Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

3. szám - Bolberitz Károly: Felszíni vizeink minőségének szerepe az ipari vízgazdálkodásban - Hozzászól: Beregszászy Sándor, Csoport Dezső

Hidrológiai Közlöny 1961. 3. sz. 234 Felszíni vizeink minőségének szerepe az ipari vízgazdálkodásban Ilii. BOLBCKITZ KÁROLY oki. vegyészmérnök, az Országos Közegészségügyi Intézet tudományos munkatársa flp. K. BOJ1BEPHU HHHí.-XHMHKj uayMiibiü C0Tpy;uinK rocyAapcTBeHHoro HHCTHTyTa 3ftpaBooxpanenjia ItK. k. BOIJBKRITZ, ciiein. eng. Se., Scientific Coliaborator, Institute for Public Health Az ipari vízigények fejlődése Paradoxonként hangzik, pedig teljes mértékben igaz, hogy a víz az ipar legáltalánosabban használt és ennek ellenére legel hanyagoltabban kezelt anyaga. Nincsen olyan iparág, mely valamilyen célra ne használna vizet, de vannak olyan ipari műveletek, melyek vízszükséglete egy-egy városi vízmű napi vízszolgáltatását igényli. Használjuk a vizet az iparban mint hőközlő, vagy hőelvonó anyagot ; használjuk szállítóanyagként, vagy anyagok osztályozására. Alkalmazhatjuk tisztító anyagként. Szolgálhat a víz anyagok képlékennyé tételére, vagy fellazítására. Oldószerként az iparban természetesen a legolcsóbb anyagot, a vizet részesítjük előnyben. Ha cl is tekintünk azoktól a gyártásoktél, ahol a vizet nyersanyagként használják, meg kell állapítanunk, hogy a víz az iparban a csaknem, kizárólagosan alkalmazott hőközlőanyag és a legszélesebb körben és legnagyobb mennyiségben használt ipari nyersanyag. Az ipar szükséglete ezzel a mostohán kezelt anyaggal szemben egyenlőre még állandóan nő. Nő nemcsak azért, mert maga az ipari termelés évről-évre nagyobb lesz, hanem azért is, mert a fejlettebb ipari eljárások mind nagyobb vízigényekkel jelentkeznek. A technológiai fejlődés egy fél évszázad óta arra törekszik minden vonalon, hogy a termelésben az előnyöket nyújtó tényezőket a végsőkig kihasználja. A gőztermelés terén ma már a 200 att-ás kazánoknál, az elektromos áram termelésénél a 200 000 V-nál tartunk, a megmunkáló gépek fordulatszámát egyre inkább fokozzuk, a műveletek és megmunkálások időtartamát a legkisebbre igyekszünk csökkenteni. Ez a fejlődés természetesen kihat a vízigényekre is. Míg a régi kazánok falazatát még nem kellett hűteni, a mai nagyteljesítményű kazánoknál ez már elképzelhetetlen. A kisteljesítményű áramátalakítóknál elegendő volt a levegőhűtés, a maiaknál nélkülözhetetlen az olajhűtés, ill. ennek vízhűtése. A kisfordulatszámú csapágyak nem szorultak hűtésre, ma már azonban a csapágyakat is hűteni kell. Ugyanez vonatkozik a többi folyamatokra is. A tökéletesebb szakaszos lepárlás több hűtővizet igényel, mint a régi egyszerű lepárlás; a magasabbrendű kémiai szintézisekhez több víz kell, mint az egyszerűbbekhez; a tisztább termékek készítése több vizet fogyaszt, mintha kevésbé tiszta anyagokkal is megelégszünk. Ugyanígy a munkáshigiéné fejlődése állandóan növeli a személyi szükségleteket is az iparban. Mindezek a tényezők azt eredményezik, hogy az ipari vízszükséglet, ezen belül pedig a hűtővíz hányada állandóan nő. Az igények növekedése azonban nemcsak a mennyiségi vonalon jelentkezik, hanem a minőség terén is. A századfordulón még alig hallhattunk valamit az ipar ilyirányú igényeiről. De még 30 esztendővel ezelőtt is csupán a víz keménysége és legfeljebb egyes érzékeny iparágakban (papír-, textilipar) a vastartalom érdekelte a termelőket. Ma ezzel szemben, különösen a fejlett ipari országokban már annak a fejlődésnek vagyunk tanúi, mely arra törekszik, hogy minden felhasználáshoz a legmegfelelőbb vízminőséget szolgáltassa. E vízféleségek biztosítására már nem egy helyen mesterséges vizet szolgáltató, mondhatnánk „vízgyárakat" építenek kiegészítő üzemként az ipartelepek mellé. Odáig fejlődött már ez, hogy számos gyárban a vízminőség szempontjából legkisebb igényt jelentő hűtővizeket is már előzetes kezelésnek vetik alá. Az ipari vízigények kielégítésének módjai Az óriás mértékben növekvő mennyiségű vízigényeket és a — legalábbis nálunk — mégcsak szerényen jelentkező minőségi vízigényeket ki kell elégíteni. Ezzel egyidejűleg gondoskodni kell arról, hogy a jövőben jelentkező nagyobb szükségletek fedezése is biztosítható legyen. Ez iparosodásunk múltbeli és várható jövőbeni lendülete mellett tervszerű országos vízgazdálkodást kíván. A vízszükségletek kielégítésére hazánkban az iparnak a következő vízforrások állnak rendelkezésére: a a felszíni vizek (folyóink, patakjaink, élővízcsatornáink, kisebb tavaink és a Balaton), a felső talajvizek, a karsztvizek, a mélyebb vízadórétegekből származó védett talajvizek, a közeli település városi vízművize és a városi szennyvizek. E vizek mindegyike más és más jellegű és a kitermelés módja, költsége, a rendelkezésre álló vízmennyiség, ennek állandósága, a víz fizikai, kémiai, higiénés, agresszivitási és egyéb tulajdonságai szempontjából igen nagy különbségek vannak és lehetnek közöttük. Ezeket a tulajdonságokat kísérli meg az 1. táblázat áttekinthetően összefoglalni. Az ipar településénél ezeket természetesen számításba szokás venni és ezek eredményének megfelelően választják meg a vízszolgáltató forrást. Egyre azonban a múltban nem voltak eléggé tekintette], arra t.i., hogy a különféle talajvizeket szolgáltató víz-igénybevételeknél pontosan érvényesül az elméleti közgazdaságtanból jól ismert csökkenő termelékenység törvénye. Ez azt jelenti, hogy minél több vizet kívánunk kitermelni egy helyen, annál kedvezőtlenebbé válnak a körülmények és így annál nagyobb költségeket emészt fel a további vízmennyiségek nyerése. Ez a — jelen esetünkben — inkább növekvő költségnek nevezhető törvény nem áll azonban fenn a felszíni vizeknél, mert ez esetben az a vízmennyiség, amely a legkisebb vízhozam esetén rendelkezésre áll, akár teljes egészében is változatlan költségek mellett