Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

3. szám - Vajda József: A vízminőség jelentősége a vízgazdálkodásban

178 Hidrológiai Közlöny 1961. 3. sz. Vajda József: A vízminőség jelentősége a vízgazdálkodásban igényének szabatos megfogalmazása is elengedhetetlen feltétel, ami viszont az alkalmazott gyártástechnológiának, az agrokémiának és az emberi szervezet életfunkcióinak tökéletes ismeretét igényli. Ma többszáz normatétel írja elő a vízfogyasztás mennyiségi irányértékeit, de csak elszórtan, esetről-esetre találunk vízminőségi előírásokat. A vizekkel való minőségi gazdálkodás területén teendőink tehát: 1. Az ipar, a mezőgazdaság és a lakosság által felhasznált vizek minőségi kritériumainak felülvizsgálata és az vij minőségi normatívák elkészítése. 2. Felszíni, talaj- és mélységi vizeink kémiai összetételének rendszeres vizsgálata, azok minőségi térképezése, értékelése vízgyűjtők, vagy víztartók szerint. 3. A vizek védelme a szennyezések ellen. 4. A megfelelő minőségű vizek előállításához szükséges technológiai eljárások és ugyanakkor a szennyvíztisztítási eljárások kidolgozása, ill. azók tökéletesítése. A minőségi előírások a fogyasztás minden területén fejlődnek, sok esetben szigorúbbak lesznek. A vízvezeték útján történő vízellátás már önmagában is szigorúbb követelményeket támaszt mint a közkutas ellátás, de a rendszeres orvosi statisztika eredményei is módosíthatják az előírásokat, a rossz víznek a szervezetre gyakorolt hatása következményeként. Az emberi szervezet néhány ásványi anyagra rendkívül érzékenyen reagál. Pl. a fluorból 0,6 mg/l-nél kisebb mennyiség esetén caries lép fel, míg 1,2 mg/l-nél nagyobb mennyiség már káros hatású. Az 50 mg/l-nél nagyobb nitráttartalom csecsemőknél megbetegedés forrása, míg a karsztterületek jódhiányos vizei hozzájárulnak az endémiás megbetegedések terjedéséhez. A jódhiányos víz miatt keletkezett megbetegedések számát 1950-ben fél millióra becsülték, ezt a jódadagolás bevezetésével sikerült csökkenteni. Az öntözés következtében fellépő talaj kémiai változások szükségszerűen szintén viszszahatnak a minőségi normákra. Az ipar is mindinkább támaszt ivóvízminőségű, sőt annál sokszor szigorúbb követelményeket: pl. a tejfeldolgozó üzemeknél, ahol a víz vastartalma is okoz minőségi romlást. A hőfok-kérdés különböző hasznosításnál más és más elbírálás alá esik. A magas hőmérséklet nem kívánatos az ivóvíznél és a hűtővizeknél, de kedvező fürdés céljára. A vízminőségi irányértékek pontos megállapítása rendkívül fontos népgazdasági érdek, mert a laza előírások kárt okozhatnak a fogyasztóknál, a túl szigorúak pedig indokolatlan beruházási vagy üzemi költségtöbbletet jelentenek. Az ipari vizek jelentős részénél a csekély hordaléklarlalom, kis keménység és alacsony hőfok; textilüzemeknél a színezőanyagmentesség', élelmiszeripari üzemeknél az ivóvízminőség a felhasznált víz minőségi kritériuma. Ezeken belül kell figyelembe venni természetesen a jelenlevő klüönböző anyagok mennyiségét. Sorolhatnók a vízigénylők egésfc sorát, amiből látható, hogy a minőségi követelmények jóval kiterjedtebbek a jelenlegi mennyiségi normáknál. A helyes értékek az ipari, mezőgazdasági, egészségügyi és vízügyi szakemberek szoros együttműködése révén határozhatók meg. Az ipar 1,5 •milliárd, a mezőgazdaság 700 millió, a lakosság 300 millió m

3 vizet fogyaszt évente. Ez a víz eljut minden lakoshoz, minden kis ipartelepre és 150 000 kat. hold mezőgazdasági területre. A helytelenül megválasztott minőségű víz indokolatlanul magas üzemi költséget, az öntözött területek termőképességének csökkentését, a lakosság megbetegedését illetőleg munkaképességének csökkenését vonja maga után. A minőségi követelményeket párhuzamba kell állítani a természeti adottságok nyújtotta lehetőségekkel is. Vízkészletünk legnagyobb részét felszíni vizeink alkotják. Minőségi jellemzőjük a nagy hordaléktartalom, ugyanakkor — szemben a felszínalatti vizekkel — kisebb ásványi sótartalom. Hőmérsékletük a levegő hőmérsékletével függ össze. A felszín alatti vizek hőfokát a geotermikus gradiens szabja meg. Felszín alatti vizeink minősége a természeti körfolyamat földalatti útjának minden szakaszán változhat. Kémiai jellemzőit a vízvezető kőzetek befolyásolják. Az egyes hidrogeológiai tájegységek különböző mélységben elhelyezkedő víztartói az egymástól eltérő minőségíi vizek páratlanul széles skáláját tárják elénk. A magyar középhegység és a Mecsek kalcium- és magnéziumkarbonátos összletei általában a szükségesnél kevesebb jódot tartalmaznak, de ugyanakkor a sóshartyáni fúrás 93 mg/l jódtartalmú vizet hoz a felszínre. A Duna pleisztocén kavicsteraszai Budapestig kifogástalan ivóvizet adnak, Budapesttől délre e teraszok vize azonban vastartalmú, minthogy a szabad szénsav a rétegben oldható vasat talál. Másutt -— elsősorban nagymélységű rétegeinkben — találunk brómot, sőt radiumemanációt is. A vizek kémiai alkotóit természetesen mindig összhatásban kell értékelnünk. A felhasznált vizek legnagyobb része a jövőben is felszíni vizekből származik, bár a fokozott közművesítés és a csőkutas öntözés nyomán a felszín alatti vizek igénybevétele is nagymértékben fog fokozódni. A felszíni víz minőségét — annak természetes, szennyezetlen állapotában — a hordalékosság határozza meg és az áradó és apadó víz hordalékmennyiségének és minőségének változása egy-egy folyó fizikai jellemzője. A felszíni víz kémiai összetétele vízgyűjtőjének talajtani felépítésétől is függ. Más a víz összetétele kisvizek és más árvizek idején. Változik attól függően is, hogy a csapadék a vízgyűjtő mely területén esett. A vízgyűjtőről kioldott és a felszíni vizekbe jutó káros anyagok öntözés esetében jó termőképességű területeket tehetnek tönkre-, költségessé, vagy sokszor megoldhatatlanná teszik a víz kívánt tisztítását-, máskor mint ízt adó anyagok, kedvezően befolyásolják annak összetételét. Különleges helyet foglal el a felszíni vizek között tavaink és a mesterséges tározók vize. A tározók ülepítő hatása kedvezően érvényesül a tisztítás folyamatánál, de az átfolyó árvizek idején a magas hordaléktartalom rendkívüli hordalékingadozásokat eredményez, ami a tisztítási folyamatot zavarja, vagyis egyenlőtlen kémiai kezelést igényel. Képződhetnek a tározókban olyan mikroorganizmuszónák, amelyek korrozív hatásúak az építményekre,