Az eddig ismertetet diszlokációs övektől kelet felé mindinkább északias irányú szerkezeti vonalak ismerhetők fel, majd pedig a Sátoraljaújhely, Nyíregyháza és Debrecen irányában jól kinyomozható diszlokációs öv, amely márkifejezetten észak-déli irányú. Ez utóbbi, amely a legfiatalabbkorú üledékek között is éles elhatárolást jelent — mert itt válik el a hajdúsági magasan maradt pannóniai tábla a nyírségi süllyedéktől — már a kréta hegységképződés idejében kialakult. Az Északi és Déli-Kárpátok kristályos alaphegységének felgyűrődése forgatónyomatékra és nyírásra vette igénybe a merev közbenső tömeget, a Tisziát és ennek következtében keletkezett az előbbi hoszszanti törés, amely egyben a legjelentősebb északdéli irányú szerkezeti vonal az Alföldön, Ehhez csatlakozik kelet felé a kisvárda—nyírbátori, majd a Tisza—Kraszna vonalát követő fiatal szerkezeti öv. A nyíregyházi és kisvárdai törés a Bodrogköz, Rétköz és a Nyírség süllyedékterületét határolja nyugat és kelet felől ; a Tisza— Kraszna vonala pedig elválasztja az északkeleti Nyírség magas pannóniai hátságát a bereg—szatmári süllyedéktől. Ezeket a diszlokációs öveket, a földtani képződmények mélységi elhatárolódása mellett, még a törés mentén felszivárgó konyhasós rétegvizek és földrengési epicentrumok is meghatározzák. Jelentős diszlokációs öv a Hortobágy folyó vonala is. Itt a hajdúháti magas pannóniai hátság hirtelen nagy mélységgel zökken le a Sajó—Hernád törmelékkúpjának süllyedékterületére. Ez utóbbi vízföldtani tájegység ugyancsak töréses szerkezettel válik el a nagykunsági magas pannóniai táblától, a Bódva diszlokációs öv mentén. Nyugat felé még egy jelentős töréses szerkezet mutatható ki, a Tarna vonal, amely a Nagykunságot a jászsági siillyedéktől határolja el. Az előzőkben leírt északnyugat-délkeleti és észak-déli töréses rendszereket kelet északkeletnyugat délnyugati irányú diszlokációs övek taglalják és ezekkel együttesen alakították ki azokat a különböző mélységre süllyedt pleisztocén fiókmedencéket, amelyek legtöbb helyen igen jó víztárolónak bizonyulnak. Ezek közül északon legjelentősebb a dunaharaszti—hatvani szerkezeti vonal, vagy másképpen Balatonvonal. Ráckeve—Jászberény között ismert diszlokációs öv az alsónémedi, maglódi és kókai mélyvonulatot választja el a bugyi, nyáregyházi és nagykátai magas rögvonulattól. A negyedkori üledékek az előbbi területen vastagabbak, az utóbbin pedig kivékonyodnak. A Dabas—Dombrád, valamint az Apostag— Nyíregyháza közötti diszlokációs övről már korábban megemlékeztünk. A két szerkezeti vonal által lehatárolt negyedkori medencesüllyedékektől délre — a lajosmizsei és kecskeméti süllyedék két oldalán — újabb magas rögsorozat húzódik északkelet—délnyugati irányban, amelyek közül legmagasabban az izsáki- és kerekegyházai helyezkedik el, míg a nagykőrösi, törtéli és kocséri geofizikai maximumok már mélyebb helyzetűek. Ennek a magas pannóniai hátságnak a további északkeleti folytatásában találjuk a nagykunsági pannóniai hátságot és a környezetéből sasbércként kiemelkedő Hajdúhátat. A kiskunsági hátságot a délalföldi-süllvedéktől a kiskörös—tiszakécskei hévízvonal választja el. Ez Lakitelek és Tiszakécske között ismert a leghatározottabban, ahol konyhasós víz felszivárgás mellett, geotermikus anomália jelzi elsősorban a töréses szerkezetet. A két helység között telepített 180 m mélységű artézikutak kifolyó vizének hőmérsékletéből számított látszólagos geometrikus gradiens 7—9 m/C°, ami igen eltér az Alföld átlagos geotermikus értékétől. A teljesség kedvéért ugyancsak utalnunk kell még a Vaskút—Újléta, valamint Mélykút—Nagyléta között kimutatott diszlokációs övekre, amelyek az Alföld legmélyebb süllyedékterületeit határolják el. Ennek a dél-alföldi szerkezeti ároknak, éppen úgy, mint a dunai szerkezeti ároknál már láttuk, mind a két szárnyán ugyancsak magas rögvonulatok helyezkednek el, ahol a negyedkori üledékek kivékonyodnak. A déli szerkezeti öv északkeleti vonalát a szeghalmi-, furtai- és beretytyóújfalusi negatív geotermikus anomáliák mellett, még az értarcsai- és érvasadi földrengések is jelzik. További diszlokációs öv mutatható még ki Na gyszénás—Na gyke reki, K irá lyhe gyes—Na gy várad, Törökbecse—Arad, valamint Nagybecskerekés Temesvár között is, melyek közül az utóbbi kettő már Jugoszlávia és Románia területére esik. Az ismertetett szerkezeti vonalak mentén kialakult negyedkori részmedencék mind külön sajátságos vízföldtani viszonyokkal rendelkeznek, ami a szerkezeti mozgásoknak, az időben és térben váltakozó erózióbázisok kialakulásának, az üledékfelhalmozódási ritmusok változásának, a rétegvizek tárolásának és utánpótlódási lehetőségének, azok gázosságának és nyomásviszonyainak, de még a kémiai jellegének is természetes következménye. Külön ábrázoltuk a negyedkori porózus kőzetekben tárolt víz nyomásviszonyait, gázosságát, geotermikus adottságát, nemkülönben a vasasságát és keménységét. Ezek a térképek arról győznek meg, hogy a víznek, mint mindenütt jelenlévő indikátornak az előbbi fizikai és kémiai tulajdonságai a legszorosabban alkalmazkodnak az ismertetett mély szerkezeti viszonyokhoz. Az előbbiekből kézenfekvő tehát, hogy a vízföldtani tájegységeket is a mélyszerkezetnek megfelelően lehet csak elválasztani. Ilyen alapon az Alföldön 36 vízföldtani tájegységet határoltunk el és ezeken belül még 14 olyan kis részterületet választottunk külön, amelyek, elsősorban a tárolt víz