Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

4. szám - Finály Lajos: A biológiai szennyvíztisztítás néhány fejlődési és tökéletesítési kérdése

Finály L.: Biológiai szennyvíztisztítás néhány kérdése Hidrológiai Közlöny 1961. 4. sz. 327 eleveniszapos berendezést a szokásosnál lényegesen rövidebb idő alatt kifogástalanul bedolgoztatni. Nálunk — tudtommal — ilyen kísérlet még nem történt. A nagymértékben szaporodó eleveniszapos berendezéseinkre való tekintettel ezt a kérdést érdemes volna közelebbről megvizsgálni. Az ilyen irányú kutatások az eleveniszap természetének és tulajdonságainak mélyebb megértését és jelentős gyakorlati hasznát eredményezhetik. Az egymáshoz alak szempontjából hasonló, hasonló feltételek között létrejövő és élő, hasonló működést vagy hatást kifejtő mikroorganizmusokat könnyen azonosaknak szokták tekinteni. Az előbb említett tapasztalat is alátámasztja azonban az ez ellen felmerülő kételyt. A biológiai szennyvíztisztítás folyamataiban fő szerepet játszó baktériumok oly aprók, hogy mikroszkóp alatt is csak fő vonásaikban ismerhetők fel. Ugy lehetne mondani : nem vagyunk személyes ismeretségben velük, csupán távoli ismerőseink. Ezenkívül mélyen meg kell értenünk azt a tényt is, hogy valamely baktériumfajta életében néhány nap, sőt már perc is, olyan időtartamot jelentenek, mint a felsőbbrendű állatok életében geológiai korszakok — ami a fajták elváltozását, átalakulását illeti ! Alkalmazkodó képességük óriási. Nagy türelemmel és megértéssel kell tehát vizsgálnunk a baktériumokat és a velük kapcsolatos jelenségeket, ha azok mélyére akarunk hatolni. Talán éppen az eleveniszappal tapasztalt ellentmondások beható vizsgálata és az ebből származó megértés fogja fellebbentem azt a fátylat, amely a baktériumok okozta betegségek jobb megértését is még mindig fedi. Ehhez nagyon rendszeres, de egyben elfogulatlan, előítéletektől felszabadult munka szükséges. Eleveniszapos eljárás Az eleveniszapos eljárás során egyik fontos tényező a levegőnek, illetve a levegő oxigénjének útja az azt felhasználó mikrobákhoz. Beható kutatás tárgya lett ennek fizikája és mechanizmusa. E téren nálunk is komoly munka folyik. A jelenségeket, illetőleg a törvényszerűségeket a kutatók matematikai úton igyekeznek meghatározni. Ehhez azonban sokféle egyszerűsítés szükséges. Vigyázni kell arra, hogy az egyszerűsítések során túlságosan messze ne kalandozzunk a valóságtól ! így például veszélyesnek látszik az iszap „pehely" gömbként történő számításba vétele. Vajon sikerülni fog-e az ebből eredő hiba mértékének akár csak nagyságrendi meghatározása is? A megkezdett utat tehát kellő óvatossággal — és ismét csak előítéletek, elfogultság nélkül — kell folytatni. S nem szabad megfeledkezni arról, hogy a matematika, mihelyt alkalmazott, már nem cél, hanem segédeszköz. A légbuborékoknak a vízben történő mozgása s a levegőnek (ill. oxigénnek) a buborékból a vízbe történő átjutása és abban való elnyeletése is fontos kutatási témája az eleveniszapos eljárásnak. S vajon az iszappehelyre tapadt buborék és a pehelyben foglalt mikrobák között mi folyik le? Az eleveniszapos eljárásban leglényegesebb tényező maga az eleveniszap. Ennek levegővel való minél jobb ellátása és minél tökéletesebb utólagos kiülepíthetősége két egymásnak ellentmondó érdeknek látszik. Az elmélet és a tapasztalat egyaránt azt mutatja, hogy az iszap levegő- (oxigén-) felvétele annál intenzívebb, minél apróbbak a pelyhek. De ugyanakkor az apróbb pelyhek rosszabbul ülepednek. Relatív optimumot kell keresni. Pillanatnyilag az az irányzat az uralkodó, mely szerint csökkenteni kell a pehely méretet (ezt teszi a forgókefés rendszer legújabb nagyteljesítményű változata). Mindez a felületmérettel áll összefüggésben. A jobb levegőfelvétel és oxidálóhatás következményeképpen a levegőztetés idejét, vagyis a levegőztető medence befogadóképességét lényegesen csökkenteni lehetett és ezzel a berendezés olcsóbbá vált. Az ülepedési képesség romlása viszont nem engedte meg az utóülepítési idő arányos csökkentését. Az eleveniszap ülepedőképességének javítására már régebben végeztek kísérleteket. A folyamatban hatékonyan részt nem vevő anyagokat (agyag, ásványi por, azbesztpehely stb.) kevertek levegőztetés előtt a szennyvízhez abból a célból, hogy ezek egyrészt jobb ülepedőképességükkel, másrészt pelyhesítő s az eleveniszappelyheket felületükön adszorbeáló hatásukkal elősegítsék az ülepítést. Ezek között a svájci Zigerli eljárása bizonyos hírnévre tett szert. Érdemes volna ismét felvenni e kísérletek fonalát, vájjon most, az akkorinál még apróbb és még rosszabbul ülepedő pelyhek esetében nem volna-e ez a gondolat szerencsésebben alkalmazható. Az eleveniszappelyhek méretének csökkentése a forgókefés levegőztetés újabb, módosított alkalmazásának az eredménye. S bár ez a módszer sikeresnek bizonyul, a légbefúvásos módszerek sok előnye miatt abban az irányban is célszerűnek látszanék a kutatás folytatása, miként lehetne az apróbb pelyhek keletkezését ez utóbbiaknál, vagy ezek valamelyikénél szintén elérni. Új irányzatok Külföldi, főként észak-amerikai — éspedig inkább csak reklámszerű — híradások szerint sikerült a biológiai tisztítást végző mikroorganizmusoknak a hatóanyagát, enzymjeit, a mikrobáktól elkülönítve önállóan, mintegy összesűrítve alkalmazni. Ezek az enzymek állítólag kevésbé érzékenyek, illetőleg romlékonyak ilyen elkülönített állapotban, mint maguk a mikrobák. Tárolhatók és tetszés szerinti távolságra szállíthatók, ami mind az oxidáló, mind a rothadó folyamatokat kiváltó enzymekkel kapcsolatban lehetséges volna. Ezeket mintegy központilag előállítva a felhasználás helyére kell csak szállítani s ott a kezelendő szennyvízhez hozzá kell keverni. Az ilyen irányú kutatómunkába véleményem szerint a hazai kutatóinknak is célszerű belekapcsolódniok. Amennyiben ez az út járhatónak bizonyul, kihasználhatjuk szinte beláthatatlan előnyeit. Ezek az előnyök azonban a szennyvíztisztítás területén kívül a szerves vegyészet más területén is sokat igérők lehetnek (pl. az élelmiszer-, az erjesztő- és a gyógyszervegyészeti iparok tágas és szövevényes területein). Mind az eleveniszapos, mind a csepegtetőtestes biológiai tisztítás területén ellenőrzésre szorul az a ma még általánosan vallott felfogás, hogy az oldómedencében történő előtisztítás az oxidációs továbbtisztításra valóban hátrányos-e, illetőleg mily mértékben hátrányos. További kérdés, hogy