Hidrológiai Közlöny 1964 (44. évfolyam)

9. szám - Prof. dr. Steponas Kolupaila

Wisnovszky I.: A szakmérnökképzésről Hidrológiai Közlöny 1964. 9. sz. 411 kőzni azzal a gondolttal, hogy a hallgatók kétféle módon zárhassák le szakmérnöki tanulmányaikat. Azok a hallgatók, akik akár beosztásuknál fogva, akár mérnökdoktori cím megszerzése érdekében megfelelő vizsgaeredményekre támaszkodva szükségesnek tartják a diplomafeladat megoldását, azok — a külföldi példának megfelelően váljanak diplomás szakmérnökké. Azok pedig, akik valamilyen oknál fogva nem tartják érdemesnek, hogy vállalják a diploma megszerzését jelentő súlyos szellemi terhet, csupán igazolást kapjanak a tanfolyam hallgatásáról. Ez utóbbiak a tanfolyamot elmélyült továbbképzésként végzik. E kérdéshez kapcsolható a hallgatók kiválasztásának problémája. A tanfolyamok csak úgy lehetnek hatékonyak, ha a hallgatóság valamennyi tagja valóban képes a speciális tanulmányok elvégzésére. Szinte bizonyos, liogy egy tanfolyam kezdőlétszámába olyanok is bekerülnek, akik nem alkalmasak a speciális tanulmányok megfelelő minőségű elvégzésére. Ezek vagy lemorzsolódnak a tanulmányok során, vagy végbizonyítványt kapnak diploma helyett. Rendkívül hátrányos következményekkel járna, ha szakmérnöki diplomát adnának olyan szekembernek, aki nem éri el a specialista szintet. Sokak véleménye szerint szakmérnöki tanulmányokat csak annak érdemes elkezdeni, aki valamilyen világnyelvet eléggé ismer ahhoz, hogy a nemzetközi szakirodalmat nehézség nélkül tanulmányozni tudja. A hazai specialista képzés egyik legnagyobb problémája a képzés merev kerete. A két éves időtartam általánosítása nem kifogásolható, oktatás-szervezési szempontból érthető az egységes februári kezdés, az időszakonkénti ismétlődés, a létszámkeretekhez való ragaszkodás. Mégis felmerülhet a kérdés, hogy a mezőgazdasági vízgazdálkodási szakmérnökképzés — különös tekintettel az érdekeltek vidéki munkahelyére — célszerűen megvalósítható-e a jelenlegi gyakorlat szerinti esti-levelező oktatási formában ? Ennek az ágazatnak első tanfolyamáról úgyszólván valamennyi vidéki hallgató kimaradt. Ez a tény hívja fel a figyelmet arra, hogy az egységes kereteket az adottságoknak megfelelően esetleg célszerű változtatni és ezzel a szakmérnökképzés hatékonyságát emelni. A mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnökök eredményes továbbképzésben — a mérnöktovábbképzési tapasztalatok szerint elsősorban bentlakásos tanfolyamokon részesíthetők. Összefoglalás A szakmérnökképzés hazai formája kialakult és a vízgazdálkodás jelentős mértékben hasznosítja a képzésnek ezt a formáját. Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy néhány következtetést már érdemes levonni és ezek alapján célszerű megvizsgálni a kiválasztott képzési irányok és a képzési módszerek esetleges megváltoztatásának lehetőségét. Prof. Dr. Steponas Kolupaila 1892—1964 Nemcsak a Magyar Hidrológiai Társaság, amely 1963-ban tiszteleti tagjává választotta, hanem az egész világ hidrológusainak kiterjedt családja gyászolja. Nagy tudóst, páratlanul lelkes szakembert ós rendkívül alapos kutatót vesztettünk benne. Litvánia szülötte volt, tanulmányait Moszkvában végezte és ott kezdte mérnöki munkásságát is az első világháború kitörésekor. Tudományos pályáján jeles professzora A. N. Siriajev és V. G. Gluskov, a világhírű hidrológus indította el. 1931-ben a litván vízrajzi szolgálat megszervezésével bízzák meg, majd a kaunasi műegyetem hidrológiai és hidrometriai tanszékének professzora. Ebben a minőségében egyik fő szervezője a Balti államok hidrológiai konferenciáinak, amelyek közös kutatómunkára fogták össze a Balti-tenger vízgyűjtőterületének hidrológusait, és valóságos kézikönyvtárral gazdagították akkor még elég szegényes szakirodalmunkat. A Balti államok 2. hidrológiai konferenciáján mutatta be a jégborítás hatásának a vízhozamszámításban való figyelembevételére kidolgozott, világszerte ismert módszerét. 1939—40-ben jelent meg kétkötetes litván nyelvű Hidrometriája, amelyhez hasonló gyakorlati jellegű átfogó kézikönyv, talán csak a mi Hajós Sámuelünké volt. (Érdekes, hogy mindkét úttörő jellegű mű egy-egy kis nemzet nyelvén íródott.) Mikor a második világháború során hazája csatatérré lett, a bajorországi Ott-eég tudományos munkatársa lett. Itt érte 1948-ban az É gyesült Államok Notre Dame-i egyetemének meghívása. South Bend-i új otthonában (Indiana) fejezte be élete főművét, ,, A hidrometria bibliográfiáját", amelyben 36 különféle nyelven megjelent 7500 könyvről és tanulmányról adott nemcsak részletes könyvészeti adatokat, hanem saját maga készítette az összefoglalást is. Adatainak ellenőrzése érdekében az egész világra kiterjedő levelezést folytatott — az ismertetett munkákat eredetiben igyekezett megszerezni, — és az osztályozásban feleségének és lányainak segítségét vette igénybe. (E hatalmas munkának első változata, 592 címmel, 1921-ben Moszkvában jelent meg. Kiegészítésén a háború utáni éhínség idején Münchenben, a Deutsches Museum fűtetlen helviséceiben fáradozott a szerző, és Amerikában fejezte be.) 1962 óta a természetes vízfolyások hasonló bibliográfiájának összeállításán fáradozott Kolupaila professzor. A múlt év nyarán, már mint Társaságunk tiszteleti tagja, kitüntető kedvességgel fogadta ós támogatta a Nemzetközi Hidrológiai Szövetség Berkeley-i kongreszszusán megjelent „magyarjait". Úgy volt, hogy ősszel a bécsi műegyetem meghívására Ausztriába jön és hazánkba is ellátogat. A terveket keresztülhúzta április 9-én bekövetkezett hirtelen halála. E sorok írója nem ismerte személyesen, de a hidrológia sok más művelőjéhez hasonlóan évtizedek óta tartott fenn vele szívélyes levélbeli kapcsolatot. így szerzett tudomást arról az őszinte elismerésről, amellyel az elhúnyt a magyar hidrológusok, és különösen Hajós Sámuel iránt viseltetett, akinek sebességmérő szárnyait használta pályája kezdetén. Megállapíthatta, hogy milyen rokonszenvvel tartotta nyilván Hidrometriai bibliográfiájában és az ,, Applied Mechanics Review" hasábjain a magyar közleményeket. Nagy tudóst, páratlanul lelkes szakembert, rendkívül alapos kutatót — és nagy embert veszítettünk benne ! Dr. Látzlóffy Woldemár