Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

3. szám - Sebestyén Olga: Élővizek biológiája

264 Hidrológiai Közlöny 1961. 3. sz. Sebestyén O.: Élővizek biológiája l>K. VARGA LAJOS biológus, nyug. ktitató intézeti igazgató flp. JI. BAPrA ÖHOJIOr, AHpeKTOp HCCJieAOBaTe/IbCKOrO HHCTHTYTa HaxOAHLHHÜCH B OCTaBKe IM!. L. VARGA. Biologist, Pensionary Direetor of Research Institute A tanulmány egy nagy tapasztalatú, igen széleskörű ismeretekkel rendelkező tudós hidrobiológus megállapításait adta nemcsak a hazai élővizek, hanem általában az élővizeknek biológiájáról. Láttuk, hogy az édesvizek kutatása mind általános biológiai, mind ökológiai szempontból milyen nagyarányú fejlődésen ment keresztül. (Ebben a fejlődésben a kiváló előadó is jelentékeny részt vett limnológiai munkássága folyamán.) Ma már olyan fontos, törvényszerű megállapítások ismeretesek, amelyek nemcsak valamely édesvízi biotópra vonatkoztathatók, hanem a rendkívül változatos szárazföldi biotópokra és azok élővilágának összességére, biocönózisára is. Azok az ökológiai törvényszerűségek, amelyeket a limnológiai — főként az egy évvel ezelőtt elhunyt nagynevű Thienemann A. kiterjedt kutatásai nyomán — leszűrt, a szárazföldi biotópokra is jórészt érvényesek. A tanulmány természetesen az „élő", tiszta, tehát „egészséges" vizek biológiájáról szólott. Szomorúan tapasztaljuk azonban, hogy nemcsak nálunk, hanem az egész világon — főként a nagynépességű és ipari országokban — rohamosan elszennyeződnek mind az álló-, mind a folyóvizek. Fokozatosan elvesztik természetes tisztaságukat, s ennek következtében biológiájuk is megváltozik. Erre a folyamatra először svájcban figyeltek fel. Minder mintegy 30 évvel ezelőtt mutatott rá a Zürichi-tó rohamos eutrofizálódására. Azóta számos, azelőtt kitűnő tisztaságú alpesi tó elszenynyeződését állapították meg. A Nemzetközi Elméleti és Alkalmazott Limnológiai Egyesület 1948 augusztusában svájcban tartotta 10. nemzetközi kongresszusát, amelyen főként a svájci tavak és folyók elszennyeződésének kérdésével foglalkoztak. Hamarosan kiderült, hogy egész Európában szinte katasztrofálisan jelentkezik az álló és folyóvizek gyors lépésben történő elszennyeződése. Ennek oka főként az ipari telepek és a lakosság szennyvizeinek a tavakba, folyókba való vezetésében rejlik. Thienemann is a svájci kongresszuson döbbent rá a kérdés súlyosságára s ettől kezdve minden tehetségével igyekezett felrázni az illetékeseket „Európa legnagyobb gondja": a vizek tisztaságának a megmentésére. Nagyon sok értekezésében, még több előadásában és szakvéleményében élesen elítélte a szennyezőket, akik létrehozzák a „beteg vizeket". Figyelmeztetett arra, hogy a természetes tisztaságú, tehát jó vízre szüksége van az embernek, a vizek élővilágának, főként halállományának, de az iparnak, energiatelepeknek, közlekedésnek, mezőgazdaságnak is. Valamely természetes tisztaságú víz jellemző tulajdonsága —- amint hallottuk — abban rejlik, hogy meghatározott élővilága (életközössége, biocönózisa) van, amely rendszerint évtizedek, évszázadok során alakult ki. Minden álló és folyóvízben, még a legkisebb terjedelmű vízfelhalmozódásokban is - mint pl. a mohapárnákat, vízpartok nedves homokját, a talaj felső rétegeit stb. átitató (interstitiális) vizekben, amelyekben elhalt szerves maradványok bakteriális és kémiai leromlásokon mennek át, sajátos állatvilág is él. A biocönózis összetétele az időtényező mellett függ a víz fizikai és kémiai viszonyaitól. Ez a biocönózis visszahat magára a biotópra is. Tehát bizonyos biocönotikai egyensúly alakul ki az időtényező jelenlétében. Ha a limnológus kutatásai során azt tapasztalja, hogy a vizsgált vízi életközösségben és annak egyensúlyában nagyobbfokú változások, ingadozások lépnek fel, akkor alaposan figyelni kell a változásokat előidéző okokat is A vizek élővilágában beálló változások, új fajok megjelenése és gyors elszaporodása, egyes érzékenyebb fajok eltűnése már kulcsot ad a hidrobiológus kezébe. A fokozatos eutrofizálódás már sejteti, hogy a vízi biotópba olyan heterochton anyagok jutnak be, amelyek megzavarják és felbillentik a biocönotikai egyensúlyt. Ha pedig valamely tóban vagy folyóvízben a halállomány is szenved : az ivadék nem növekedik, a kifejlett halak pusztulásnak indulnak, akkor velük együtt az egész biocönózist katasztrófa érte. Ezt nyilván a belejutott káros, erősen szennyező anyagok okozták. Az ilyen víz sokszor már alkalmatlan az ember használatára és a higiénikus dönti el, milyen mértékben lehet egyéb célokra is igénybe venni. De kevésbé alkalmas lehet az ipar (élelmiszergyárak) céljaira is. Itt pedig már a műszaki embereké a döntő szó. A szennyezett vizek biocönózisa már egészen más, mint a természetes tisztaságú élő vizeké. Sajátos baktérium- és mikroszkopikus gombaflórájuk, kevés fajból és annál nagyobb egyedszámból álló alga- és mikroszkopikus állatviláguk van. Ezek mind nagy tűrőképességű, széles ökológiai valenciával rendelkező eurytop és euryök szervezetek. Nem igényesek a víz hőmérséklete, pH-ja, kémiai összetétele, 0

2-tartalma iránt. Kevés közöttük a ragadozó, de annál több a baktériumfaló és az elhalt szerves anyagokból álló finom detritusszal táplálkozó faj. Egyedszámuk sok esetben hihetetlenül nagy lehet, úgyhogy a rendes mikroszkópi készítményhez elegendő 0,1 ml mennyiségű vízcseppben több ezer Protozoa, Rotatoria, Nematoda stb. számlálható meg az Entomostracákkíi1 és algákkal együtt. Ez az állapot pedig a szennyvizekre jellemző. Itt már a szennyvízbiológus veszi át a hidrobiológus szerepét. () is főként a biológiai indikátorszervezetek vezetésével végzi fontos munkáját. Ismeretes, hogy a szennyvízbiológus mintegy ötven év óta az élő vizeket négy fokozatba osztja és megkülönböztet oligoszaprób-, /3-m,ezoszaprób, a-mezoszaprób és poliszaprób vizeket aszerint, hogy azok kissé, mérsékelten, erősen vagy igen erősen szennyezettek. Bár újabban — főként a hazai szennyvízkutatásban — még számos, a