Hidrológiai Közlöny 1962 (42. évfolyam)

5. szám - Pasveer A.: Az eleveniszapos szennyvíztisztítók két új fejlődési iránya

Pasveer A.: Az eleveniszapos szennyvíztisztítók Hidrológiai Közlöny 1962. 5. sz. 419 fázisba jutnak úgy, hogy a baktériumok teljes kipelyheseclésének semmi sem áll az útjában. Ha azonban nem, áll elegendő oxigén rendelkezésre, akkor a folyadék a nem pelyhesedett baktériumoktól zavarossá válik. Ez a résztisztítás esete. Ilyenkor rendszerint arra gondolunk, hogy a bevezetett szerves anyagok egy részét nem távolították el. Gyakran azonban a helyzet éppen az, hogy az ilyen kifolyó vízben észlelhető zavarosságot és BOI

5 terhelést nem a le nem bontott szervesanyagtartalom, hanem a nem pelyhesedett baktériumok okozzák. Ugyanez történik az ún. ,,high-rated activated sludge process" („nagyterhelésű eleveniszapos eljárás") során, résztisztítás esetén. A bevezetett oxigén mennyiségétől függ, hogy a kifolyásnál még meglevő BOI

s a nem pelyhesedett baktériumokat vagy pedig részben az el nem távolított szerves anyagot képviseli. A rövid tartózkodási idejű eljárás és olyan intenzív oxigénbevezetés esetében, ahol az OCfterhelési viszony 1,3—1,5 marad, különösen a kefés levegőztetés esetén, igen erős mikroturbuleneia jön létre. Kis medencében a meglevő baktériumok össz-tömege kisebb, mint a hagyományos eljárás normál pehelytartalma. Ezeknek a baktériumoknak a zöme résztvesz a tisztítási folyamatban és ismét endogén fázisba kell azokat át vezetni. Ezek a körülmények azonban megfelelő pelyhesítésre nem alkalmasak. Ez okból jutottunk arra a gondolatra, hogy megvizsgáljuk, a bakteriológiai folyamat megfelelő ismeretére támaszkodva, hogyan lehetne a folyamat műszaki kialakítását jobban megoldani, így jutottunk el a 3. ábrán bemutatott megoldásra. A levegőztető medence első részébe igen nagy mennyiségű oxigént, illetőleg szerves anyagokat viszünk be, amelyhez pedig annyi baktérium szükséges, amennyi a szervesanyag menynyiségét fel tudja dolgozni. E célból nagyfokú mikroturbulenciát kell létesíteni, hogy így a baktériumpelyheket szétverjük és a tápanyag, valamint az oxigén, amenynyire csak lehet, minden baktériumhoz eljusson. Ilyen körülmények között viszonylag rövid idő alatt nagy mennyiségű szerves anyag alakítható át, ami azt jelenti, hogy — amint azt már fentebb láttuk — a szerves anyag részben oxidálódik, részben pedig baktérium-anyaggá szintetizálódik. Ebben az első részben 20—30 perc tartózkodási időre gondolunk. Ha itt a szervesanyag már messzemenően elfogyott, akkor kerül a keverék a levegőztető medence másik felébe. Itt olyan viszonyokat kell teremteni, amelyek előnyösek, kedvezőek a flokkulációhoz. Vagyis az endogén lélegzéshez szükséges mennyiségű oxigén áll rendelkezésre, kicsi a turbulencia és nagy az a pehelyfeliilet, amelyre a baktériumok letelepedhetnek. Ez utóbbi úgy érhető el, hogy az iszap egy részét visszavezetjük a medence második részébe. Itt %—% óra tartózkodási időre gondolunk. levegőztető medence L'tiülepitn i 3. líbra. Baktérium szaporulat és D. O. C. csökkenés levegőztetett pepton-oldatban <t>ue. 3. ílpupocm OaKmepuü u yMenbiuenue D. O. C. « pacmeope aspupoeaHnozo nenmona Fig. 3. Bacteria augmentation and B. 0. D. decrease in aerated peptone solution A szóban forgó vizsgálatok elvégzése céljából olyan kísérleti telepet üzemeltetünk, amely az előzőekben vázolt elv alapján létesült. Eredmények jelenleg még nem állnak rendelkezésünkre. Magyarországon azonban Benedek Pál és Blum Anna ezeket a kísérleteket végrehajtották és valóban azt találták, hogy az ilyen iszappal dolgozva a kifolyó víz minősége lényegében jobb, kisebb a BOI

5 és kisebb a lebegőanyagtartalom. Oxidációs árok A következőkben az eleveniszapos eljárás egy másik módosított megoldásával foglalkozunk, amely bizonyos szempontból az előzőekben leírt módszernek éppen ellenkezője. Nevezetesen a szennyvíznek igen hosszú a tartózkodási ideje a levegőztető medencében. Ehhez a megoldáshoz egész más úton jutottunk el. A szennyvíztisztítás hagyományos módszerei műszaki lehetőséget adnak a házi és számos ipari szennyvíz tisztítására, ahol 85—95%-os BOI

5 csökkentést érhetünk el. Ennek a módszernek azonban az a hibája, hogy alkalmazása kis mennyiségű háztartási és ipari szennyvíz tisztítása esetén viszonylag olyan drága, hogy ez akadálya lehet falusi, szanatóriumi, kórházi stb. szenny víztisztítóberendezések létesítésének. A Holland Egészségügyi Intézet, „Víz, Talaj és Levegőhigiéniai Osztálya" („Hygiene von Wasser, Boden und Luft" des Instituts für Gesundheitstechnik T. N. O.) 1954-ben kísérleteket kezdett, hogy a szennyvíztisztítási technikában mutatkozó eme hiányosságot kiküszöbölje. Ezekből a vizsgálatokból született az ún. oxidációs árok. Az eredmények sokatigérőek voltak. Ennek köszönhető, hogy máris, mindössze néhány évvel az oxidációs árokkal folytatott kísérletek megindulása után azok elszaporodtak. Jelenleg Hollandiában kb. 25 oxidációs árok van üzemben, Németországban kb. 50, Svédországban kb. 30. Összesen az egész világon elosztva különböző helyeken kb. 125 ilyen hasonló jellegű létesítmény működik (1961. május). Az oxidációs-árok módszerének az a gondolat az alapja, hogy a hagyományos tisztítási folyamat különböző fázisait állandó oxigénbevitel egyetlen folyamatával pótoljuk. Ennek a kezelésnek a