Hidrológiai Közlöny 1962 (42. évfolyam)

4. szám - Juhász József: Hazánk felszínalatti vízkészletére vonatkozó ismereteink

288 Hidrológiai Közlöny 1962. 4. sz. Juhász J.: Hazánk felszínalatti vízkészlete gásérték ilyen feltétele valószínűleg jól megközelíti a valóságot, hiszen a kádas párolgásmérők az Alföldön 670 mm átlagos párolgást mutattak. Ha biztonságból a kettő közötti átlagot vesszük igaznak — 554 mm — akkor a párolgás 180 km

3/év. A kisebb párolgás-adatok alapján évente 33 km

3 felesleg mutatkozik a vízháztartási egyenletben, ami 103 mm/évnek felel meg. Ez volna tehát az a vízmennyiség, ami a felszínalatti vizeket táplálja úgy, hogy a rétegekből közvetlenül a vízfolyásokba, vagy éppen a Fekete-tengerbe jut bele. Ha ez igaz volna, úgy a kitermelhető dinamikus vízkészlet az egész Kárpát-medencére 1045 m

3/sec-ra adódik, ami a Kárpát-medence mélyterületein 300 l/p/km

2 fajlagosan kitermelhető hozamot jelentene. A 180 m

3/év párolgási mennyiség esetén vízfelesleg egyáltalán nincs, éppen egyensúlyban van a csapadékkal a párolgás és felszíni elfolyás. A vízháztartás általános törvényszerűségéből tehát megfelelő következtetést levonni nem lehet. A továbbiakban próbáljuk az egyes vízfajták szétválasztásával külön-külön megvizsgálni a helyzetet. A talajvízutánpótlódás A talajvíz kitermelhető dinamikus készletét aránylag könnyű meghatározni részben a sokévi vizsgálatsorozat alapján, részben azért, mert legkönnyebben megfigyelhető. Ennek ellenére még e téren is csak becslésre vagyunk utalva, de ez ma már aránylag kis hibahatáron belül megoldódott. Számos talajvízhasználat adatainak feldolgozásával, különösen ott, ahol azok már éppen teljesen kihasználják a kitermelhető dinamikus vízkészletet (pl. Mátra vidéki Erőmű, Mór, Sajóvölgy, Bódvavölgy, Zagyvavölgy), az a véleményünk alakult ki, hogy az ország nagyobb, összefüggő, jó vízvezető talajvíztartó rétegeiből 26 m

3/sec a kitermelhető dinamikus vízkészlet, amelyet anélkül lehet kivenni, hogy a talajvíz szintjét nagymértékben lejjebb szállítanánk. Ehhez csatlakozik még a kisebb vízadóképességű talajvizes területekről kitermelhető 4—5 m

3/sec vízmennyiség. A teljes összeg tehát 30—31 m

3/sec. Ubell Károly a talajvíz kitermelhető készletét és a természetes dinamikus készletet azonosnak tekinti s mindkettőn, az áramló talajvízhozamot érti, amelyet országosan 40,8 m

3/sec-ban állapított meg. A két érték olyan közel esik egymáshoz, hogy annak további finomítása országosan nagyon nehéz feladat lesz. Egy-egy részterületre természetesen ennél jóval pontosabban is meg lehet majd határozni. Rónai András vizsgálatai szerint a talajvízből ma összesen mintegy 3,8 m

3/sec vízmennyiséget termelnek ki, tehát a teljes kitermelhető dinamikus készletnek kb. 12%-át. Meg kell még jegyeznem, hogy a talajvízkészletbe nem számítottuk be a parti szűrés jellegű vízkészletet, amely döntően a vízfolyásokból kapja vízutánpótlódását, s amely véleményünk szerint az országban 80 m

3/sec érték körül mozog. A fentebb megjelölt kitermelhető dinamikus talaj vízkészlet utánpótlódásának módjáról és helyéről a nézetek ma még eltérőek. Az egyik vélemény szerint (Rónai András és Urbancsek János) az utánpótlódás kétségtelenül a peremeken lehullott, ill. odagyűlt csapadékból táplálkozik. A másik vélemény (Ubell Károly) szerint az Alföldön is és mindenütt a helyi csapadék a talajvíz táplálója. A kettő között foglal állást Szabó László. Van egy harmadik nézet is (Galli László és Szebényi Lajos), mely szerint a talajvíz nagyon sok esetben a mélyebb rétegekből kap utánpótlást, mely rétegek Galli László szerint a peremeken bejutó csapadékot adják tovább. Urbancsek János véleménye szerint csak ott lehet a helyi csapadékvíz utánpótló szerepét elfogadni, ahol a rétegvizek nyomási magassága a mélység növekedésével csökken (pl. Kiskunság, Nyírség stb.). Véleményünk szerint az Alföldön a helyicsapadék a talajvíz legfőbb utánpótlója. Az agyaggal borított talajvíztartókba a csapadékvíz jórészt kondenzátum formájában jut le. A peremi részeken a talajvíz jelentős utánpótlást kaphat a hegyek felől oldalirányból is — pl. Várpalota,. Inota —, de a síkság belsejében ez nincsen meg. Véleményünk szerint az Alföldön meglevő felszínesések — kivéve a nyírségi dombot és a DunaTisza közének nyugati lejtőjét — olyan kicsinyek, hogy oldalirányú talajvízáramlásról gyakorlatilag nem beszélhetünk. Ez magyarázza többek között azt is, hogy a talajvíz jól simul a felszín nagy formáihoz. Számos helyen, különösen medenceperemeken és hegyek közelében valóban igen számottevő lehet a talajvíz mélyből történő táplálása döntően tektonikai vonalak mentén — pl. Liget, Dunai hévíz vonal. Az Alföld belsejében olyan területeken, ahol a rétegvíz nyomása nagyobb a talajvíz szintjénél, elvileg fennáll ez a lehetőség, de — azon az eseten kívül, amikor nyitott tektonikai vonalat talál a víz — a nyomáskülönbségekből adódó nyomásesés kisebb, mint a rossz vízvezető rétegek küszöbesése. Összefoglalva a talajvízutánpótlódás kérdését megállapítjuk, hogy az Alföld belsejében a fő utánpótlódás a helyi csapadékból származik. Jelentősen kisebb a szerepe a mélyebb rétegekből felnyomuló vizeknek és nincs szerepe a peremi hozzászivárgásnak. Ez utóbbi kettő azonban döntő tényezővé válhat hegyperemek és tektonikailag erősen igénybevett területen. Az egész ország kinyerhető dinamikus talaj vízkészlete véleményünk szerint — 31 m

3/sec, mely elsősorban a talajvíz átlagos dinamikus szintjének 1—1,5 m-rel történő lesüllyesztése révén nyert párolgáskülönbség miatt termelhető ki. Kisebb részét az áramló talajvíznek azok a részei képezik, melyeket a talajvízszint káros lesüllyesztése nélkül nyerhetünk. A karsztvízutánpótlódás Kessler Hubert megállapította, hogy ez a vízfajta kizárólag a helyi csapadékból származik — egy-egy hegységen belül. Meghatározta a nyíltkarszt átlagos beszivárgási tényezőjét, s azt sokévi átlagban 32%-nak találta —, amely természetesen a különböző nedvességű évszakokon belül változik. Ennek alapján a kinyerhető dinamikus készletet 10 m

3/sec-nak állapította meg. Anélkül, hogy részletesebi) elemzésbe kívánnánk bocsátkozni, véleményünk szerint fenti be-