Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

4. szám - Hozzászólás Galli, L.: „A kutakból történő öntözés lehetőségei a Duna–Tisza közti Hátság területén” c. cikkéhez (V. Nagy Imre, Ubell Károly, Kálmán Miklós)

352 Hidrológiai Közlöny 1961. 4. sz. Hozzászólások mutatja, hogy azon a helyen találtak egy kisebb vízadóképességű réteget. Ez igen kevés ahhoz, hogy a vízutánpótlódásra „számszerű" adatokat tudjunk megállapítani, és ezek alapján nagyobb beruházásokat tervezzünk. Irányítsuk a mezőgazdaság figyelmét elsősorban azokra a területekre, ahol a vízbeszerzés ehetőségeit ismerjük, a víz minősége öntözésre alkalmas, és biztosabb javaslatok tehetők a kúttelepítésre. Az ismeretlen területek feltárását, az egyes tudományágak eredményeinek felhasználásával, a szakemberektől várják. Ismerethiány esetén mondjuk meg, hogy feltárásra vagy kutatásra van szükség, de a beruházási lehetőségeket ott használjuk fel, ahol eredmény várható. KÁLMÁN M I K L A S Országos Vízügyi Főigazgatóság A tanulmány a kútöntözések gazdaságosságával is foglalkozik. Ezzel kapcsolatban szeretném néhány szempontra felhívni a figyelmet, melyek némileg más megvilágítást is adnak a kérdésnek. Messzemenően egyetértek Galli László kartársunknak azzal a megállapításával, hogy'a kis vízmennyiségek miatt, elsősorban esőztető berendezéseket kell alkalmaznunk a kutas öntözéseknél. A nagyságrendekre és a fokozatos kiépítésre vonatkozóan azonban célszerűnek tartok néhány egyéb tényezőt is figyelembe venni. Átlag szántóföldi öntözés esetében, az országos öntözési normák alapulvételével, dieselüzemű szivattyú meghajtás mellett, a fajlagos üzemi költségek (amortizációval és felújítással együtt) alakulása miatt a 900 lit/perc vízfogyasztásnál kisebb berendezések gazdaságossága már erősen kétséges. A 900 lit/perc vízfogyasztású berendezés kb. 50 kh öntözésére alkalmas. Elektromos üzem vagy értékes növénykultúra (kert, szőlő, gyümölcsös, gyógynövény stb.) esetében a 400 lit/perc vízfogyasztású berendezésnek az évi fajlagos üzemi költsége még kielégítő lehet. Egy-egy ilyen berendezés 20—25 kh terület öntözését tudja ellátni, tehát nagyüzeminek nem mondható. Az ennél kisebb vízfogyasztású berendezések legfeljebb csak háztáji kertészeteknél jöhetnek szóba, tehát vizsgálatuk nem ide tartozik. A fentiek ismeretében azt hiszem nyugodtan megállapíthatjuk, hogy öntöző berendezés létesítésével csak akkor érdemes foglalkozni, ha egy kút vízhozama a 400 lit/perc-et eléri, vagy kútcsoporttal, kút kapcsolással, tározóval ezt a vízmennyiséget legalább napi 12 órán át biztosítani tudjuk. A fokozatos kiépítés elve természetesen így is érvényesülhet, de a lehetséges fokozatok lépcsői a tanulmányban közölt értékeknél lényegesen nagyobbak. A fokozatos kiépítés egyébként úgy is felfogható, hogy először kiépítjük a kutakat és míg azok megbízható vízhozamát nem ismerjük, addig egyéb beruházást nem hajtunk végre. Az egyszerű fúrási módszerek természetesen ilyen esetben is előnyösek, mert módot adnak a vízadó réteg legkedvezőbb helyeinek felkutatására. Sikertelen fúrásnál ilyen esetben csak a kisebb költségek vesznek kárba. A kútkiképzésnél már természetesen törekedni kell az időtálló kivitelre, különösen ha elektromos üzem és tározó építése szükséges. Ezeknek, ill. a hozzávezető vezetékeknek áttelepítése már költségesebb. A jelenlegi beruházási módszer egyébként módot ad az előzőkben leírt fokozatos kiépítésre. Az első próbakút kialakítását ugyanis a tervezési költségekből lehet fedezni. Sikertelen próbafúrások után a tervezés és így természetesen a kivitel sem folytatódik. * Válasz a „Hozzászólásokra" UALLI LÁSZLÓ A hivatkozott tanulmány gyakorlati javaslatot tett arra, hogy a Duna—Tisza közi Hátság területén, ahol a kútöntözési lehetőségek — mint azt Ubell Károly is megállapítja — nem kedvezőek, miképpen lehet a jelentkező igények kielégítését az öntözés fokozatos kiépítésével, gazdaságos helyi kúttechnika alkalmazásával és víztározással megkísérelni. Ezeknek a javaslatoknak az indokolásán túlmenően a tanulmány sem a kútöntözések történetével, még kevésbé az országos kutatások ismertetésével és a mezőgazdaság kútöntözési politikájával nem foglalkozott. Nem kívánta ezenkívül a Hátság területére vonatkozó javaslatait általánosítva, más területekre is kiterjeszteni. A hozzászólások az öntözések ilyenirányú kérdéseit részletesen ismertetik. így természetesen a tanulmány és a hozzászólások egymást kiegészítik. Azt a tanulmányban közölt megjegyzésemet azonban, hogy a vízháztartási vizsgálat nem minden esetben alkalmas és egyetlen módja a vizutánpótlódás meghatározásának, továbbra is fenntartom. Ez a téma azonban már nem kizárólag a kútöntözések tárgykörébe tartozik, ezért az ilyenirányú véleményemet részletesen majd külön tanulmányban kívánom ismertetni.