Hidrológiai Közlöny 1962 (42. évfolyam)

2. szám - Vitális György: A Mihálygerge, Jégerfő-völgyi víztározó földtani vizsgálata

142 Hidrológiai Közlöny 1962. 2. sz. Vitális Gy.: Jégerfő-völgyi víztározó völgyoldali fúrásokban megütött víz tulajdonképpen nem tekinthető talajvíznek, hanem főként a homok-, illetve kőzetlisztrétegek közé települő vízzáró agyag, iszap, valamint aleuritrétegek mentén összegyűlő rétegvíznek. A fúrásokból vett vízminták átlagos keménysége az O. K. I. vizsgálata szerint 22,1 nkf, szulfát csak nyomokban található, átlagos vastartalma 1,75 ; mangántartalma 1,63 mg/l. A nagyobb vas- és mangántartalom alapján a Jégerfő völgy talaj-, illetve rétegvizei ivóvíz, illetve háztartási víz céljára nem alkalmasak. Hidrológiai vizsgálataink során sem a völgyoldali, de még a völgytalpi fúrásokban sem jelentkezett számottevő vízadó réteg, amely tartós vízkivételt tenne lehetővé. A 7., 8., 11. és a 13. sz. fúrásban végzett Porchet vizsgálatok is — a kinyerhető vízmennyiségekre vonatkozóan — gyenge a 2. és az 5. fúrásban végzettek pedig igen gyér eredményt adtak. A vízzáró rétegek között települő homokrétegek (pl. 1. sz. fúrás) a tervezett tározóból várható elszivárgásokat illetően nem látszanak veszélyeseknek. Ezek ui. mindenütt vízzáró kőzetek között települnek, továbbá feltételezhetően kiékelődnek. A tervezett tározótéren és a tervezett völgyeizárási szelvényben telepített feltáró fúrások típusmintáin végzett laboratóriumi vizsgálatok is igen kedvező képet nyújtanak a terület víztározásra való alkalmasságáról (2. táblázat). Az eredmények szerint mind a tározótér, mind a tervezett völgyeizárási szelvény területét, uralkodóan 12% feletti plasztikus indexű, tehát gyakorlatilag vízzáró kőzetek építik fel. A mihálygergei Jégerfő völgy északi része, tehát vízzáróság szempontjából közepesnél jobb hidrogeológiai felépítettségű területnek tekinthető [22], Ennek következtében a tervezett tározó szivárgási vesztesége várhatóan minimális lesz, mely érték az idő függvényében csökkenni fog. A tervezett tározó területén végzett földtani térképezés és az eddig végzett feltáró fúrások eredménye és anyagfeldolgozása alapján megállapítható, hogy a terület gyakorlatilag vízzáró üledékes kőzetekből épül fel, ezért víztározás céljára vízföldtani szempontból alkalmas. Mivel a Jégerfő völgyben az Ipoly szivattyúzással átemelt vizének tározását tervezik, ezért a tározandó víz várható minőségéről az Ipolyból vett vízminták kémiai vizsgálata alapján tájékozódhatunk. Az Ipoly víz a nagy oxigénfogyasztás miatt, valamint a nem minden esetben megfelelő vas- és mangántartalma következtében, felhasználás előtt tisztításra szorul. Itt említjük meg a környék vízfolyásaiból (Ipoly, Dobroda, Jégerfő, Komra-patak) vett vízminták kémiai elemzésének összehasonlítása alapján adódó megfigyelésünket, miszerint a mellékpatakok keménysége jóval (átlagosan 15 nkf-kal) meghaladja az Ipoly-víz (átlagosan 6,76 nkf) keménységét. A vízkémiai vizsgálatok közül kiemeljük a Jégerfő patakból, a tervezett völgyeizárási szelvénynél, 1960 IV. 29-én vett vízmintát, melyben az elemzés igen gyenge kénhidrogénnyomot mutatott ki. Ez valószínűleg a patak forrásvidékén felszínre bukkanó riolittufával, illetve a völgyet érintő törések egyikével hozható kapcsolatba. A víztározás hidrológiai lehetőségei A mihálygergei Jégerfő völgyben tervezett völgyzárógátas víztározó, Salgótarján város 10 000 m

3/nap távlati vízigénye kielégítésének egyik változata [21, 19, 22, 20, 23], A Jégerfő völgyben az Ipoly szivattyúzással átemelt vizének tározását tervezik. E vízellátási változat szerint, az Ipoly vize Ipolytarnócnál történő nyiltvízkivétellel, nyomóvezetéken kerül a Jégerfő-völgyi tározóba, majd tisztítás után, ugyancsak nyomóvezetéken jut Salgótarjánba. A mellékvölgyi víztározást, részben hidrológiai, részint morfológiai, illetve gazdaságossági okok teszik szükségessé. A Mélyépterv 1961. évi tanulmányában [23] közölt tájékoztató hidrológiai számítások szerint az Ipoly legkisebb vízhozama Ipolytarnócnál 140 l/sec. Minthogy az Ipoly egyrészt élő vízfolyás, ezért a mederben 100 l/sec vízmennyiséget bent kell hagyni, másrészt határfolyó, ezért a mederben hagyandó vízmennyiségen kívül csak a mindenkori vízhozam fele hasznosítható. A fentiek figyelembevételével az ipolytarnóci szelvényben 100%-os tartóssággal csak (kereken) 1700 m

3/nap vízmennyiség termelhető ki. Salgótarján 10 000 m

3/nap (==116 l/sec) vízigénye az Ipolyból tehát csak tározással biztosítható. Az Ipoly vizének távozása legelőnyösebben mellékvölgyi tározással oldható meg. Az Ipolyhoz legközelebb eső, víztározásra igen alkalmas egyik mellékvölgy a mihálygergei Jégerfő völgy északi része. A Jégerfő-völgyi tározóban történő kiegyenlítés révén az Ipolytarnóc községnél elhelyezendő ipolyi nyiltvízkivételi mű szükséges teljesítőképessége — 10 000 m

3/nap vízigény esetén — 269 nap tartóssággal 150 l/sec. A tározóba átemelt vízmennyiség kiegyenlítéséhez — Zoller .J. számításai szerint [23] — 1,0 millió m

3 tározási térfogat szükséges. A tározó összes tér fogatszükséglete a 0,1 millió m

3 holttér és az 50 évi 0,3 millió m.

8 hordaléktérfogattal együtt 1.4 millió m

3. Ez a térfogat a 201,5 m A. f.-i szinten érhető el, amikoris a gátnál a vízoszlopmagasság 16,5 m. A Jégerfő völgyben tervezett víztározó — az 1 :5000-es méretarányú térkép alapján készült — térfogat és tófelszín adatait a 12. ábra mutatja. A Jégerfő völgy saját 3,25 km

2-nyi vízgyűjtőterületéről levonuló vízmennyiségeket a tározó hidrológiai méretezésénél biztonsági szempontból nem vették figyelembe [22], A tervezett tározóból — az összes szivárgási és párolgási veszteség, valamint a víz tisztítása során fellépő többletvízigény figyelembevételével a Salgótarján vízellátásához szükséges 10 000 m

3/nap vízmennyiség hidrológiai szempontból biztosítható, amennyiben az Ipoly természetes kis- és középvízhozama mesterséges beavatkozás következtében nem változik meg.