Hidrológiai Közlöny 1964 (44. évfolyam)

6. szám - Dr. Hortobágyi Tibor: A növényi mikroszervezetek gyűjtése és vizsgálata halastavakban

276 Hidrológiai Közlöny 1964. 5. sz. LIMNOLÓGIA A növényi mikroszervezetek gyűjtése és vizsgálata halastavakban DB. HORTOBÁGYI TIBOR a biológiai tudományok doktora A halastavak növényi mikroszervezetei gyakorlatilag teljesen azonosnak vehetők a színanyagokat tartalmazó algákkal, mivel a halastavakban a színtelen, tehát a nem önállóan táplálkozó növények száma a színesekhez képest elenyésző. Az algák vagy másnéven a moszatok legtöbbje a rendszerint egy méter körüli mélységű halastavakban állandóan lebegő, planktoni életmódot folytat ; még a fenéken lakók is a széljárás okozta hullámzástól függően hosszabbrövidebb ideig a planktonban élnek. A szárazföldön a nagyméretű virágos növények kötik meg a kozmikus térségből érkező sugárzó napenergiát. A halastavakban viszont a mm ezredrészével mérhető algák a sugárzó energia felfogói és realizálói szerves vegyületeikben. A halastavak moszatai elkészített szerves vegyületeikkel táplálják azután közvetlenül, vagy közvetve az élőhely (biotop) valamennyi állatát. Ezért nagy a jelentőségük. Ha helyes képet óhajtunk alkotni valamely halastóról és annak élővilágáról, vizsgálatainkat az élettelen környezettel kell kezdenünk. Gondosan tanulmányozandók a földrajzi tényezők, a fizikai környezet, a meteorológiai viszonyok és lehetőleg teljes kémiai analízis álljon rendelkezésünkre mind a tápláló vízre, mind a halastó vizére vonatkozóan. Összehasonlító vizsgálatokhoz a környezeti tényezők alapos ismerete nélkülözhetetlen és csupán azok birtokában értelmezhetjük helyesen a biodinamikus tér (biotop -f- élővilág) élőlényeit. Tervgaldálkodásunkban halastavaink mind nagyobb jelentőségre tesznek szert. A halastavak algáinak, a produktivitás alaptényezőinek a tanulmányozása, a közvetlen vagy közvetett hallegelő minőségének és mennyiségének a megismerése alapvetően szükséges a helyes tógazdálkodás (takarmányozás, trágyázás), s a végcél: a halhúshozam fokozása szempontjából. A halastavakban, a vízszolgáltató berendezésekben bekövetkező nagymérvű káros elszaporodásuk már nemcsak a biológusok, a halgazdaságok vezetőinek, hanem a vízművek mérnökeinek, sőt a nagyközönség figyelmét is felkeltette [6, 7]. A való helyzet felmérése döntően függ a vizsgálati módszerektől. A plankton élőlényeitől függ a fenéktáplálék bősége, a feletethető takarmány mennyisége, tehát közvetve vagy közvetlenül az egész haltermés. A hálós és merített gyűjtések Több összehasonlító vizsgálat felderítette, hogy a hálós gyűjtések nem adnak reális képet a növényi mikroszervezetek minőségéről és menynyiségéről [5]. A Balatonban pl. 1958. VII. 15-én a sima víztükrű vízben a hálóval gyűjtött vízmintában a kékalgák 39,4%-ban, ugyanakkor a merítettben 84,8%-ban voltak jelen ; a barázdás algák 27,8, illetve 1,6%-ban, a kovamoszatok 25,4, illetve 7,6%-ban. A hálós gyűjtések mind a fajok jelenléte, mind az egyedszám tekintetében élesen kü- , lönböznek a merített mintáktól [5]. Az is kitűnt, hogy a hálós és a merítéses gyűjtések algaegyüttesei nem hasonlíthatók össze. Valamely élőhely mikroszkopikus élővilágát csupán merítéses gyűjtések alapján ismerhetjük meg. Mikor létjogosultak a hálós gyűjtések ? A háló lyukméretének megfelelően a benne összegyűlt élőlények osztályozódnak. A vizek élete szempontjából döntő jelentőségű legkisebb planktonszervezetek, a nannoplankton tagjai még a legfinomabb szövésű planktonhálóból is vagy teljesen kimaradnak, vagy csupán egy részük jut bele. A hálós gyűjtések tehát akkor létjogosultak, ha egy, vagy több nagyobb termetű mikroszkopikus szervezetet óhajtunk a természetes előfordulásnál nagyobb mennyiségben összegyűjteni. Ha a szervezetek nagysága a háló lyukméretével megegyezik, vagy azt meghaladja, akkor a hálós gyűjtések mértékadó képet adnak az illető szervezetek %-os előfordulásáról. Ezért használhatók a nagyobbtermetű mikroszkopikus állatok gyűjtésére. A planktonhálós gyűjtések a kisebb szervezetekre vonatkozóan még több hibaforrást rejtenek magukban. így a kisebb lyukméretű hálók nyüásai iszapkolloidokban gazdag vizekben a hálószemekre felrakódott iszapkolloidok révén könynyen leszűkülhetnek. Ugyanez következhet be, ha a plankton sok nyálkaburkos szervezetet tartalmaz. Ilyen esetekben a hálós és a merített vízminták mennyiségi és minőségi összetétele között még nagyobb eltérések adódhatnak. A hálók használat közben zsugorodnak. A hálószemeket az algák, homok, iszapszemcsék betömhetik. Minél gazdagabb a gyűjtőhely, a hálók annál hamarabb betömődnek. Sok hiba származhat a használt hálók sérülése következtében. Egyébként is a finomszemű hálókat megfelelően tisztítani nehéz. A hálós mintavétel csupán a visszatartott szervezetekre vonatkozóan nyújthat némi tájékoztatást a plankton összetételéről. Ha hálózott anyagot akarunk összehasonlítani, az csupán akkor tehető, ha azonos hálóval gyűjtöttünk, a hálót az egyes gyűjtések után alaposan átmostuk, és ha azonos mennyiségű vizet szűrtünk át. Viszont az előbb említett lyuktömődések következtében az egybevetés még ebben az esetben is bizonytalan. A minták konzerválása Merítéssel vegyük tehát vízmintáinkat és azok felét a helyszínen azonnal konzerváljuk úgy, hogy a vízminta 2% formaiint tartalmazzon, míg a másik felét hagyjuk a vizsgálat utáni élő anyagon történő