Hidrológiai Közlöny 1964 (44. évfolyam)

6. szám - Egyesületi és műszaki hírek

Haszpra O.: Felületi mérőfej alkalmazása szabadfelszínű csatornákban Hidrológiai Közlöny 1964. 6. sz. 243 Anwendung des Oberíliichenmesskopfes in Freispiegelkanalen und rohrartigen Objekten O. Haszpra Dieser Bericht bildet eine organische Fortsetzung des Beitrages [1]. Anhand der Untersuehungen lásst sich feststellen, dass für die Durchflussmessungen prinzipiell jeder der Messköpfe auch in Kanálén anwendbar ist. Natürlich müssen an beiden Anzapfungen des Messkopfes die Druckwerte beobachtet werden, da der Druckunterschied alléin nicht für die Ermittlung des Durchflusses ausreicht. Bedingung der Anwendbarkeit ist, dass im Profil des Messkopfes die Strömung ausgeglichen sei und dass — im Falle von Beobachtungen an Piezometern mit einfacher Millimeter-Teilung — die mittlere Geschwindigkeit 10—20 cm/s nicht überschreite. Letzteres kann durch entsprechende Einschnürungen ohne besondere Verluste auch dann erreicht werden, wenn ansonsten die Wassergeschwindigkeit im Kanal selbst 5 cm/s nicht erreichen würde. Mit einem Venturí-Kanal kombiniert, erhöht der Oberfláchen-Messkopf den Messbereich. Die untere Messgrenze des Messkopfes kann mit Hilfe einer Einrichtung zur Messung von kleinen Wasserstandsunterschieden weiter herabgesetzt werden. Die Bedingung der Anwendung in geschlossenen rohrartigen Objekten ist, ebenso wie in Rohrleitungen oder Kanalen, eine mindestens 10—20 cm/s erreichende mittlere Geschwindigkeit. Die vor dem Kopf erforderliche gerade Rohrlánge betrágt im allgemeinen das 15fache des Rohrdurchmessers (oder des vierfachen Profilradius), doch wenn die Achse des Zuleitungskanals in die Achse des Objektes falit und das Wasser mit ausgeglichener Strömung zufliesst, dann sinkt der Wert der erforderlichen Rohrlánge auf den 3—4 fachen Durchmesser. Der Durchfluss durch den vollen Querschnitt muss gesichert sein, oder es muss eine Eichungskurvenschar aufgestellt werden. Egyesületi és műszaki hírek Rovatvezető: VÁGÁS ISTVÁN A Szennyvíz Szakosztály március 1-i előadóülésén dr. Berky Lajos és dr. Páter János tartott szakmai beszámolót a moszkvai egészségügyi konferenciáról. A beszámoló a Szovjetunióban 1963. november 26—30 közt megrendezett vízhigiénes és felszíni vizek védelme tárgykörű konferenciát ismertette, amelyben egyrészt az ivóvíz minőségével kapcsolatos kérdések (mikroelemek, szennyeződés, sótartalom) és ezek élet- ós kórtani hatásai, másrészt a kutatások ós a tennivalók körének megállapítása kerültek megvitatásra. Az előadók ezt követően a szovjet egészségügyi intézetek látogatásakor szerzett tapasztalataikról is beszámoltak. A Hidraulikai és Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Szakosztály a Magyar Agrártudományi Eyyesület Talajtani Társaságával, illetőleg annak Agrárgazdasági Társaságával közösen rendezett március 4-i ülésén az Eróziós és Talajvédelmi Munkabizottság titkára, dr. Erödi Béla beszámolt a Bizottság első esztendei munkájáról, majd javaslatot tett az 1964. évi munkatervre. Ezt követte Horváth Vilmos : ,, Vízgyűjtők talajvédelmének szervezése lejtőkategóriatartományok alapján" c. előadása. Az előadó a lejtőkategóriarendszert, és annak alkalmazásával elért gyakorlati eredményeket ismertette, s rámutatott a lejtőkategória-rendszer és a talajvédelmi tereposztályozás kapcsolatára. A Balneológiai Szakosztály a Vízellátási és Hidrogeológiai Szakosztállyal, valamint a Magyarhoni Földtani Társulat Mérnökgeológiai Szakcsoportjával közös rendezésben március 6-án tartott előadóülésén dr. Bauer Jenő finnországi szauna-tanulmányút jának tapasztalatait ismertette. A szauna-fürdők népegészségügyi ós hidrológiai jelentőségének méltatása után az előadó a hazai sport- ós népfürdő alakjában való meghonosításáról is szólt. * Az Akadémiai Bizottság részletesen foglalkozott az UNESCO szervezésében megvalósítandó Nemzetközi Hidrológiai Dekád előkészítésének kérdésével. Az alapgondolat az, hogy 10 éven keresztül nemzetközi összefogással kell megoldani néhány, az aszály által sújtott, illetve sok vízzel veszélyeztetett területekre vonatkozó hidrológiai problémát. A jelenlegi dekádprogram az alábbi témakörök kidolgozását irányozza elő : 1. A kutatási színvonal s a hiányosságok felmérése. 2. A megfigyelési módszerek, a terminológia, a feldolgozás egységesítése. 3. Új észlelő hálózatok létesítése, a meglevők fejlesztése kis és nagy vízgyűjtőkre vonatkozóan. 4. Jellegzetes vízgyűjtőterületek kijelölése a természeti körülmények alapján, általános érvényű összefüggések meghatározása céljából. 5. Különösen fontos s csupán nemzetközi együttműködés alapján megoldható feladatok. 6. A nevelés, továbbképzés kérdései. 7. Rendszeres információcsere. Az Akadémiai Bizottság a fenti programot megvitatta, majd az alábbi főbb kiegészítő megjegyzéseket, javaslatokat fogadta el : 1. A talajvizek kérdését a mélységi vizeken belül külön kell tárgyalni. 2. A programba felveendők a jég keletkezésével kapcsolatos kutatások is. 3. Tisztázni kell a vízmérlegek, vízszükségletek kérdését. 4. Sürgősen ki kell dolgozni az egyes országok nemzeti dekádprogramjait. 5. Javasolja egy több nyelvű bibliográfia kidolgozását. 6. Javasolja egy kísérleti vízgyűjtő-terület létesítését, nemzetközileg összegyűjtött műszerekkel való felszerelését Magyarországon — nemzetközi műszeregyeztetés, az eredmények összehasonlítása céljából. 7. A Bizottság felajánlotta, hogy Magyarország külföldi ösztöndíjasokat fogadna tapasztalatcsere céljából. 8. Javasolta egy-egy régióra vonatkozó munkaközösségek megalakítását. 9. Felajánlotta egy nemzetközi szeminárium megrendezését a hidrológiai előrejelzés témakörében. Végezetül az Akadémiai Bizottság javaslattal fordult az MTA-hoz a dekáddal foglalkozó Magyar Nemzeti Bizottság megalakítása érdekében. Dr. V. Nagy Imre