Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

4. szám - Dégen Imre: Hozzászólás a Magyar Hidrológiai Társaság 1961. évi közgyűléséhez

282 Hidrológiai Közlöny 1961. 4. sz. Dégen 1.: Hozzászólás az 1961. évi közgyűléshez és műszaki elemző munka kérdése is! Továbbá annak is függvénye, hogy miként tudjuk biztosítani a vízgazdálkodási célra rendelkezésre álló javak legjobb hatásfokú hasznosítását. Ez idő szerint a népgazdaságban évente átlagosan 2 milliárd Ft-ot fordítunk különböző vízgazdálkodási célkitűzések megvalósítására. Ez nem kis összeg! Megoldásra váró feladatainkhoz mérten azonban nem elegendő. Tudunk-e ma tudományosan megalapozott választ adni arra a kérdésre, hogy kielégítő-e az ágazati arányoknak olyan megoszlása, ami vízügyi célokra évente összesen 2 milliárd forintos nagyságrendű ráfordítást tesz lehetővé, amiből, a vízügyi beruházások 1,4 milliárd forintot, az összes beruházásoknak kb. 5%-át teszi ki? Szükséges volna, és ha igen, milyen mértékben az ágazati arányok megváltoztatása a vízgazdálkodás javára és a vízgazdálkodási ágazat részarányának növelése milyen mértékben járulna hozzá a termelés és a termelékenység növeléséhez a kapcsolódó népgazdasági ágazatokban .Ez idő szerint erre nem tudunk megnyugtató feleletet adni. Ezt a kérdést azért említettem, mert ez is bizonyítja; a vízgazdálkodás műszaki előrehaladásának meggyorsításához nélkülözhetetlen, hogy fokozott figyelmet fordítsunk munkánk közgazdasági megalapozására. A vízgazdálkodás helyét a népgazdaságban, annak népgazdsági összefüggéseit, kölcsönhatásait jobban kell elemeznünk, vizsgálnunk. Míg korábban a vízgazdálkodás majdnem kizárólag mezőgazdasági jellegű tevékenységnek számított, addig most a szocialista iparosítás révén a népgazdasági arányoknak az ipar javára törént eltolódása tükröződik a vízgazdálkodáson belül is. Az ipari ágazatok itt is túlsúlyba kerültek. Ez megmutatkozik ezen ágazatoknak a vízügyi állóeszközökben és a vízügyi beruházásokban való részesedésében is. A vízügyi állóeszközöknek mintegy 40—50%-a tartozik a mezőgazdasági ágazathoz, míg a vízgazdálkodás többi állóeszközei, ipari, közlekedési és kommunális létesítmények célját szolgálják. Ez évben mezőgazdasági vízügyi célokra kb. 550 millió forintot fordítunk, az összesen mintegy 1,4 milliárdot kitevő vízügyi beruházások további része ipari és kommunális létesítmények megvalósítására kerül felhasználásra. A vízgazdálkodás ipari és kommunális ágazatai a jövőben gyorsabb ütemben fejlődnek, mint a mezőgazdasági ágazatok, ami természetszerűleg következik az ipar vezető szerepéből a szocialista népgazdaság szerkezetén belül. Ez azonban nem jelenti a mezőgazdasági vízgazdálkodás jelentőségének csökkenését. Ellenkezőleg, a szocialista mezőgazdaság létrejöttével megsokszorozódtak a mezőgazdasági vízgazdálkodás feladatai és lehetőségei, de ezek egyre inkább az ipari és kommunális vízügyi célkitűzésekkel összefonódva jelentkeznek. Az ipar decentralizálásával kapcsolatban előtérbe kerül az alföldi ipartelepítés kérdése, mehmek vízbázisa a Tisza. A Tisza vízkészlete egyben a Tisza-völgyi mezőgazdasági fejlesztési program megvalósításának is alapvető feltétele. Ismeretes, hogy a Tisza vízhozama a nyári kisvizek idején már ma sem elégíti ki a szükségleteket és időszakos korlátozásokat tesz szükségessé. Az ipartelepítés ugyanakkor magában hordja a folyó elszennyeződésének veszélyét is, ami még inkább korlátozza a vízkészletek felhasználhatóságát. Ez is azt mutatja, hogy itt éppúgy, mint a vízgazdálkodás más területén, komplex, egymással összefüggő feladatokról van szó, amiből következik, hogy a tervszerű, eredményes vízgazdálkodást csak az egész vízgazdálkodásra kiterjedő, átfogó összefüggések felismerése és érvényesítése alapján, egységes irányítással lehet folytatni. A mezőgazdaság szocialista átalakításában hatalmas eredményeket értünk el, mégsem lehet a mezőgazdaság szocialista átszervezését befejezettnek tekinteni. Lényegében befejeződött a folyamat, amelynek sorában a korábban egyénileg gazdálkodó parsztság százezrei a nagyüzemi gazdálkodás útjára léptek. Szükséges azonban, hogy a termelőerők fejlődése utolérje a legfejlettebb termelési viszonyok kialakulását. A mezőgazdaság szocialista átalakítását teljesen befejezettnek akkor tekinthetjük, ha a korszerű, magas színvonalú, sok árut adó nagyüzemi mezőgazdasági termetlés a termelőszövetkezetekben és az állami gazdaságokban egyaránt uralkodóvá válik. Ennek létrejöttében fontos és felelősségteljes szerep vár a vízgazdálkodásra, a vízügyi dolgozókra, mérnökökre, technikusokra, munkásokra. A mezőgazdasági vízgazdálkodás területén sem lehet a feladatokat elvont módon osztályozni, ahogyan az sok esetben korábban történt. Nem lehet a mezőgazdasági vízrendezési feladatokat mereven elkülöníteni a vízhasznosítási feladatoktól. Valamennyi mezőgadasági vízügyi tevékenységnek az a fő célja, hogy a termelés növelése érdekében a talaj optimális vízállapotát biztosítása. Ez hol a felesleges víz elvezetését, hol pedig a szükséges víznek a növényzethez való hozzávezetését követeli meg. A mezőgazdasággal összefüggő vízügyi munkákat tehát a termeléssel és egymással szoros összhangban kell megvalósítanunk! A szocialista mezőgazdaság lehetőségeinek hasznosítása a terméshozamok ugrásszerű emelkedését eredményezi. Az állami gazdaságokban ma már a holdankénti 20 q-ás szemes kukoricatermés átlagosnak számít, a korábbi 13—14 q-ás terméshez viszonyítva. Ha jól dolgozunk, néhány év múlva a termelőszövetkezetek átlagtermése is eléri ezt a színvonalat. Ma a búza vetésterület 30%-án haszna lünk magas termőképességű búzafajtákat, amelyek holdankénti átlagtermése is eléri ezt a színvonalat. Ma a búza vetésterület 30%-án használunk magas termőképességű búzafajtákat, amelyek holdankénti termésátlaga 15 q, az országos 9—10 qval szemben. A magas hozamú búzafajtáknak a búza-vetésterület 50%-ára való kiterjesztése a közeli néhány év kérdése. Rohamosan növekszik a műtrágyahasználat is. Az 1959. évi 28 000 va-