Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

3. szám - Dr. Urbancsek János: Az Alföld negyedkori földtani képződményeinek mélyszerkezete

116 Hidrológiai Közlöny 1965. 3. sz. Urbancsek J.: Az Alföld negyedkori földtani képződményei juk, hogy az alsó-pleisztocén rétegcsoport az idősebb képződményektől jól elkülöníthető és mivel általánosan elterjedt, földtani szintezésre igen jól felhasználható. A negyedkori képződmények mélyszerkezete Az alföldi, helyenként igen nagy vastagságú pannóniai üledék, állandóan süllyedő, kratoszinklinális jellegű üledékgyűjtőt jelent, amelyet az alpkárpáti, attikai—rodáni gyűrődési szakaszokkal egykorúnak tekintünk. Orogén időszakban végbement süllyedő mozgások hozták létre, ahol a lezökkenések helyét már a korábbi földtörténeti időkben lejátszódott, hasonló jellegű elmozdulások előre meghatározták. Az epirogén mozgások ugyanazokon a sülylyedékterületeken tovább folytatódtak a levantei alemelet idejében is, a romániai gyűrődési szakaszban és az így kialakult észak- és dél-alföldi kratoszinklinális lett a levantei tavi és folyóvízi képződmények üledékgyűjtő medencéje. Ezeket a lerakódásokat, a negyedkori képződményekhez viszonyítva, még csak kevés mélyfúrással harántolták át az Alföldön, ezért a területi elterjedése, fekümélvsége és vastagsága még kevésbé ismert. Lényegesen több fúrásból jobban ismerjük már a negyedkori rétegek elterjedését és vastagságát. Ez jogosít fel a pleisztocén üledékek mélyszerkezetének vizsgálatára. A nagy vonalakban kibontakozó pannóniai és levantei kratoszinklináUsok a negyedkor folyamán kisebb medencékre tagolódtak, apróbb fiókmedencék alakultak ki, amelyek erózióbázisul szolgáltak a hegységperemekről lesiető folyóknak és ezzel kezdetét vette a kifejezetten folyóvízi üledékfelhalmozódás. A negyedkori üledékekkel feltöltött kis fiókmedencék kratogén jellegű kialakulásának ismereténél vissza kell nyúlni az alaphegység, majd a neogén medencetöltelék nagy kratoszinklinálisához. A legfiatalabb földkéreg elmozdulásokat vissza kell vezetni az idősebb, ugyanolyan jellegű mozgásokra, mert ezek a fiatal süllyedések korábbiaknak egyenes következménye. Fel kell kutatni azokat a szerkezeti vonalakat, amelyek mentén az egyes részmedencék kialakultak. Az alaphegység és a medencetöltelék mélyszerkezetére vonatkozólag legújabban Csiky, Kertai, Kőrössy, Szalay, Vadász és Völgyi földtani megállapításai, valamint Scheffer és mások geofizikai kutatásai szolgálnak alapul. Ezeket a vizsgálati eredményeket kell összehasonlítani a legfiatalabb földkéregszerkezeti változásokkal, mert a kettő szoros párhuzama alapján lehet csak helyes végkövetkeztetést levonni. Az egyes részmedencék kialakulását és annak negyedkori üledékekkel való feltöltését azok a szerkezeti vonalak határozták meg, amelyek mentén már az idősebb epirogenetikus mozgások is lejátszódtak. Az alaphegység és az idősebb medenceüledékekben létrejött szerkezeti mozgásokat követték nagy vonalakban a negyedkori földkéreg elmozdulások is, s ennek megfelelően formálódtak ki az egyes medencék. Ezeknek a diszlokációs öveknek az ismerete segíti elő a medencék térbeli helyzetének helyes felismerését, éppen ezért a felkutatására többféle, már eddig is ismert eljárást alkalmaztunk. Mindenekelőtt a negyedkori rétegek mélységváltozásának határát kerestük, ahol a laza üledékek természetesen nem határozott vető mentén, hanem réteglehajlás formájában hozzásimulnak a medencefenékhez . A negatív, valóságos geotermikus gradiens anomáliák vonalas elhelyezkedéséből is diszlokációs övre lehet következtetni. Az Alföldön az átlagos valóságos geotermikus gradiens 18 m/C°. Negatív anomáliának 14—16 m/C°-ot vettünk, mégpedig 300—1000 m mélységben mért talphőmérsékletből számolva. A negyedkori üledékekben tárolt rétegvíz nagy kloridtartalma a mélyben elhelyezkedő sós telepvizekből való utánpótlódásra utal, amely elsősorban szerkezeti vonal mentén lehetséges, különösen abban az esetben, hogyha a rétegvizek konyhasós jellege vonal mentén mutatkozik. Ugyancsak szerkezeti elmozdulásokra utalnak a földrengések is. Ennek a négyféle eljárásnak egyértelmű bizonyítása jogot ad arra, hogy az alaphegységben kimutatott törésekkel való összehasonlítás után, fiatal diszlokációs övekre következtessünk, amelyek elhatárolják és meghatározzák a negyedkori süllyedő mozgásokat (5. ábra). Az előbbi adatok alapján feltüntetett szerkezeti vonalakat összehasonlítva Kőrössy: Magyarország medenceterületeinek szerkezeti térképén ábrázolt diszlokációs övekkel, állapítottuk meg a magasan maradt és mélyre süllyedt rögsorozatokat. A közöttük elhelyezkedő diszlokációs övek azok a szerkezeti vonalak, amelyek mentén a romániai orogén földkéreg elmozdulások idejében az Alföldön kratogén jellegű, főleg süllyedő mozgások történtek. Feltétlen hangsúlyozni kell, hogy az itt feltüntetett, minden részletében még ki nem nyomozott szerkezeti vonalak nem egy-egy törésnek felelnek meg, hanem olyan diszlokációs övet jelentenek, ahol meghatározott irányban több, részleteiben még nem ismert lépcsős vető alakult ki. A megadott szerkezeti vonalak legtöbb esetben több törés eredőjét jelentik. A határozott egyenes vonalvezetéssel pedig azt emeljük ki, hogy az alap- és fedőhegységben kialakult igen bonyolult törésrendszer — ami visszatükröződik a legfiatalabb üledékek mélyszerkezetében is — ma még alig ismert és éppen ezért csak a diszlokációs keretet jelölhetjük meg. Az Alföldön a negyedkor folyamán három nagy szerkezeti árok alakult ki, amelyeket viszonylag magasan maradt pannóniai táblák választanak el egymástól. Ezek közül legmélyebb az [északnyugat— délkeleti irányú dunai szerkezeti árok Alsónémedi és Makó között, ahol a negyedkori [képződmények vastagsága Alsónémedinél 70, Kecskeméten 280, Kiskunfélegyházán 620, Makón pedig 500 m. Erre csaknem merőleges a kelet-északkelet, nyugat-délnyugati irányban elhelyezkedő, az előbbinél jóval sekélyebb tektonikus árok, amelynek