Hidrológiai Közlöny 1964 (44. évfolyam)

10. szám - Dr. Miháltz István–Mucsi Mihály: A kiskunhalasi Kunfehértó hidrogeológiája

Hidrológiai Közlöny 1964. 10. sz. 463 HIDROGEOLÓGIA A kiskunhalasi Kunfehértó hidrogeológiája Dr. MIHÁLTZ ISTVX N—M UCSI M I II Á L Y • A MTA Szegedi Bizottsága 1961 végén munkaközösséget szervezett az Alföld szikes vizeinek sokoldalú, rendszeres tanulmányozására. — A József Attila Tudományegyetem Földtani Intézete a hidrogeológiai vizsgálatokat végezte, amelyeknek célja e tavak kialakulásának és vízföldtani viszonyainak tanulmányozása volt. A vizsgált terület a Duna—Tisza-közi Hátság legmagasabb részéhez tartozik. Miháltz I. megelőző vizsgálatai szerint a Kiskunságot a pleisztocénben csak eolikus képződmények töltötték fel, mert felszíne a környező süllyedő területekhez képest mindig emelt helyzetű volt [16,17,18,19, 20], és így a szélhordta származású üledékek megmaradtak. A rétegsor váltakozó lösz- és futóhomok-szintekből, valamint ezek átalakulásából származó üledékekből áll. Fontos megállapítása, hogy az eolikus eredetű üledékek egyes típusai az éghajlatváltozást tükrözik és lehetővé teszik a klíma szakaszos rétegtani tagolását. A lösz és a löszös finomhomok rétegek a glaciálisok hideg-száraz maximuma idején képződtek. A glaciálisok alatt lerakódott löszrétegeket — nagyobb mélységig főleg a Duna—-Tiszaköze D-i részén — futóhomok, vagy vályog (humuszos lösz) választja el. A lösz ésfutóhomok képződés nem volt folytatólagos ; a melegebb, csapadékos szakaszokban talajképződés és bizonyos mérvű felszíni denudáció folyt. A löszszintek alsó része általában tömöttebb anyagú, finomabb szemcseösszetételű, gyakran humuszos. A futóhomok közbetelepülések magyarázatát KrivánP. [10, 11] adta BacsákGy. [2] és Miháltz I. eredményeivel összhangban. Szerinte a futóhomokot az interglaciálisokban és interstadiálisokban nyugatias irányú szelek fújták ki a Dunavölgy folyóvízi homokjából és a földön görgetve szállították a Hátság belső része felé. Az üledékföldtani tagolással jól egyeznek Miháltzné Faragó M. pollenvizsgálatai és Horváth A. molluska tanulmányai [5, 6, 7, 8]. A felhalmozódott eolikus összlet vertikális és horizontális kiterjedését egyes főirányokban nehézásvány és koptatottsági vizsgálatokkal — Miháltz I. és Szabó P. erre vonatkozó eredményeit felhasználva — Molnár B. határolta le [22]. Megállapításai alapján valószínűsíthető, hogy az általunk vizsgált terület eolikus rétegsora kb. 130 m vastag. A holocén klímaszakaszok a pleisztocénhez hasonlóan szintén visszatükröződnek a képződmények kifejlődésében. A Kiskunhalastól DNy-ra, kb. 15 km távolságban levő Kunfehértó a Duna—Tisza-közének egyik jellegzetes ÉNy—DK-i irányú mélyedését * József Attila Tudományegyetem Földtani Intézete, Szeged. tölti ki. A környező felszín minden irányból a tó felé lejt. Vize emberemlékezet óta nem száradt ki. Pleisztocén rétegek A feltárt terület legjellegzetesebb lösz-szintje az 1950. évinagyszelvényben [18] kimutatott III. löszréteggel azonosítható (2. ábra). Alsó részében humuszos és növénymaradványos, feltehetően a Würnij szakaszt képviseli. A 10. és 23. sz. fúrásokban (2. ábra II. szelvény) idősebb lösz is jelentkezett, közbetelepült futóhomok alatt. A III. számú (Würmj) lösz mind ott, mind itt alul tömöttebb kifejlődésű, amit a szelvényeken is feltüntettünk. Több fúrásban határozottan növénymaradványos, színe barnásszürke, felismerhetően humuszos. Szemcseösszetétele a finomabbfrakciók felé tolódik el (3. ábra). A réteg felszínének lefutását általában követik a fiatalabb lösz rétegek települési síkjai. A III. és az I. (Würm

1 és Würm

3) löszrétegek között kettő-négy méter vastagságban egymás mellett és fölött gyorsan változó kifejlődésben szinte minden lehetséges átmeneti eolikus üledék megtalálható.(4. ábra). Ezeket a különbségeket nem tudtuk feltüntetni teljes részletességgel a szelvényeken. A két határozott jellegű és nagyobb vastagságú lösz között több esetben megvan a II. sz. (Würm

2) szint is, helyenként lösz, uralkodólag azonban löszös finomhomok formájában. A lösz és a futóhomok rétegek kiékülése ebben a szintben az eddigi tapasztalatok szerint is elég gyakori. A Würm

2 lösz a Szentes—Baja vonalban húzódó szelvényben — területünktől DK-re, kb. 15 km távolságban — csak helyenként és legfeljebb egy-két méter vastagságban jelentkezik. A Würm két interstadiálisának képződményeit a Würm

2 hiánya esetén nem tudjuk rögzíteni. A Würmj löszfelszín vápáiban az eolikus üledékekhez viszonyítva osztályozatlanabb üledékek fordulnak elő (4. ábra). Hangsúlyozzuk, hogy ezek az anyagok is csak helyi jellegű áttelepítésen estek át. A 14. sz. fúrásból, a kérdéses összlet puhatestűi legalább időszakos állóvizet jeleznek. Az I. sz. (Würm

3) löszrétegben kifejlődésbeni különbségek alig adódtak, a réteg vastagsága állandó. Kiékülés a II. szelvény 10. fúrásában tapasztalható. A 23. sz. fúrás feltehető lepusztulást jelző humuszos szintet tárt fel a kiékülés irányában (2. ábra). A Würm

3 lösz felszíne nem követi a jelenlegi térszínt. Felfelé finomhomokkal zárul. Holocén rétegek Az I. sz. löszréteg tetején futóhomokot találunk, amely a fenyőnyír, vagy méginkébb a mogyoró szakaszt képviselheti.