Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)

2. szám - Dr. Gábriel András: A talajok vízháztartási tulajdonságainak figyelembevétele az öntözővíz mennyiségének megállapításánál

114 Hidrológiai Közlöny 1963. 2. sz. Dr. Gábriel A.: A talajok vízháztartási tulajdonságai 16 12 10 8 10 12 14 16 18 20 SÚ/y[%] A talaj víztartalma 25 ~r 50 T 75 100 [%] 1. ábra. A talaj hasznos víztartalma és a növények vízfelvételéhez szükséges szívóerő (atm.) összefüggése vályog talajon 0ue. 1. 3aeucuMocmb Mejicdy docmynHOü ejiavcHocmu noteu u ecacbieaioiiieű CUAOÜ (amM.), neoöxodUMOü ÓAH fíodono2Aoti)eiiun KyAbmvp Fig. 1. The available water contentof the soilplotted aqainst the suetion force required by tlie plánt nyiségét. Ennek során figyelembevesszük a talaj különböző nedvességi állapotánál a növények vízfelvételéhez szükséges szívóerőt. Közismert, hogy az egyes növényfajok, a fajokon belül a fajták eltérő módon reagálnak a talaj különböző nedvességi állapotaira. Az időjárási tényezők változásának és a növények fejlődésének megfelelően is jelentkeznek eltérések. így a gabonaféléknél bokrosodás, szárbaindulás, virágzás idején nem egészen azonos a holtvíztartalom [11]. Mind a holt víztartalom, mind a vízkapacitás értéke a talaj szerkezeti állapotától függően is változhat. Ezekben a kérdésekben a kutatásnak sok kérdést kell tisztáznia [41. Ennek ellenére nem kétséges, hogy a szakirodalomban közölt adatok közelítőleg általános érvényűek, bizonyos fenntartásokkal érvényesek a termesztett növények nagy többségére nézve. A szakirodalom szerint általános érvényűnek tekinthető, hogy a növények vízfelvétele a talaj hasznos víztartalma mintegy 50%-ának megfelelő nedvességi állapot esetén majdnem olyan akadálytalan, mint természetes vízkapacitásnyira telített talajban. Ezt a nedvességi állapotot a könnyen felvehető víztartalom alsó határának tekintik. A szakirodalomban ugyancsak megközelítően általános érvényűnek tekintik [4] a talaj hasznos víztartalmának és a növényi gyökerek vízfelvételéhez szükséges szívóerőnek viszonyát, amit az 1. ábra fejez ki [2, 14, 15]. Homokos talajokon ettől kedvezőbb, erősen kötött és főleg szikes talajokon [15] pedig az eltérés Fekete [7] laboratóriumi vizsgálatai szerint kedvezőtlenebb irányú. E szerint a hasznos víztartalom 50%-a körül kezd már jelentősebben növekedni a víz felvételhez szükséges szívóerő, ami a további kiszáradás folyamán a hasznos víztartalom mintegy 30—40%-áig már igen jelentős mértékűvé válik. Ha pedig a talaj a hasznos víztartalom mintegy 30—40%-ának megfelelő nedvességi állapot alá kiszáradt, akkor a víz felvételhez szükséges szívóerő — amint az 1. ábra görbéjének meredeken felfelé ívelő szakasza mutatja — hatványozott mértékben kezd növekedni. Ekkor a növényeken tartós lankadás jelei kezdenek mutatkozni [7]. Ez a lankadáspont, amelynek növényenként és talajonként való pontos megállapítása igen fontos feladat. Ilyenkor a szükséges szívóerő már olyan nagy, hogy a víz felvételéhez a növényeknek szinte nagyobb erőt kell kifejteniök, mint amennyi „hasznuk" van belőle. Á holvíztartalomhoz közelítő nedvességi állapot esetén felvett csekély vizet a növények u. i. inkább csak légzésre használják fel, mint testük, szerveik további építésére [9]. Szikes talajok esetén gyakran már vízkapacitásnyi nedvességi állapot esetén olyan szívóerőt kell a gyökereknek kifejteni, mint más talajokon 30%, vagy még alacsonyabb hasznos víztartalomnak megfelelő nedvességi állapot esetén [15]. Ezért erősebben szikes talajokon csak nagyobb szívóerejű növények termeszthetők sikeresen. A talajnedvesség az öntözés időpontjában és az öntözővíz mennyisége közötti kapcsolat A vízfelvételhez szükséges szívóerőnek és a talaj hasznos víztartalmának viszonyára vonatkozó előző meggondolások alapján nem kétséges annak az általánosan elfogadott megállapításnak a helyessége, hogy általában akkor kell öntözni, amikor a talaj a hasznos víztartalom 50%-ának megfelelő nedvességi állapotig kiszáradt. Ez a gyakran szokásos módon — a vízkapacitás %-ában — nem fejezhető ki több talajféleségre vonatkozó egységes számmal, mivel talajonként erősen változó [7]. A vízkapacitás értékében kifejezve a DV 50%-ának megfelelő nedvességi állapot — amikor öntözni kell — Di Gleria adatainak figyelembevételével kiszámítva, homoktalajon 58%, homokos vályogon 61%, vályogon 65%, agyagos vályogon 68%, agyagon 72%, sziken 85%. Ha egyes növények esetében a víztartalom ennél magasabb szinten tartása indokolt, és lehetséges, akkor nedvesebb talajállapotnál kell öntözni, természetesen kevesebb vízzel és gyakrabban. Az előzőek alapján általánosságban az is elfogadható, hogy az öntözést addig el kell végezni, amíg a talaj nedvessége nem süllyedt a hasznos víztartalom 25—35%-ának megfelelő nedvességi érték alá. Ha a talaj ennél erősebben kiszáradt, akkor a termesztett növények nagy része fejlődésében esetleg tartósan is visszaesik [9], az öntözés termésfokozó hatása jóval kisebb és több öntözővízre van szi Egyes növények öntözési idejének megállapítása során nem annyira a talaj nedvességi állapotát vesszük figyelembe, hanem inkább a fejlődési fázist, pl. a szárbaindulást, virágzást, termósképződóst vagy a technikailag legkedvezőbb lehetőséget pl. a szónabetakarítás idejét. Az öntözővízmennyiség megállapításának alapja ilyen esetekben is a talaj nedvességi állapota, amely a vízfelvétel szempontjából érzékeny fejlődési fázisok esetére általában nincs pontosan megállapítva, de feltehetően nem több a hasznos víztartalom 50%-ának megfelelő nedvességi állapotnál, azaz a könnyen felvehető víztartalom alsó határértékénél.