Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

2. szám - Galli László: A kutakból történő öntözés lehetőségei a Duna–Tisza közi hátság területén

90 Hidrológiai Közlöny 1961. 2. sz. Galli L.: A kutakból történő öntözés lehetőségei Minthogy a rétegsor legfelső rétegét sok helyen több méter vastag vízzáró iszap és agyag alkotja, a víz nyomás alatt áll és csak a felső vízzáró réteg átfúrása után emelkedik fel nyugalmi szintjére. (Lásd Rónai András összefoglaló tanulmányait.) A leírt rétegek közül a vízbeszerzés szempontjából legelsősorban a jó vízvezető durvahomok és murva rétegek jöhetnének számításba. Ezeket az elszórt lencsékben települt rétegeket azonban fúrásokkal megtalálni legfeljebb véletlen szerencsével lehet. Ezért az öntözőkutak telepítésénél csak a rosszabb vízvezető, de a kisebb-nagyobb mélységben és egymás alatt több szintben is mindenütt megtalálható finomhomok rétegsor vehető számításba. így az öntözések lehetőségeit is csak ennek a rétegsornak a figyelembevételével lehet megvizsgálni. A finomhomok rétegek tulajdonságaiból kiindulva, a vizsgálatokat a következő három alapvető szempontra kell kiterjeszteni : a) Milyen szerkezetű kúttal lehet a finomhomok rétegsorból a vizet gazdaságosan kitermelni ? b) Milyen vízutánpótlódásra lehet kutanként számítani ? c) Milyen öntöeési üzemmel lehet a vízbeszerzési adottságokat a legjobban kihasználni ? A fiüomhomokban ("inthető kutak szerkezete A Duna—Tisza közi folyásra hajlamos finomhomok rétegekből a szokásos kútépítési módszerekkel készült, szűrőzött kutakból vizet termelni csak igen nehezen, a leggondosabban megépített kutakkal lehet. A viszonylag nagy szűrőellenállás miatt azonban akkor sem termelhető ki a kutakból mind az a víz, amire a réteg különben lehetőséget adna. Ezekben a rétegekben tehát az öntözőkutak építésénél ajánlatos lenne eltérni a megszokott kútépítési technológiától és rá kell térni egy olyan építési módra és k útszerkezetre, amely ezekben a finomszemű, folyósodásra hajlamos rétegekben is jól alkalmazható. Ilyen kútszerkezet az ország homokos vidékeim a Nyírségben és itt a Duna—Tisza közén is már évszázadok óta kialakult. A szerkezet egyszerű, maguk a gazdák szokták megépíteni. Építési módja és működése a mai csökutas formijában a következő : A kútépítésre kijelölt területen kiválasztanak egy pontot, ahol a talaj és így várhatóan a fedőréteg is agyagosabb. Itt a fedőréteget egy egyszerű, 150—200 mm átmérőjű béléscsővel és egy szelepes iszapolóval — amelyet nem is fúrószárral, hanem egyszerűen egy csigán átvetett kötéllel mozgatnak — egészen a megcsapolni kívánt homokréteg felső szintjéig átfúrják. Ha a cső alsó éle már beleért a homokba és a víz a furatban felemelkedett, a csövet fent rögzítik és most már béléscső nélkül tovább iszapolnak. Ha most a fedőréteg anyaga eléggé állékony és alsó felülete a furat környékén éppen boltozatosán helyezkedik el, akkor az iszapolás hatására a fedőréteg alatt fokozatosan egy üreg keletkezik, melynek térfogata átlagban 1—2 m

3, de jól átboltozódó' fedőrétegnél 15—20 m

3 is lehet. Ebben a kialakuló üregben természetesen megnő a beáramlási felület és ennek arányában ugyanazon belépési sebesség mellett rohamosan növekszik a kútba bejutó víz mennyisége is. A kútból tehát megfelelő arányú szivattyúzással minden mélyítés és szűrőzés nélkül is jelentős mennyiségű víz termelhető ki. Tapasztalat szerint lényegesen nagyobb vízmennyiség, mint amire egy hasonló átmérőjű és szűrőzött kút adna lehetőséget. Ezeket az iszapolt kutakat azonban csak ott lehet jól kiképezni, ahol a fedőréteg erre megfelelő. A kút helyét tehát sok esetben próbálgatással kell megkeresni. A fedőréteg állékonysága azonban már fúrás közben a fúrás előrehaladásából, a kifúrt agyag iszaptartalmából stb.-bői jól megítélhető. Az alkalmatlan helyet tehát viszonylag kevés vesztett munka árán ott lehet hagyni és a csövet kihúzva másutt lehet a kút létesítésével próbálkozni. Az 1947-ben végzett vizsgálatok szerint Kecskemét környékén egy kútépítésben gyakorlott helyi fúrómester — legtöbbször maga az öntöző gazda — az első fúrás tapasztalatai alapján nemcsak azt tudja azonnal megállapítani, hogy alkalmas-e a furat a kút kiképzésére, hanem azt is, hogy ha nem megfelelő, milyen távol kell egy új furattal próbálkozni. így bemondásaik szerint még ismeretlen területen is 2, de legfeljebb 3 hiábavaló próbálgatás után tudnak egy megfelelő kutat létesíteni. A fenti módszerekkel épültek homokos vidékeinken a régifajta, 2,5—3 m átmérőjű, fa vágóéllel ellátott és téglából falazott kutak is. Ezeknél azonban a helykeresést kis átmérőjű csővel, régen valószínűleg faragott vagy keskeny dongákból összeállított facsővel végezték. Az utolsó évtizedekben ezt a helyi adottságokhoz alkalmazkodó technikát fejlesztették Ai már majdnem művészetté az alföldi fúrómesterek, akik a fedőréteg alól a homokot már kompresszorral mosták ki, a keletkező üreget pedig kaviccsal tömték tele. így tudták — egy ellenőrzött esetben is, a Kecskeméti Kísérleti Kertészet kútjánál — az egyszerű furatok 3(£—'40 l/p kezdeti iszapos vízhozamát homokmentesen 150— 200 1 /p-re megnövelni. Az üreges kutaknak az élettartama, ha szerencsés helyen létesülnek, igen nagy. Kecskeméten több százéves ilyen kutat is ismernek. Az 1947-ben végzett vizsgálatok szerint ezek ' nek a házilag fúrt kutaknak a mélysége átlagosan 8—15 m, de a vizsgálatok alkalmával pl. Köncsög pusztán kerítéslécekből készített csövekkel fúrt 40 m mély kút is található. A kutak vízhozóképessége — sajnos t-sak igen szórványos szakszerű adat alapján megálla- < pítva — átlagosan 50—200 l/p között ingadozhat. Az öntözésre használható kutak Véleményem szerint a Duna—Tisza köz:i finomhomokban a most létesülő öntözéseknél iv — ha gazdaságosan akarunk építeni és eredményt akarunk elérni — csak ezeket az iszapoló eljárássá épült, szűrő nélküli kutakat lehet alkalmazni. Ezek-