Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

1. szám - Jaskó Sándor: A balatonfelvidéki és észak-bakonyi patakok vízhozamának kapcsolata a földtani felépítéssel

Jaskó S.: A balatonfelvidéki és északbakonyi patakok Hidrológiai Közlöny 1961. 1. sz. 83 nyugati lejtőjén ilyenek húzódnak mindenütt mintegy 30 km 2-nyi területen. A nem karsztos területről jövő patakok vizé­nek a karsztszurdokban történő beszivárgását a következő képlettel fejezhetjük ki : V 2 = V l —b •c, ahol V 2 a szurdok alsó végén kilépő vízmennyiséget, Fj a szurdok felső végén beáramló víz mennyiségét, b pedig a két mérési hely közötti távolságot jelöli, c a beszivárgási tényező, vagyis a mederből 1 egységnyi hosszúságú szakaszon elszivárgó víz­mennyiség, mely a kőzet minőségének megfelelően helyenként változik. Fenti képlfet kifejezi, hogy ha a beszivárgó víz mennyisége (b 2-c) kevesebb, mint a szurdokba belépő patak vízhozama (F,), akkor a szurdok­ból kifolyó vízmennyiség egyenlő a kettő külön­bözetével. Ha azonban b 2-c nagyobb Fj-nél, úgy a víz a szurdokba mind elszivárog és a patak­meder teljesen szárz lesz attól a ponttól lefelé, ahol a beszivárgott víz mennyisége egyenlő a szurdokba befolyó patak vízhozam mai. Ennek a pontnak a távolsága a szurdok felső végétől b 2 = V l : c. Ilyen estekben természetesen nem a szurdok teljes hosszával (6j), hanem csupán a szurdok felső végétől a víz teljes elapadásáig mért távolsággal (b,) kell számolnunk. Megjegyzendő, hogy a beszivárgási tényező még ugyanazon szurdokokban is változhat, a szurdok különböző pontjain, a helyi viszonyoknak megfelelően. Pl. az Ördögárok felső részében, az eocén mészkőben kisebb az elszivárgás, mint alsó végénél, ahol repedezett és porló dolomit van. Hasonló jelenség tapasztalható a Cuhánál is. Iit a Borzavári-patak torkolatáig a völgytalpat agyagos hordalék tölti ki, melyet a víz a Zirci­medencéből hozott magával. Ez az agyag víz­záróként szerepel. Csak a szurdok északi részében, ahol a patak már felsőszakasz jellegű, szűk szikla­szurdokban áramlik, tapasztalható vízhozam-csök­kenés. Az ismertetett szurdokvölgyekben a víz las­san, szinte észrevétlenül tűnik el a kőzetrepedések­ben vagy a törmelék között. Egyedül a Vörös János-séd medrében figyelhettem meg egy keskeny sziklahasadékot, ahol a már előzőleg 50 1/p-re lecsökkent mennyiségű patakvíz egyszerre mind eltűnt a mélyben. Víznyelők előfordulnak másutt több helyen is. így Dudaron, Kisszépalmamajornál stb. Ezekbe azonban csak kis vízgyűjtőterülettel rendelkező, rövid aszó-völgyek vezetnek. Leg­nagyobb közülük a fenyőfői. Állandó vizű patakokat elnyelő, nagyméretű bújtató barlangok területünkön nincsenek. A terü­let felszíni karsztformái jelentéktelenek. A fel­színről nyíló barlangok kis terjedelműek, még a leghosszabbnak ismert Ordöglyuk-barlang is csak 120 m hosszú. Az 5. táblázatból kitűnik, hogy a Pápavár— Kőrishegy—Keselőhegy—Cuhahegy vonulatot át­törő patakok vízvesztesége a szurdokokban 1959 júliusában összesen 20,4 m 3, októberben pedig 8,7 m 3/p volt. Ennek a mennyiségnek kb. a fele a két legnagyobb patakból, a Cuhából és a Geren­céből származik. Ezeknek leghosszabbak a szurdokai is. A beszivárgott vízmennyiségnek másik fele a többi 12 kisebb patakra jut. Természetesen, a karsztkőzetek nemcsak a patakmedrekben nyelik el a vizet, hanem esős időben a hegyoldalakon is. A patakvíz elszivárgása azonban állandó folyamat, a csapadékbeszivárgás pedig csak időleges, az év bizonyos számú napjaira korlátozódik. A Pápavár, Kőrishegy, Cuhahegy 110 km 2 kiterjedésű hegyvonulat területére hulló évi csa­padék mennyisége 77 millió m 3, melyből hozzá­vetőlegesen mintegy 30 millió m 3 szivárog évente az altalajba. Ez percenként átlag 57 m 3-nek felel meg. A karsztba betáplálódó víz mennyiségé­nek kiszámításánál azonban még tekintetbe kell venni a Zirci-medencéből jövő patakok vizének beszivárgását is, mely mint mondottuk. 10-—20 m 3-re becsülhető. így tehát itt a karsztba betáp­lált összes vízmennyiségnek mintegy három­negyed része származik közvetlenül a karsztra lehulló csapadékból, míg egynegyede más, nem karsztos területről ered. Megjegyzendő, hogy a Pápavár, Kőrishegy. Cuhahegy vonulatában arány­lag sok a patakokból beszivárgó vízmennyiség. A Dunántúli Középhegység többi részében utóbbi jóval kevesebb, mert másutt csak kevés helyen keresztezik a karsztterületeket állandó vizű pata­kok. A most ismertetetten kívül csak két hasonló hely fordul elő. Az egyik a Zirci-medence déli szélén. Olaszfalu, Eplény és Lókút községektől délre van, ahol a Hajmáskér—Rátóti dolomit­fennsík szurdokaiban tűnik el a víz. A másik a Budai-hegységben van, ahol a Remetehegyi- és Jegenye-szurdokokban is sikerült kimutatni a vízhozam megcsökkenését. A Pápavár, Kőrishegy, Cuhahegy hegyvonula­tában a föld mélyébe beszivárgó víz elérve a mély­ben az állandó karsztvíztükröt, lassan áramlik nyugat felé a Tapolcafői-, délkelet felé pedig a Bodajki- és Iszkaszentgyörgyi-források vizét gya­rapítva. A mélybeli hidroizohipszák kulminációja nagyjából a Gerence-völgye alatt van, ez tehát a föld alatti vízválasztó a két forráscsoport víz­gyűjtő területe között. A főkarsztvíz tükrének bakonyi tetőzéseit főleg a vízzáró fekü márga­rétegeknek a felszínt megközelítő kiemelkedése okozza, de elősegíti az is, hogy itt állandó után­pótlást nyer a patakokból. IRODALOM 1. Bertalati Károly : Bauxitkutatás Fenyőfő, Csesznek és Dudar környékén. Földtani Intézeti Évkönyv, XLVI. köt. 455. o. 2. Böckh Hugó—Ferenczi István : A Balatonkörnyék vízellátásának hidrogeológiai lehetőségei. Az Orvosi Hetilap Tudományos Közleményei. LXXV. évf. 1931. !!. Cholncky Jenő : A Balaton hidrográfiája. A Balaton tud. tanúim, eredményei. I. kötet. II. rész. Bp. 1918. 4. Csegezy Géza: A Balatonmellék forrás- és patak­vizeinek higiénikus jelentősége. Hidrológiai Köz­löny XII. köt. 1932. 5. Fazekas Károly : Balatoni hidrogeológiai kutatá­saink legújabb eredményei és a további teendők. Hidrológiai Közlöny. XXXIII. évf. 1953. (i. Horusitzky Ferenc : A víz a föld belsejében. Hidro­lógiai Közlöny. XXII. kötet. 1942.

Next

/
Thumbnails
Contents