Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

4. szám - Hozzászólás Galli, L.: „A kutakból történő öntözés lehetőségei a Duna–Tisza közti Hátság területén” c. cikkéhez (V. Nagy Imre, Ubell Károly, Kálmán Miklós)

Hozzászólások Hidrológiai Közlöny 1961. 4. sz. 351 bavétele és megoldása nélkül a próbálkozásokat esetleg kudarc és jelentős népgazdasági kár kísérheti." Ez helyes, de ennek megállapítása után nem lehet a szakembereknek az az egyedüli javaslata, hogy egy-két helyen időszakosan bevált egyszerű kúttelepítési módszereknek az alkalmazásával, maga a parasztság próbálkozzon a kutak létesítésével, „esetleg jelentős veszteségek bekövetkezését is vállalva." A mezőgazdaság, teljes joggal, a szakemberektől várja azoknak a területeknek a kijelölését, ahol a talajvízből való öntözés gazdaságosan megoldható. A jelenlegi igényeket tekintve, elsősorban az a kérdés, hogy hol vannak az országban olyan területek, ahol a vízbeszerzési lehetőségek kedvezőek. Ezeknek a területeknek a feltárásával és a vízutánpótlódás meghatározásával egyes intézetek már évek óta foglalkoznak. A szakemberek előtt — hazánkban és külföldön egyaránt — világos, hogy a teljes megoldáshoz esetleg még évtizedek szükségesek, de „a vízutánpótlódást befolyásoló tényezőknek a természetét és a törvényszerűségét" ismerjük már annyira, hogy egyebet is tudjunk javasolni, mint a sötétben való tapogatódzást. A talajvízből való öntözés bevezetésére elsősorban azok a területek alkalmasak, ahol összefüggő, nagyobb kiterjedésű jó vízvezető rétegek fekszenek. Ezeknek a területeknek az elhelyezkedése, sőt a VITUKI 1954-ben befejezett országos vízkészlet feltárásának adataiból, a vízutánpótlódás közelítő értéke is ismeretes. Ezen túlmenően az Országos Vízügyi Főigazgatóság már 1959-ben megindította a kutatóintézekben azt a munkát, ami magának a talajvízből való öntözés lehetőségeinek feltárását szolgálja. A vizsgálatok eredményeként — egyelőre a nagyfokú bizonytalanságok elkerülésére csak az alsó határértéket tekintve — mintegy 200 000 khra becsülhető az a terület, ami az országban az elsősorban szóba jöhető, kedvező adottságú teriileteken talajvízből öntözhető. Ez jóval több, mint a jelenlegi öntözések összes területe. E-zek az elsősorban szóba jöhető területek az alábbiak : a Szigetköz és a Kisalföld északnyugati része, a Duna-Tisza közi dunai törmelékkúp egyes részei, a Szentendrei-, Csepel- és Mohácsi-sziget, valamint környéke a Sajó és Hernád, Miskolc alatti hordalékkúpja, a Tisza, Kraszna, Szamos és Túr törmelékkúpja, a Rábavölgy és a Rábaköz egyes területei, a Sárköz, a Mátra alja és a Bükk párkánysíkja, a Keleti Köépzhegység párkánysíkja, a Körösök és a Maros hordalékkúpjának egyes területei stb. A kedvező adottságú területek között, számos egyéb területrésszel együtt nem szerepel a DunaTisza közi hátság sem.Ez azért van, mert a rétegtelepülés igen változatos, és kielégítő mértékű feltárás hiányában ismeretlen. Az azonban már jelenleg is megállapítható, hogy nem tartozik a kedvező adottságú területek közé, és a szakemberek feladata az, hogy azokra a területekre irányítsák a figyelmet, ahol az öntözés kevesebb beruházással és nagyobb biztonsággal, valamint gazdaságossággal oldható meg. A cikk alapgondolata azt fejezi ki, „hogy minden esetben legelőször a vízutánpótlódás kérdése vetődik fel. Ehhez a kérdéshez kell tehát igazodnia minden más műszaki, üzemelési vagy gazdálkodási megoldásnak is". Javaslatot valamely megoldásra a cikk azonban nem tartalmaz. A vízutánpótlódás és a kitermelhetőség mértékének a megállapítására a szakemberek világszerte és hazánkban is évek óta kitartó és eredményes munkát végeznek. Ennek az összetett és nehéz kérdésnek a megoldása nem megy máról holnapra, de már jelenleg is ismeretesek olyan „számszerű" részeredmények, amelyek felhasználásával a gyakorlat igényeit kielégítő megoldások érhetők el. Még abban az esetben is, ha a megfelelő tájékozottság hiányát tételezzük fel, kissé erőltetett az a megállapítás, hogy „hidrológiai szempontból a vízutánpótlás rendszeres és számszerű vizsgálatával nem is foglalkozott az országban még senki". A műszaki és általában minden tudomány művelésében a megalapozott és bizonyított bírálat elősegíti a fejlődést. A jelenlegi ismeretek kiegészítésekre és helyesbítésekre szorulhatnak. Előfordulhat, hogy mindent elvetünk, ha bebizonyosodik, hogy tévedtünk. Addig azonban, amíg a szerző nem tud javaslatot tenni „számszerű", azaz legalább közelítő mennyiségi értékek meghatározására, erőltetett, hogy minden eddigi, kísérleteken és megfigyeléseken nyugvó eredményi: úgy tekintsünk, mintha nem is léteznének. A Duna-Tisza közi hátságot tekintve azonban nem is a vízutánpótlódás kérdése a jelenlegi probléma. Ezt legalább olyan mértékben, mint máshol, itt is ismerjük. A rétegtani felépítést tekintve, valószínű, hogy kisebb területfoltoktól eltekintve, az egész hátságon nem találhatók olyan vízvezető rétegek, amelyekből megfelelő mennyiségű víz termelhető ki. A feladat első része a geológus, s mivel felszínközeli rétegekről van szó, főleg a geomorfológus szakemberekre vár. Az öntözés iránti érdeklődés ezen a területen nagy, s mivel az adottságok nem egyformák, s nem mindenütt kedvezőek, a beruházások foganatosítása előtt fel kell kutatni azokat a területrészeket, ahol a gazdaságosság követelményei kielégíthetők. Ezt a kijelölést, úgy gondolom, a szakembereknek kell elvégezni, s nem az a megoldás útja, hogy a parasztságra bízzuk, a bizonytalanság ismeretében, a kúttelepítési próbálkozásokat. Az a néhány példa, amit a cikk tartalmaz, nem olyan, hogy általános törvényszerűségek levonására lenne alkalmas. Egy-két kútnak rövid idejű szivattyúzása úgy, hogy „a gazdák száraz időben 2—3 hétig tudtak öntözni" csak azt