Hidrológiai Közlöny 1962 (42. évfolyam)
2. szám - Ubell Károly: A felszín alatti vízkészlet
96 Hidrológiai Közlöny 1962. 2. sz. Ubell K.: A ielszin alatti vízkészlet hez. Korszerű példát láthatunk erre Bélteky L. munkáiban [1, 7], aki az újonnan épült mélyfúrású kutak műszaki és vízhozamadatait összefoglalta. Ilyen jellegű, folyamatosan vezetett, műszaki statisztika szükséges az összes víztermelő kútra, a teljes termelési készlet kimutatására. Ezek az adatok azonban önmagukban nem jellemzik a vízkészletet, még mindig csak a rétegek vízadóképességére utalnak. Annak a kérdésnek az eldöntését, hogy milyen vízmennyiséggel gazdálkodhatunk a jövőben, csak úgy remélhetjük, ha meghatározzuk a felszínalatti vizek jellegét, vízháztartását és a mozgások törvényeit. Az alábbiakban egy új osztályozási rendszert kívánok ismertetni, ami bizonyos mértékig a Szovjetunióban kialakult módszerből [9, 10] indul ki, de azt sok tekintetben kiegészíti. Véleményem szerint ilyen jellegű összetett módszerrel lenne célszerű a teljes felszínalatti vízkészletet feltárni, függetlenül a korábbi vízelőfordulás (talajvíz, rétegvíz, karsztvíz stb.) megnevezésektől. A) Sztatikus vízkészlet. Az üledékes és repedéses kőzetek hézagait víz tölti ki.* A kőzetek térbeli elhelyezkedéseinek ismeretében ez a mennyiség megfelelő pontossággal becsülhető lenne. Nagyságrendje már most is megjelölhető : hazánkban a sztatikus vízkészlet teljes mennyisége mintegy 5000—20 000 milliárd m 3'-re tehető. Ez a sztatikus vízkészlet kisebb mértékben változik a karsztvízszint és a talajvízszint ingadozásainak megfelelően. A teljes mennyiség két részre bontható : a) a vízvezető rétegekben levő, és b) a vízzáró vagy közel vízzáró rétegekben elhelyezkedő vízre. Vízkitermelésre csak az első jöhet szóba B) Passzív és dinamikus vízkészlet. Az érvényben levő felfogások szerint az eddigiek során úgy tekintettük, hogy minden vízvezető rétegben mozog a víz (néhány kivételt képező, teljesen elzárt rétegtől eltekintve), valahonnan valami folytonos jellegű utánpótlást kap és részt vesz a víz hidrológiai körfolyamatában. A továbbiakban látni fogjuk, hogy ennek az ellenkezője legalább olyan alátámasztással elképzelhető és bizonyítható, mint az előbbi. a) Passzív vízkészlet. Véleményem szerint a teljes sztatikus készlet jelentős hányada (80—90%-a) nem vesz részt a víz természetes hidrológiai körforgásában. A laza üledékes kőzetek mélyebb rétegeiben elhelyezkedő víz a geológiai korok folyamán a szilárd részecskékkel együtt telepedett, vagy az eolikus kőzeteknél kisebb rétegekben fokozatosan töltötte azokat ki. Egy bizonyos szinten alul (ez a helyi adottságoktól függően szűkebb határok között ingadozhat) a víz és a szilárd szemcsék együttesen veszik át a felsőbb rétegek önsúlyából adódó feszültséget [16] és addig, amíg ezt a feszültségi állapotot fúrással nem bontjuk meg, a víz a hézagokban nem mozog [17]. * A mozgásállapottól függetlenül, a hézagokat kitöltő víz térfogata által meghatározott vízmenyisóg a sztatikus vízkészlet. b) Dinamikus vízkészlet. A hidrológiai körfolyamatban részt vevő felszínalatti víz. Ez esetben a vízmozgás dinamikai jellemzőinek és a hely és idő szerint változó mennyiségi értékeknek a megállapítása a cél. Ezek : 1) A vízszíningadozás övezetében a víztérfogat változásainak meghatározása (vertikális vízforgalom, m 3/év-km 2 vagy l/s-km 2). 2) A horizontális jellegű talaj vízáramlás (l/s-km). 3) A vízháztartás részletes adatai (csapadékbeszivárgás, párolgás, hozzá- és elfolyás, a folyók partmenti sávjának vízforgalma stb.). C) A természetes osztályozás részleteinek ismerretében becsülhetjük a kitermelhető vízhozamot. a) Nem mondható, hogy a passzív készletekhez nem nyúlhatunk (már régen hozzányúltunk), de ez vízkészletfogyasztás. b) A dinamikus vízkészlet kitermelése is a jelenlegi természetes vízháztartás megváltoztatásával jár. Itt sem elég csak a jelenlegi utánpótlódást figyelembe venni, hiszen a természetes felhasználó tényezők azt eddig is elfogyasztották 3. Kutatási módszerek Tekintsük át, melyek azok a módszerek, amelyeket a felszínalatti vizek feltárásánál eddig használtunk és amelyeknek alkalmazásától várhatjuk a vízkészletmeghatározást. A rétegek megbízható feltárásának egyedüli módja a fúrás. A geofizikai (szeizmikus és geoelektromos) eljárások a legjobb esetben is csak általános tájékoztatást adnak. A fúrásokból és a kutakból megismerjük az adott fiiggélybeli rétegeződést és a vízadóképességet. A feladat megoldásához ez azonban még igen kevés támpont. A továbbiakban elméleti módszerekre vagyunk utalva, amelyek három csoportba sorolhatók . a) Leíró módszerek. A leíró földrajz analógiájára felépülve alakultak ki a hidrológiában és a hidrogeológiában is az ún. leíró eljárások. Kezdetben ezek a módszerek voltak az egyedüliek, amelyek nagyobb területek hidrológiai viszonyairól képet adtak. Hiányosságai, hogy a geológiai és geomorfológiai adottságokon kívül nem veszi figyelembe a hidraulikai és műszaki hidrológiai törvényeket, a vízre vonatkozó tényleges mennyiségi értékekkel nem dolgozik, s így az egyéni felfogások szerint még az alapjelenségek jellegét tekintve is eltérő eredmények születhetnek. A szubjektív megítélésektől függő becsléseken kívül egyéb mennyiségi adatokat nem szolgáltat. b) Hidrodinamikai módszerek. A Darcy törvényen alapuló és a valóságos áramlást fiktív folyamattal helyettesítő hidrodinamikai vizsgálat elméleti szempontból igen fejlettnek mondható. Az eljárás alkalmazása azonban csak akkor indokolt, ha szűkebb kiterjedésű áramlási térben lejátszódó folyamatról van szó, valamint ha ismerjük az áramlási tér határfeltételeit és a szivárgási tényezőt. Számos tapasztalat, s főleg
