Hidrológiai Közlöny 1962 (42. évfolyam)
3. szám - Lipták Ferenc: Szemelvények a bulgáriai öntözések köréből
268 Hidrológiai Közlöny 1962. 3. sz. Lipták F.: Szemelvények a bulgáriai öntözések köréből Igen sok a gyümölcsöntözés barázdásan. A barázdák a fasorokkal párhuzamosan, a fák törzsétől 1—2 m-re húzódnak. Pazardzsik mellett az egyik kísérleti telepen 1961-ben a rizst árasztás helyett esőszerűen öntözték. Egy kisintenzitású esőztető berendezés volt egy rizstáblán elhelyezve, négy mellékvezetékkel, mindegyiken 26 db szórófej. Egy-egy mellékvezeték egymás után egy-egy órát üzemelt, így a napi 12 órai üzemidő mellett minden területrész 3x1 órán át kapott kisintenzitású permetet. A berendezés az egész öntözési idényben ugyanazon területen állt. Az alkalmazott szórófejek az MR—20-hoz hasonlóak, de bolgár gyártmányúak, szórási távolságuk 10 m. Ez az első kísérlet a rizs esőszerű öntözésére, értékelésére vonatkozó adatokat még nem tudtak adni. A kísérlet igen érdekes, hiszen lényegesen kevesebb vízzel történik a rizstermelés, de nem látszik gazdaságosnak, mert az esőztető berendezés az egész öntözési idényben ugyanazon a területen áll, sok az üzemköltsége, továbbá sok kézimunka kell a rizs gyomtalanításához, mivel nincs vízborítás, amely elöli a gyomokat. Az utóbbi években náluk is növekedett az esőszerűen öntözött terület nagysága, főként 2. kép. Előregyártón elemekből összeállított betoncsatorna <Pomo 2. EemoHHbiű Kattan, nocmpoennuü U3 cöopHbix 3/ieMenmoe Bild 2. Betonkanal aus Fertigteilen vízágyús berendezéseket alkalmaznak, azok közli 1 is leginkább a ,,Marica 33" és a „Tundzsa 15" elnevezésű bolgár gyártmányú berendezéseket. Mindkettő 5,5 atm. nyomással üzemel, az előbbi kb. 30 1/s-nyi vizet szór ki 60 m, az utóbbi kb. 15 1/s-ot 45 m távolságra. Bulgáriában az öntözési kedv igen nagy. Ha az öntözési lehetőség megvan, pl. öntözőcsatorna van a közelben, egyes gazdaságok még hiányos műszaki berendezések esetén is öntöznek. Kisműtárgyak. Előregyáríás Az öntözési kisműtárgyak (osztóművek, zsilipek, csőátereszek, bujtatok), úgy mint nálunk is, előregyártott elemekből, vagy a helyszínen betonozva készülnek. A műtárgyakban a tiltok vaslemezből vannak, fatáblát nem alkalmaznak. Igen sok előregyártó telepük van. Elterjedten alkalmazzák az előregyártott elemekből összeállítható, lábakon álló betoncsatornákat (2. és 3. kép). 15 olyan előregyártó telep van az országban, ahol ilyen elemeket is gyártanak. Pl. a Szófia melletti előregyártó telepen 40, 50, 60, 80 és 100 cm átmérőjű, félkörszelvényű betoncsatorna elemeket gyártanak. A 4. képen a 40 cm átmérőjű csatornaelemek láthatók, melyeknek hossza 3 m, egy tag súlya 600 kg. Vasbetét nélkül készülnek, csupán két kampó van bebetonozva a mozgatáshoz. Egy m 3 kész betonban 330 kg 400-as cement van. Minden elemet 5 órán át gőzölnek 80—90 7. kép. Here/üres öntözése PVC csó beiktatásárai <Pomo 7. Opouienue KAescpa-mpaeonojta c ucnoAb3oeanueM mpyö U3 PVC Bild I. Bewásserung von Kleegras mittels PVC Röhre 3. kép. Előre gyártott elemekből összeállított betoncsatorna <t>omo 3. EemoHHbiü nanaA, nocmpoeHHbtü U3 cöopttbix SAeMenmoe Bild 3. Betonkanal aus Fertigteilen