Hidrológiai Közlöny 1964 (44. évfolyam)

1. szám - Dr. Bolberitz Károly: Ipartelepek vízgazdálkodásának hibái

Bolberitz K.: Ipartelepek vízgazdálkodásának hibái Hidrológiai Közlöny 1964. 1. sz. 41 után az egyik anyag gyártása sorozatosan elromlott. Ennek oka csak a véletlen révén derült ki. Régebben ugyanis, mikor még egy aknás kút keményebb vizével dolgoztak, minden gyártási tételhez egy marék szódát adtak a víz lágyítása céljából. Miután áttértek a rendkívül lágy mélyfúrású víz használatára, a szódát továbbra is hozzáadták a vízhez és ezzel a vizet túllúgosították. % A gyárak egyéni megoldásai Számtalan hiba ered a tapasztaltak szerint onnan, hogy a gyárak az idők folyamán egyéni megoldásokat alkalmaznak, amelyek különösen a különféle vezetékek, elsősorban az" ipari és a városi ivóvízhálózat összekapcsolása révén jelentkeznek . Ajkán évekkel ezelőtt dizentéria járvány volt, melyet csakis az okozhatott, hogy bányavíz került az ivóvízvezetékbe. A műszaki vezetésnek az összekapcsolásáról nem volt tudomása, csak egy fél év múlva derült ki, hogy a Júlia aknánál a két vezetéket összekapcsolták anélkül, hogy erről a vezetőség tudott volna. A vezetőség tudtával használtak viszont szennyezett vizet a munkásfürdő üzemeltetéséhez Borsodnádasdon, ahol a fürdőket a visszaforgatott ipari vízzel üzemeltették és a vízhiány miatt idővel ide az ülepített szennyvizet is beengedték. A csepeli cellulózgyárban a tűzbiztonság növelése céljából kapcsolták össze a visszaforgatással dolgozó üzemi vízhálózatot a városi vízvezetékkel. Ez az összekapcsolás a gyári ivócsapokat, sőt a közelben fekvő utcai közcsapokat is szennyezte. Az Oroszlányi Erőmű a csapadék-csatornát, nem tudni miért, átkötötte a szennyvízcsatornába, amelv erre nem volt méretezve. Természetes, hogy záporkor a szennyvíz a környéket elöntötte. Nem lehet eléggé kifogásolni azt a megoldást, amelyet egyes gyárak alkalmaznak, midőn a városi vízművek víztakarékosságra hívják fel őket. A víztakarékosságot ezek a gyárak több ízben oly módon oldották meg, hogy a munkásfürdőket kapcsolták át szennyezett felszíni vizekre, a gyártási folyamatokhoz pedig továbbra is — takarékoskodás nélkül — a városi ivóvizet használták. Salgótarjánban, az üveggvári kolóniában annak idején több tífusz eset fordult elő, amelyet szintén nem lehetett mással magyarázni, mint azzal, hogy a gyárban az ivóvízvezetéket összekapcsolták az ipari célokra használt, igen szennyezett patakvízzel. Pápán a vágóhíd melletti utcai közcsapon a víz baktériumokkal állandóan szenvnyezett volt és néha melegvíz folyt ki rajta. Mint a vizsgálat kiderítette, a városi vizet közvetlenül összekötötték a gőzkazán tápvíz vezetéké vei. A Szécsényi Tejüzemben egyéni megoldásként a hűtésre szolgáló kútvizet tárolás céljából egy régi kút aknájába vezették, amelv mellett azonban másik akna is volt a gőzkazán kondenz vizeinek gyűjtésére. Az észlelés alkalmával a 11 C°-ú kútvizet ily módon még a hűtés megkezdése előtt 14 C°-ra melegítették fel. Budapesten a Vörös Csillag Traktorgyárban a generátorgáz hűtésére szolgáló két felületi hűtőnél a vizet az ellenáram elvének figyelmen kívül hagyásával párhuzamosan kapcsolták, minek következtében az első hűtő GO C°-ról 24 C°-ra, a második 24 C°-ról csupán 23 C°-ra hűtött. Egyik fővárosi gyógyszergyárunkban az ipari víz egy részét saját kutak szolgáltatták ; egy aknás kút, amely hideg vizet adott és egy melegebb vizű mélyfúrású kút. Csodálatosképpen a gyárban éveken keresztül a hidegebb vizet használták a gyártásokhoz, a hűtéshez pedig a mélyfúrás melegebb vizét. A Salgótarjáni Tűzhelygyárban a felmelegedett hűtővíz felét folyamatosan kiengedték és ezt hideg vízzel pótolták, hogy — mint mondták — hűtsék a visszaforgatott vizet. Ugyanilyen joggal azt is mondhatnánk, hogv a hűtés előtt a hideg kútvizet melegítették fel. A hűtési folyamatban ez esetben ugyan nincs különbség, de ugyanahhoz a hűtési eredményhez kétszeres mennyiségű vizet kellett állandóan szállítani. Teendők a vízgazdálkodás javítására Az előbb említett példák nem tervszerű és nem a vízgazdálkodás ellenőrzését szolgáló vizsgálatok eredményei. Nem vitás, hogy az ipartelepek vízgazdálkodásának rendszeres ellenőrzése lényegesen több hibát tárna fel. Ezek kiküszöböléséhez nélkülözhetetlen, hogy a gyárakban, tervező irodákban és az ellenőrző szerveknél kellő számmal, jól képzett és tapasztalt szakemberek álljanak rendelkezésre. A legelső lépés tehát az, hogy minél több és minél jobban képzett szakembert tudjunk a megfelelő helyekre állítani. Nélkülözhetetlen ehhez, hogy vízgazdálkodási szakmérnököket képezzünk akár az egyetemi oktatás keretében, mint azt külföldön a Zürieh-i, Paris-i, Liége-i, Hannover-i stb. egyetemeken teszik, avagy legalább társadalmi úton. Az ismeretek továbbfejlesztésére részben alkalmas lenne a Magyar Hidrológiai Társaság. Sajnos, a Társaság tagjai között az ipari tervező irodák szakemberei közül csak 10 tervező mérnök, a gyárak alkalmazottai közül csak 11 üzemi mérnök szerepel. A külföldi szakirodalom nem áll teljes egészében rendelkezésre. Egyes külföldi egyetemek, kutató intézetek igen értékes kiadványai, hozzáférhetetlenek. Nagyon kívánatos volna a vonatkozó irodalomról részletes dokumentációt felfektetni, mert az ipari vízgazdálkodásra vonatkozó tanulmányok jelentékeny része csak az egyes iparágak szaklapjaiban jelenik meg, melyek áttekintése szervezett dokumentáció nélkül, lehetetlen. Ipari vízgazdálkodással foglalkozó tankönyvek és tudományos munkák úgy látszik a külföldi irodalomban sem találhatók. Kívánatos volna ilyen munkák megírását, — akár általános jellegűeket, akár egyes részletekre vonatkozókat, — Magyarországon kezdeményezni. Az ipari vízgazdálkodással kapcsolatos kutatások az előbbi javaslatokkal szemben már tetemes összegeket igényelnek. A vízszegény ipari államok, de még az Északamerikai Egyesült Államok is óriási összegeket fordítanak ilyen célokra. Idővel elkerülhetetlen lesz, hogy hazánkban is meginduljanak a rend-