Hidrológiai Közlöny 1962 (42. évfolyam)

5. szám - Bözsöny Dénes: Gondolatok a vízgazdálkodásról

364 Hidrológiai Közlöny 1962. 5. sz. Bözsöny D.: Gondolatok a vízgazdálkodásról ellenőrzéstől, hatósági engedélyezéstől a helyi (munkatelephely) ellenőrzés legkülönbözőbb for­májáig értendő. A fő tevékenységek ismertetett rendszere nem volna teljes, ha nem vennénk figyelembe még két tényezőt: az időt és a gazdaságosságot. Az idő, mint befolyásoló tényező vizsgálata a változás (fejlődés, társadalmi átalakulás, növe­kedés, csökkenés) gyakoriság, tartósság, tűrés figyelembevételét jelenti, melynek jelentősége szin­tén függ a vizsgált vízgyűjtőterület nagyságától. Az idő — horizontálisan — elsősorban kihat az előmunkálati, a tervezési szakaszra és kisebb mértékben az építésre. A gazdaságossági vizsgálatok szintén nagy­ságrendben különböznek egymástól attól függően, hogy egy fővízgyűjtő teljes kiterjedésére vonat­koztatva végzünk vizsgálatokat, egészen odáig, hogy pl. milyen ablakkeret kerüljön beépítésre. Ez utóbbi esetben — alsó fokon — a gazdaságos­ság azt jelenti, hogy az olcsó és jó legyen. A pél­dánál maradva, nem vizsgáljuk külön az ablak­keret megtérülési idejét. A gazdaságosság szoros kapcsolatban van az idővel és elsősorban az építés, az üzemelés és az ellenőrzés szakaszára és kisebb mértékben a tervezésre hat ki, ill. hat vissza. Az időt és a gazdaságosságot a szoros kapcso­latok miatt két gyűrű átfonódása ábrázolja. A felvázolt rendszer vizsgálatánál világosan tudni kell, hogy az előmunkálatok, tervezés, épí­tés, üzemelés és az ellenőrzés, továbbá a külön­böző nagyságú vízgyűjtőterületek egymással köl­csönhatásban vannak (lásd az 1. ábra két oldalán levő nyilakat) és visszahatnak a kezdő tevékeny­ségre. Ez a megállapítás azt jelenti, hogy tevé­kenységünket helyesen a fokozatos közelítés mód­szerével valósíthatjuk meg, melyet tudatosan kell végezni. Végsőfokon a vízzel kapcsolatos tevékenységek­nek és az azokat befolyásoló tényezőknek összhangban kell lenni, hogy helyes elképzelések valósuljanak meg. A vízkészletgazdálkodás Tudomásul kell vennünk, hogy a víz is csak korlátozottan áll rendelkezésre — különösen a részvízgyűjtők vonatkozásában — és csak több művelet (vízkivétel, tisztítás, szállítás stb.) el­végzése után áll a népgazdasági tervek megvaló­sításához rendelkezésre. A vízigényes ipar, a mező­gazdaság gyors fejlődése, az életszínvonal emel­kedése egyre nagyobb gondok elé állítják a víz­ellátó szakembereket. A fokozódó nehézségek csak tervszerűséggel küzdhetők le. így lehet csak elérni, hogy a vízhiány ne gátolja a fejlődést. Ismeretes, hogy a vízháztartási vizsgálat a víz­készletgazdálkodás alapja, mely lehetővé teszi az időben változó és a vízkészletgazdálkodás cél­jaira rendelkezésre álló vízmennyiségek meg­ismerését, továbbá a hidrológiai jelenségek, vagy az emberi beavatkozások hasznos és káros követ­kezményeinek elemzését. Általában elmondhatjuk, hogy világviszony­latban igen sok, tudós és kutató foglalkozik a víz­készlet meghatározásával és a meghatározás mód­jával, de a vízigényváltozás meghatározásával már kevésbé. Ahhoz, hogy vízkészletgazdálkodásról beszél­hessünk, a felhasználható vízkészletek feltárása mellett ismerni kell a vízigényt, a vízfelhasználást és a vízigényből a felhasználás után a visszaveze­tésre kerülő víz mennyiségét és minőségét. Már a felhasználható vízkészlet meghatáro­zásánál is igen sok a bizonytalanság, mert ma még nem tudjuk egyértelműen meghatározni többek között azt, hogy az alapvízkészletből mennyi vízmennyiséget kell levonni a mederben ha­gyandó élővíz céljára. Pedig az élővíz mennyisége számottevő kiesést jelent az alap-vízkészletből. Az ivó, ipari és mezőgazdasági vízigényt is álta­lában normatívák formájában ismerjük és így azt lehet mondani, hogy csak becsült számok. Tényleges és nagy területekre kiterjedő vízfel­használás rendszeres és folyamatos meghatáro­zása általában a mérőberendezések hiányában nem történt meg. így a vízkészletgazdálkodási és a vízgazdálkodási számítások is csak közelítőleg felelnek meg a valóságnak. A régmúltban a vízkészlet és a vízigény alap­ján a vízmérleg meghatározásának szükségessége fel sem vetődött, mert a települések viszonylag kicsik és így a vizet has/nyílók is kevesen voltak. Egyes esetekben, amikor vízszegény helyen kel­lett nagyobb csoportokat ivóvízzel ellátni, akkor már találkozunk a vízkészletgazdálkodás egyszerű formájával. Különösen Egyiptomban építettek az ókorban víztároló medencéket a csekély „vízkészletek" tárolá­sára, hogy így a vízigények kielégíthetők legyenek. Egy-egy háború esetén a vízkészletek „megsemmisítése" —- a tárolók szétrombolása, vagy a víztároló medencé­ket tápláló csatornák elzárása — egyenlő volt a győze­lemmel. Tudunk olyan intézkedésekről is, amelyek korlá­tozták a jóminőségű ivóvíz felhasználását. Például Rómában I. e. 145-ben épült Marica vízvezeték vizét kizárólag ivóvíz ellátás céljaira lehetett felhasználni, de az I. e. 263-ban épített Ánio vízkivételből származó vizet — amely ivóvízellátásra már nemigen volt al­kalmas — kertek öntözésére, vagy magában a város­ban a kevésbé tiszta vizet igénylő célokra használták. Lényegében a régmúlttól a közelmúltig a gyakorlat az volt, hogy a település közvetlen közelében az igények fokozatos növekedésével újabb és újabb vízadó helyeket kerestek és tár­tak fel, anélkül, hogy vizsgálták volna a rendel­kezésre álló felszíni és felszínalatti vízkészletek legcélszerűbb és gazdaságos kivételi helyét és a szétosztás módját. Egy-két évtizede már meg­kezdődött a vízigény tervszerű kielégítésére való törekvés, de a tényleges vízigény, ill. vízigény­növekedés nem kielégítő ismerete miatt a helyes vízmérleget és vízkészlet megosztást kialakítani —- főleg hosszabb időszakra előre — ma még csak igen közelítőleg lehet. A változásokat figyelembe venni csak ixgy tudjuk, ha megfelelő adat áll rendelkezésre, amelyből törvényszerűségeket lehet majd megállapítani. Néhány szórványos adat csak sejteti a vízigény nagyságának növekedését. Példaképp említem meg, hogy az eddigi vízigény

Next

/
Thumbnails
Contents