Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)

3. szám - Csoma János–dr. Szigyártó Zoltán: A vízelosztó rendszer hatásfoka

232 Hidrológiai Közlöny 1963. 3. sz. Csorna J. és Szigyártó Z.: A vízelosztó rendszer hatásfoka nyilvánvalóan nem lehet más, mint az öntözött területen tervszerűen felhasznált és a fővízkivételen kivett teljes vízmennyiség aránya. A definíció pontos szövegét a 2. táblázat tünteti fel. A vízelosztó rendszer helyes működését több tényező befolyásolhatja károsan. A vízelosztó rendszer csatornáinak és műtárgyainak helytelen működése éppen úgy csökkenti a rendszer hatásfokát, mint az öntözőelemek helytelen üzeme. A végcél ugyanis — mint láttuk — az öntözővíz talajba juttatása az agronómiai terv által meghatározott módon, s ez nemcsak akkor helytelen, ha a csatornák az öntözött táblák részére nem biztosítják a megkívánt vízmennyiséget, hanem akkor is, ha az öntözés tulajdonképpeni végrehajtása során az öntözőelemek (barázdák, sávok, szórófejek stb.) nem tudják az előírt talajréteget megfelelő módon átnedvesíteni. A vízszolgáltatónak, illetve az öntözőgazdaságoknak viszont nyilvánvaló érdeke, hogy felderítsék a vízveszteség helyét, hogy így azok okát meg tudják szüntetni. Éppen ezért szükség van arra, hogy a vízelosztó rendszer hatásfokának értelmezésénél követett gondolatmenet szigorú betartása mellett értelmezzük az öntözővíz biztosításnak, pontosabban a vízbiztosító rendszernek és magának az öntözésnek is a műszaki hatásfokát. Csupán ilyen módon érhető el ugyanis az, hogy adott esetben megfelelő alap legyen a vízelosztó rendszer különböző részeinek, s azok működésének önálló értékelésére is. Az öntözés maga mindenkor az öntözőgazdaságok feladata. Az öntözőgazdaságok feladata azonban a telepcsatorna rendszer üzeme is, míg a vízbfztosító rendszer másik részének, a vízszolgáltató rendszernek üzemét az -— öntözőgazdaságoktól általában különböző — vízszolgáltató szerv végzi. Következésképpen a vízbiztosító rendszer hatásfokát célszerű már eleve két részre bontva tárgyalni azzal a megkötéssel, hogy az azt alkotó két rendszer, a vízszolgáltató rendszer (rj

a) és telepcsatorna rendszer (rjb) hatásfokának szorzata a hatásfok általánosan elfogadott értelmezése szerint meg kell adja a vízbiztosító rendszer hatásfokát. Természetesen az előbbi feltétel érvényes kell, hogy legyen a vízbiztosító rendszer és az öntözés kultúrtechnikai hatásfokára (rj

c) is ; vagyis szükséges, hogy az előbbiekben tárgyalt négy hatásv fok között r] = rja-rjb-rjc (2) összefüggés álljon fenn. A fenti követelményeknek megfelelő hatásfok definíciókat és az azok értelmezéséhez szükséges kiegészítéseket ugyancsak a 2. táblázat tartalmazza. A műszaki felkészültséget jellemző „mértékadó" hatásfokok értelmezése Az eddigiekben tárgyalt fejtegetések lehetővé teszik azt, hogy a vízelosztó rendszer, s e rendszer részeinek műszaki hatásfokát adott üzemi feltételek mellett megállapítsák, s így egv meghatáJ rozott számmal jellemezzék azt, hogy a vizsgált időszakban, a berendezések műszaki színvonalának, állapotának, az üzem mpdjának, a munkaszervezés színvonalának együttes eredményeként a rendelkezésre álló vízmennyiség hányadrészét lehetett tervszerűen felhasználni. Természetes viszont, hogy az üzemi feltételek folytonosan változnak, s ez maga után vonja a műszaki hatásfok változását is. Nyilvánvaló azonban az is, hogy a rendszer műszaki felkészültsége egy meghatározott időszakban állandó tényezőként hat. Ezért felmerül az az igény, hogy a különböző lehetséges műszaki hatásfok értékek közül kiemelve külön is definiáljunk olyan „mértékadó" hatásfokokat, melyek alkalmasak arra, hogy segítségükkel mind az azonos rendszeren belüli műszaki változások hatását értékelni lehessen, mind pedig a különböző rendszerek műszaki felkészültségét egymás között össze lehessen hasonlítani. E mértékadó hatásfok értelmezésénél két nehézség meiül fel. Az egyik az, hogy az eddigiekben értelmezett műszaki hatásfokok megállapításánál olyan veszteségek is szerepelnek — mint például a helytelen üzem hatása —, melyek figyelembevétele egy adott időszakban az üzem értékelésénél rendkívül fontos, de melyek nem jellemzőek a rendszer műszaki felkészültségére. A mértékadó hatásfokok megállapításánál tehát mindezeket a veszteségeket figyelmen kívül kell hagyni. Magától értetődőnek tűnik ugyanis az, hogy a rendszer műszaki felkészültségét csak azok az ,,elkerülhetetlen" veszteségek jellemezhetik, melyeket semmiféle hasznosítási tervvel, szervezési beavatkozással csökkenteni nem lehet, vagyis amelyek adott feltételek mellett egyértelműen meghatározzák a rendszer üzeménél elérhető maximális hatásfokot. Természetesen azonban ezek az elkerülhetetlen veszteségek is időről időre változnak. Adott rendszer esetén ugyanis ezek függnek attól, hogy a rendszer fővízkivétele milyen kapacitással van üzemben ; a rendszer feltöltése óta mennyi idő telt el, s így mekkora a földcsatornák időben változó szivárgási vesztesége, illetve mekkora az feltöltéshez szükséges és a teljes kivett vízmennyiség aránya ; milyenek az időjárási viszonyok, s így mekkora a párolgása ; s végül, hogy a rendelkezésre álló vízzel egyidőben öntözhető területek hol helyezkednek el. Ez okozza az értelmezés második nehézségét. így ahhoz, hogy a műszaki felkészültségre jellemző mértékadó hatásfokokat, mint a rendszerre jellemző állandó számot meg lehessen határozni, további megkötések szükségesek. Az első kérdés, amit tisztázni kell, a fővízkivétel kapacitása. Nyilvánvaló, hogy az a fővízkivétel két oldalán jelentkező vízállások különbségének függvényében bizonyos határok között változik, s ennek hatására a szükségképpen jelentkező veszteségek is változnak. Az itt jelentkező nehézség azonban viszonylag könnyen kiküszöbölhető oly módon, hogy a hatásfok meghatározásánál a fővízkivétel kapacitását a tervezésnél figyelembe vett, úgynevezett