Hidrológiai Közlöny 1964 (44. évfolyam)

12. szám - Dr. Zsuffa István: A közvetlen mérések szerepe a kisvízfolyások vízkészletének meghatározásánál

530 Hidrológiai Közlöny 1964. 12. sz. Zsuffa 1.: A közvetlen mérések szerepe vábbfejlődés kérdése tehát nem az, hogy eddigieknél jobbat adjunk, hanem hogy kiterjesszük a vizsgálatokat. A kiterjesztés módja, amint arra már az első adatgyűjteményben rámutattak, a közvetlen mérések körének kibővítése [11,12]. Az új adottságok figyelembevételével a mérések kibővítésére, a mérések jellegére és megszervezésére mutatjuk be munkamódszerünket. A hidrológiai hossz-szelvény szerkesztése a legtöbb esetben a torkolati szelvényre meghatározott értéknek a vízfolyás hossza menti szétosztásából áll. A torkolati szelvényre (vagy a torkolathoz közeli vízmérceszelvényre) a VITUKI általában a legkisebb vízhozamot, a szeptemberi 99%-os gyakoriságú vízhozamot, és az augusztusi 85%-os gyakoriságú vízhozamot, a középvízhozamot és a különböző valószínűségű árvízhozamokat adja meg. A legtöbb esetben a kisvízhozamokat az 1950-es évek elején, rendkívüli száraz időszakban végzett vízhozammérések alapján határozták meg fékkor ugyanis az ország szinte valamennyi vízfolyásán volt többé-kevésbé rendszeres mérés). A közép vízhozamokat a Lászlóffy-féle fajlagos lefolyási térkép alapján, az árvízhozamokat az ún. árvízi tényezőt ábrázoló Csermák-féle térkép alapján, a vízgyűjtőterületekből számították [6,1]. A középvízi, illetve nagyvízi hidrológiai hosszszelvény szerkesztésénél a torkolati szelvény adatait a vízgyűjtőterületek arányában az említett térképek segítségével könnyen .,szétoszthatjuk" a vízfolyás hossza mentén (megjegyezzük, hogy az egyébként bizonytalan nagyvízi hossz-szelvények meghatározásánál e szétosztást legalábbis első közelítésben a vízgyűjtőterületek négyzetgyökével arányban kell végezni) [3]. A vízkészletgazdálkodás szempontjából legfontosabb kisvízhozamok azonban többé-kevésbé függetlenek a vízgyűjtőterület felszínén lefolyó vizektől, hiszen a száraz, csapadékmentes időszakban jelentkező kisvízhozamokat elsősorban a forrásoknak és a meder által harántolt, a felszínhez közel eső talaj víztartó rétegeknek a vize táplálja. A kisvíz összegyülekezésére, a patakok kisvízhozamának kialakulására tehát általános törvényszerűségek úehczen határozhatók meg. Teljes adathiány esetén pedig a kisvízfolyások kisvízhozamaira készített becslések a középvízzel és nagy vízzel szemben lényegesen bizonytalanabbak. A becslésekhez felhasználható Lászlóffy-féle térkép, illetve görbesereg országos áttekintés készítéséhez megfelelő, de kisebb vízfolyások kisvízi hidrológiai hossz-szelvényeinek szerkesztéséhez e segédletek már kevésbé kielégítő pontosságúak. Ezek a segédletek ugyanis a kisvízhozam meghatározásához is a legegyértelműbben meghatározható adatból, a vízgyűjtőterület kiterjedéséből indulnak ki [7]. A Középdunántúli Vízügyi Igazgatóságon a területi vízkészletfeltárás során a nagyvízhozajmok meghatározásánál, az árvízi hossz-szelvények szerkesztésénél döntő súllyal az árvízi tényezőt ábrázoló Csermák-féle térképre támaszkodtunk, sőt az 1963. évi nagy területre kiterjedő árvíz adatainak felhasználásával annak finomítására és felnagyítására törekedtünk [8], Sok esetben az árvízi hossz-szelvények helyett megelégedtünk a térkép adatainak megadásával is. Az árvízi adatoknak hossz-szelvényszerű ábrázolása helyett egyesek inkább a térképszerű adatszolgáltatást részesítik előnyben, mondván, hogy árvizek idején a vízgyűjtőterület felszíne szolgáltatja a vízfolyás vizének legnagyobb részét, ellentétben a kisvizekkel, amikor a vízutánpótlás a mederből történik. A mederben kialakuló hidraulikai folyamatok, a medertározódás, az árhullámok halmozódása, a mellékvizek árhullámainak összetalálkozása az árvizek hossz-szelvényszerű ábrázolását megnehezíti és bizonytalanná teszi. A mederrendezésekre mértékadó árvízhozamok számításánál pedig hosszabb szakaszokra amúgy is egyetlen mértékadó vízhozam elfogadása a szokásos, így a hossz-szelvényszerű ábrázolás az említett bizonytalanságok miatt kisebb, mellékvízfolyások nélküli patakokon elhagyható. A statisztikai számítások mutatószámának, a középvízhozamnak a jellemzésére a térképszerű és hossz-szelvényszerű ábrázolás egyenértékűnek mondható, így munkánk során a hosszszelvények elkészítésénél a Lászlóffy-féle térképet használtuk. A kisvízhozamoknál azonban az említett okok miatt mindenképpen a hossz-szelvényszerű ábrázolást kell a térképekkel szemben előnyben részesíteni. Kérdés azonban, hogy a felsorolt nehézségek mellett hogyan lehet a szerkesztést elvégezni. A torkolatra megadott vízhozamnak a vízgyűjtőterület arányában való szétosztása helyett próbálkoztunk a meder szakaszok hossza szerint történő vízhozamszétosztással [9]. Ez a megoldás már megbízhatóbbnak mondható —- hiszen feltételezhető, hogy a medrek által megcsapolt talajvíz a vízfolyás hossza mentén egyenletesen gyűlik össze —, de ugyanakkor meggondolandó, hogy valamely terület geológiai adottságai annyira változnak és annyi szingularitással rendelkeznek, hogy ez a módszer is — még a geológiai adatok figyelemmel kísérése esetén is — csak igen merész feltevésekkel alkalmazható. A hidrológiai munka a vízhasználatok fokozódásával megnehezül. A vízfolyások vízhozamnyilvántartási szelvénye kisvízhozamainak értékelésénél figyelembe kell venni a szelvény fölötti vízkivételeket, hogy a természetes állapotnak megfelelő vízhozamstatisztika — napi vízhozamadatok táblázata — összeállítható legyen. Ez a munka a vízhasználatok rendszeres nyilvántartásával is csak akkor oldható meg, ha minden vízkivétel és visszavezetés vízhozamát mérjük, sőt regisztráljuk. Erre azonban csak bizonyos korlátok között kerülhet sor, hiszen mindig vannak és lesznek olyan új, vagy régi vízhasználatok, amelyeknek részletes mérése a vizsgálat időpontjában még nem megoldott. Ezért célszerűnek tartjuk, ha a jelentősebb vízhasználatokkal terhelt vízfolyásokon (pl. a Kaposon, Zagyván stb.) minden évben legalább egyszer, a mértékadónak ítélt csapadékmentes időszakban — júliusban, vagy augusztusban — pillanatnyi vízhozamhossz-szelvény felvételt készítsenek, amely során természetesen a jelentősebb vízhasználatokat is megmérik.