Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

2. szám - Póta Béla: Felszíni vízkivételi művek kagylósodása

157 Hidrológiai Közlöny 1961. 2. sz. Jelentés VÍZELLÁTÁS Felszíni vízkivételi PŐ T A Az ország iparosítása és a lakótelepek korszerű vízellátásának fejlesztése során nagyobb folyóinkon és a Balaton melletti településeken már majdnem mindenütt kisebb-nagyobb felszíni vízkivételi művek épülnek. A művek tervezése és építése idején szinte sehol sem gondoskodtak a kagyló és algásodás következtében fellépő vezetékkeresztmetszetcsökkenés és az ezzel együtt jelentkező nagyobb súrlódási veszteségele kiküszöbölésére. A gyakorlat viszont azt bizonyítja, hogy — kevés kivétellel — a veszély mindenütt fennáll s a vízszolgáltatásban komoly zavarokat okoz. Az ilyen szempontból nem eléggé átgondoltan létesített vízműnél a vezeték-hálózat kitisztítása nagy gondot okoz. A tisztítási munkálatok elvégzése sokszor a teljes felbontás nélkül lehetetlen is. Mindezek az eddigi tapasztalatok arra mutatnak, hogy a kagylósodás felléptére már a tervezés során gondolni kell. mert az már a hálózat kiképzését is (vonalvezetés, fektetési mélység, esés stb.) döntően befolyásolhatja. Csak megfelelő előrelátással biztosítható, hogy a tisztítás rövid üzemszünettel, vagy hálózat-rész kiiktatásával történhessék meg és a szolgáltatott víz mennyiségét ne kelljen csökkenteni. Ilyen tárgyú dolgozat a magyar műszaki irodalomban egyáltalában, sőt a külföldiben is csak elvétve található. A hazai tapasztalatok és a külföldi irodalmi adatok alapján tanulmányomban csak a kagylósodás kérdésével foglalkozom. Az algásodásnak egyrészt már jelentősebb az irodalma, másrészt a téma terjedelme miatt is külön tanulmányt érdemel. Az a kagylófaj, amelyik a mérnöki gyakorlatban a legtöbb problémát okozza a vándorkagyló, tudományos nevén Dressena polymorpha (1. ábra). Hosszúsága 5—30, magassága 8—15, szélessége 10—-20 mm között változik. Hazánkban általában 10—15 mm hosszúságot éri el. Kifejlődött, ivarérett példányai nagyon hasonlítanak a tengeri Mytilus kagylóhoz. A vándorkagyló petéit egyenesen a vízbe üríti ki. A peték nagyon kicsinyek s csupán vékony burok védi őket. A vízbe több egymásra következő csomókban jutnak. Itt egy darabig együtt maradnak, azután a tengeri kagylók jellegzetes koszorús-lárvának (trochophora) nevezett, szabadon úszó lárvája lesz belőle. Később ragadós fonalaik (byssus) segítségével különféle tárgyakon, nagyon gyakran más kagylók héján rögzítik magukat s fejlődésük megy a maga útján, míg el nem érik jellegzetes alakúkat. Mikroszkopikus táplálékukat a kopoltyúüregükön átáramló vízből, az ott levő kopoltyúikkal szűrik ki. Folyamatosan gyarapodva, erősen csökkentik, sőt hazai és külföldi tapasztalat szerint sok esetben teljesen * Mélyépítési Tervező Vállalat, Budapest. művek kagylósodása É L A* meg is szüntetik a vezeték vízszállítóképességét. (Egy angol példa ismeretes, ahol a 800 mm 0-jű vezetékből a kagylók mindössze 300 mm 0-jű nyílást hagytak csak szabadon.) A víz hőfoka, melyben a legszívesebben megtelepszenek 15—16 C° körüli, tehát közel azonos a hazai ivóvizek és folyók vízének álagos hőfokával. Megfigyelések szerint a vándorkagyló a Káspitengerből származik. Magyarországon 1790, Angliában 1824, Hollandiában és Belgiumban 1833, Észak-Franciaországban 1838, Nancyban 1854, a Rhone folyón 1865, Portugáliában 1892-ben már észlelték. Ezzel röviden megismertük a kagyló életkörülményeit. Mielőtt az elpusztításának és az elterjedés megakadályozásának módjait tanulmányoznánk, a műszaki szempontból megnyilvánuló egyetlen előnyös tulajdonságát is megemlítem. Egy nagyobb kagyló kopoltyúján naponta mintegy 60 liter vizet enged át, tehát mintegy megszűri azt. Ily módon a kagylók tehát a zavaros vizek tisztítását (bakteriális felderítés) elősegítik. Szaporodásukat a házi szennyvizek kedvezően befolyásolják, hacsak olyan mennyiségben nem szaporodnak el, hogy anaerob körülmények keletkeznek. A tervezőt és üzemeltetőt műszaki szempontból a kagylók elpusztítása, szaporodásuk megakadályozása és az elpusztított kagylók eltávolításának kérdése foglalkoztatja. Elpusztításuk többféle módszer szerint történhet. Ezek közül a legelterjedtebbeket a következőkben ismertetem. Legrégebben alkalmazzák tiszításhoz a klórozást. Ennek két fajtája ismeretes. Az egyik : a klórt vízzel kevert állapotban juttatják a vezetékbe. Ilyen kísérleti tisztítás eredményét Mackenzie a Metropolitan Water Board (1947—1952) jelentésében tette közzé. Vizsgálta az 50 mg/liter egy napos klór adagolást és kimutatta, hogyha e helyett 0,5 mg/liter adag került 7 napon át a vezetékbe június—július vagy augusztus hónapban, akkor az az előző adagoláshoz hasonló eredményt hozott. A nyári klórozás tapasztalata szerint kb. tízszer hatásosabb, mint az év egyéb időszakában alkalmazott. Ez annak tulajdonítható, 1. ábra. Dressena polymorpha <t>ue. 1. JJpeccew noAUMoptfa Fiy. 1. Dressena Polymorpha