Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

1. szám - Jaskó Sándor: A balatonfelvidéki és észak-bakonyi patakok vízhozamának kapcsolata a földtani felépítéssel

Jaskó S.: A balatonfelvidéki és északbakonyi patakok Hidrológiai Közlöny 1961. 1. sz. 83 nyugati lejtőjén ilyenek húzódnak mindenütt mintegy 30 km

2-nyi területen. A nem karsztos területről jövő patakok vizének a karsztszurdokban történő beszivárgását a következő képlettel fejezhetjük ki : V

2 = V

l —b •c, ahol V

2 a szurdok alsó végén kilépő vízmennyiséget, Fj a szurdok felső végén beáramló víz mennyiségét, b pedig a két mérési hely közötti távolságot jelöli, c a beszivárgási tényező, vagyis a mederből 1 egységnyi hosszúságú szakaszon elszivárgó vízmennyiség, mely a kőzet minőségének megfelelően helyenként változik. Fenti képlfet kifejezi, hogy ha a beszivárgó víz mennyisége (b

2-c) kevesebb, mint a szurdokba belépő patak vízhozama (F,), akkor a szurdokból kifolyó vízmennyiség egyenlő a kettő különbözetével. Ha azonban b

2-c nagyobb Fj-nél, úgy a víz a szurdokba mind elszivárog és a patakmeder teljesen szárz lesz attól a ponttól lefelé, ahol a beszivárgott víz mennyisége egyenlő a szurdokba befolyó patak vízhozam mai. Ennek a pontnak a távolsága a szurdok felső végétől b

2 = V

l : c. Ilyen estekben természetesen nem a szurdok teljes hosszával (6j), hanem csupán a szurdok felső végétől a víz teljes elapadásáig mért távolsággal (b,) kell számolnunk. Megjegyzendő, hogy a beszivárgási tényező még ugyanazon szurdokokban is változhat, a szurdok különböző pontjain, a helyi viszonyoknak megfelelően. Pl. az Ördögárok felső részében, az eocén mészkőben kisebb az elszivárgás, mint alsó végénél, ahol repedezett és porló dolomit van. Hasonló jelenség tapasztalható a Cuhánál is. Iit a Borzavári-patak torkolatáig a völgytalpat agyagos hordalék tölti ki, melyet a víz a Zircimedencéből hozott magával. Ez az agyag vízzáróként szerepel. Csak a szurdok északi részében, ahol a patak már felsőszakasz jellegű, szűk sziklaszurdokban áramlik, tapasztalható vízhozam-csökkenés. Az ismertetett szurdokvölgyekben a víz lassan, szinte észrevétlenül tűnik el a kőzetrepedésekben vagy a törmelék között. Egyedül a Vörös János-séd medrében figyelhettem meg egy keskeny sziklahasadékot, ahol a már előzőleg 50 1/p-re lecsökkent mennyiségű patakvíz egyszerre mind eltűnt a mélyben. Víznyelők előfordulnak másutt több helyen is. így Dudaron, Kisszépalmamajornál stb. Ezekbe azonban csak kis vízgyűjtőterülettel rendelkező, rövid aszó-völgyek vezetnek. Legnagyobb közülük a fenyőfői. Állandó vizű patakokat elnyelő, nagyméretű bújtató barlangok területünkön nincsenek. A terület felszíni karsztformái jelentéktelenek. A felszínről nyíló barlangok kis terjedelműek, még a leghosszabbnak ismert Ordöglyuk-barlang is csak 120 m hosszú. Az 5. táblázatból kitűnik, hogy a Pápavár— Kőrishegy—Keselőhegy—Cuhahegy vonulatot áttörő patakok vízvesztesége a szurdokokban 1959 júliusában összesen 20,4 m

3, októberben pedig 8,7 m

3/p volt. Ennek a mennyiségnek kb. a fele a két legnagyobb patakból, a Cuhából és a Gerencéből származik. Ezeknek leghosszabbak a szurdokai is. A beszivárgott vízmennyiségnek másik fele a többi 12 kisebb patakra jut. Természetesen, a karsztkőzetek nemcsak a patakmedrekben nyelik el a vizet, hanem esős időben a hegyoldalakon is. A patakvíz elszivárgása azonban állandó folyamat, a csapadékbeszivárgás pedig csak időleges, az év bizonyos számú napjaira korlátozódik. A Pápavár, Kőrishegy, Cuhahegy 110 km

2 kiterjedésű hegyvonulat területére hulló évi csapadék mennyisége 77 millió m

3, melyből hozzávetőlegesen mintegy 30 millió m

3 szivárog évente az altalajba. Ez percenként átlag 57 m

3-nek felel meg. A karsztba betáplálódó víz mennyiségének kiszámításánál azonban még tekintetbe kell venni a Zirci-medencéből jövő patakok vizének beszivárgását is, mely mint mondottuk. 10-—20 m

3-re becsülhető. így tehát itt a karsztba betáplált összes vízmennyiségnek mintegy háromnegyed része származik közvetlenül a karsztra lehulló csapadékból, míg egynegyede más, nem karsztos területről ered. Megjegyzendő, hogy a Pápavár, Kőrishegy. Cuhahegy vonulatában aránylag sok a patakokból beszivárgó vízmennyiség. A Dunántúli Középhegység többi részében utóbbi jóval kevesebb, mert másutt csak kevés helyen keresztezik a karsztterületeket állandó vizű patakok. A most ismertetetten kívül csak két hasonló hely fordul elő. Az egyik a Zirci-medence déli szélén. Olaszfalu, Eplény és Lókút községektől délre van, ahol a Hajmáskér—Rátóti dolomitfennsík szurdokaiban tűnik el a víz. A másik a Budai-hegységben van, ahol a Remetehegyi- és Jegenye-szurdokokban is sikerült kimutatni a vízhozam megcsökkenését. A Pápavár, Kőrishegy, Cuhahegy hegyvonulatában a föld mélyébe beszivárgó víz elérve a mélyben az állandó karsztvíztükröt, lassan áramlik nyugat felé a Tapolcafői-, délkelet felé pedig a Bodajki- és Iszkaszentgyörgyi-források vizét gyarapítva. A mélybeli hidroizohipszák kulminációja nagyjából a Gerence-völgye alatt van, ez tehát a föld alatti vízválasztó a két forráscsoport vízgyűjtő területe között. A főkarsztvíz tükrének bakonyi tetőzéseit főleg a vízzáró fekü márgarétegeknek a felszínt megközelítő kiemelkedése okozza, de elősegíti az is, hogy itt állandó utánpótlást nyer a patakokból. IRODALOM 1. Bertalati Károly : Bauxitkutatás Fenyőfő, Csesznek és Dudar környékén. Földtani Intézeti Évkönyv, XLVI. köt. 455. o. 2. Böckh Hugó—Ferenczi István : A Balatonkörnyék vízellátásának hidrogeológiai lehetőségei. Az Orvosi Hetilap Tudományos Közleményei. LXXV. évf. 1931. !!. Cholncky Jenő : A Balaton hidrográfiája. A Balaton tud. tanúim, eredményei. I. kötet. II. rész. Bp. 1918. 4. Csegezy Géza: A Balatonmellék forrás- és patakvizeinek higiénikus jelentősége. Hidrológiai Közlöny XII. köt. 1932. 5. Fazekas Károly : Balatoni hidrogeológiai kutatásaink legújabb eredményei és a további teendők. Hidrológiai Közlöny. XXXIII. évf. 1953. (i. Horusitzky Ferenc : A víz a föld belsejében. Hidrológiai Közlöny. XXII. kötet. 1942.