Hidrológiai Közlöny 1964 (44. évfolyam)

10. szám - Dr.Lászlóffy Woldemár: A Nemzetközi Hidrológiai Decennium programja

439 Hidrológiai Közlöny 1964. 10. sz. A Nemzetközi Hidrológiai Decennium programja Dr. LÁSZLÓTFY W0LDEMÁR a műszaki tudományok doktora, az UNESCO-Deeennium Magyar Nemzeti Bizottságának helyettes ügyvezető elnöke A program alapelvei A Hidrológia Nemzetközi Évtizedének programja a víznek, ennek a mással semmiképpen sem pótolható életfontosságú nyersanyagnak földi előfordulásaira és körforgására vonatkozó ismereteink kiterjesztésére irányul, és végeredményben az egész emberiség javát szolgáló tervszerű vízgazdálkodást szolgálja. Ahhoz, hogy ez a program meghozza a várt eredményt, valóban nemzetközinek kell lennie. Vagyis kell, hogy a világ minden országa érdekelt legyen benne és éppen ezért teljes mértékben kivegye részét belőle. Ha csak a hidrológia elméleti alapjainak kiszélesítéséről volna benne szó, a tudományos és gazdasági vonatkozásban kevésbé fejlett országok aligha tudnának bekapcsolódni a megvalósításába, hiszen minden szellemi és anyagi erejüket — érthető módon — a közvetlenül gyümölcsöző feladatok megoldására kell fordítaniok. Ha viszont csak a hidrológiai állomáshálózatnak a Föld egész felszínére való kiterjesztését és a szokványos észlelések egyetemes bevezetését irányozná elő a program, nem nyújtana semmit a fejlődés magasabb szintjén álló országoknak, amelyek így érdektelenek maradnának. A két szélsőség szerencsés kombinációjára van tehát szükség ahhoz, hogy minden ország — akár nagy, akár kicsi, akár erős gazdaságilag, akár nem, — egyaránt előnyösnek találja a maga szempontjából a Decennium programját. A program különféle hidrológiai észlelő állomások hálózatának létesítését irányozza elő minden országban és ezeken belül ún. Decennium-állomások szervezését, amelyeken a nemzetközi előírásoknak megfelelő észleléseket kell — szabványosított műszerekkel és módszerekkel — végezni. Ezen kívül kisebb, zárt vízgyűjtőterületek vízháztartásának figyelemmel kísérésére kell berendezkednie minden országnak. Ezek részben a vízjárási típusok felderítésére szolgáló, természeti-földrajzi szempontból jellegzetes vízgyűjtők, részben kísérleti területek, amelyeken a lefolyást befolyásoló körülmények (pl. erdőtakaró, talajművelés, stb.) megváltoztatásának hatása vizsgálható, részben az emberi beavatkozástól mentes, tehát a természetes lefolyási viszonyokat tükröző ún. őr-területek (ahol ilyenek még kijelölhetők). Nyilvánvaló, hogy a programnak ez a két pontja számos országban a szervezett hidrológiai észlelések megindítását, a vízrajzi szolgálat megszervezését jelenti, — szükség esetén az UNESCO támogatásával. De bizonyos, hogy haladottabb országok a meglévő észlelőhálózat egyes állomásait és a már működő kísérleti területek egyikétmásikát fogják Decennium-állomássá, ill. Decennium-vízgyüjtővé nyilvánítani, vagyis számukra látszólag semmit sem hoz a Decennium. És mégis. Az azonos eszközökkel és módszerekkel végzett észlelések, és az adatok egységes feldolgozása, ill. közlése igen nagy jelentőségű a közös vízgyűjtőn osztozó országok vízrajzi szolgálatainak szempontjából. Gondoljunk pl. csak arra, hogy mennyire megnehezíti valamely árvíz levonulásának elemzését, ha a több ország területét szelő vízfolyások mércéiről közölt vízállások absz. magassága ismeretlen, ha az egyik ország évkönyve a napi középvízhozamokat, a másiké a reggeli leolvasásnak megfelelő vízhozamokat közli, vagy a közös vízgyűjtő egyik részéről hetenként adnak ki hójelentéseket, a másikról tíz naponként és i. t. Természetes az ís, hogy a típus-vízgyűjtőterületek adatainak rendszeres és egységes közreadása — amit ugyancsak előirányoz az UNESCO terve , — óriási mértékben kiterjeszti a hidrológiai hasonlóság elvének gyakorlati alkalmazhatóságát, és így igen nagy segítséget jelent olyankor, amikor hidrológiai számításainkban nem tudunk megfelelően részletes adatanyagra támaszkodni. A vízjárási adatok egyszerű számbavétele és a vízmérlegszámítások azonban egymagukban nem elégségesek ahhoz, hogy a víz földi körforgására vonatkozó ismereteinket elmélyítsük. Ehhez 1. a kutató munkában bizonyos, földrajziéghajlati szempontból történő, ésszerű nemzetközi mun kame gosztá sra, 2. a több országot vagy tudományszakot érintő kérdések kutatásában szervezett összefogásra, 3. egyes különleges feladatok megoldásához a világviszonylatban is csekély számú szakértő együttműködésére és 4. bizonyos nagy költséggel járó kísérletek esetében a gazdaságilag erős országok áldozatkészségére van szükség. Az 1. esetre a folyók és tavak jégviszonyaira vonatkozó kutatások hozhatók fel példaképpen. A probléma a mérsékelt égöv minden országa szempontjából érdekes, de nyilvánvaló, hogy tanulmányozására kevésbé alkalmasak azok az országok, amelyekben a vizek csak minden 4.—5. évben, vagy még ritkábban fagynak be. A 2. pontban említett, több országot vagy tudományszakot érintő kutatási feladatok közül a nagyobb mélységi víztartókban tárolt vízkészlet utánpótlódásának kérdését, vagy a legfelső talajvízszint feletti talajrétegben lejátszódó hidrológiai folyamatok vizsgálatát említhetem. A 3. csoportba sorolhatók pl. a dendrokronológiai vizsgálatok (a száraz és nedves időszakok váltakozásának a fák évgyűrűinek alakulására alapított kutatások). Végül költséges voltuk miatt a 4. pontba tartoznak pl. a légi fotogrammetria hidrológiai alkalmazásai vagy az önműködő vízmintavevő és elemző műszerekre vonatkozó kísérletek. Kiegészíti az eddig említett, szorosan vett hidrológiai feladatokat : az egységes terminológia megteremtése (hiszen már magán a hidrológián mást ért a mérnök, a geológus, az orvos, és így tovább) ;