Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

2. szám - Könyvismertetés

156 Hidrológiai Közlöny 1961. 2. sz. Kallós I.: A talajvízállás változása a talajvízmélység függvényében Verfasser durchführt <iie Untersuchungen mittels Aufarbeitung der Angaben VDII Beobachtungsbrunnen, über die bereits auf zwei Jahrzehnte zurückgreifende Messwerte zur Verfiigung stehen, in zwei Schritteh und zwar iinter Berücksichtigung der bereits bekannten physikalischen Gesetzmássigkeiten. Im ersten Schritt verarbeitet er das einfachere Verhiiltnisse umfassende Winterhalbjahr anhand der Angaben von 13 Beobachtungsbrunnen und der in ihrer Nálie befindlichen Regenstationen. Im Interesse einer guten Verteilung und einer guten Darstellungsweise untersucht. er in der Zahlenebene (Abb. 1) die Verteilung jener Fálle, die einerseits durch die aus der grössten Grundwassertiefe (M) im Herbst und der kleinsten Grundwassertiefe (m) im Frühjahr gebi leleten und andererseits durch die grösste Grundwassertiefe (M) im Herbst und die im Winterhalbjahr angefallene Xiederschlagsmenge (Cs) gebildeten Quotienten (M) Cs — y und M/m = x koordiniert sind. Auf Grund dieser Verteilung, die für sehr gut angesprochen werden kann, ermittelt er die für sámtliche der 13 durch die Punkte gezogenen Hyperbeln gültige Gleichung. Sodann deutet und umformt er die Cs als Koordinaten benützten Quotienten (Y = A und M X = 1 — m/M), verallgemeinert er die eingeführten Bezeichnungen (M = der Extremwert der Grundwassertiefe vor der untersuchten Periode, m = der Extremwert der Grundwassertiefe nac.h Verlauf der gewáhlten Periode) und fiihrt er cinen für die Verdunstung wáhrend der Periode charakteristischen Verlustindex (Gleichung (>) ein, der sinngemass aus der Lufttemperatur, atis der Luftfeuchtigkeit und aus der Niederschlagsmenge al>geleitet ist ; auf diese Weise streckt er im zweiten Schritt seine Untersuchungen auch auf die Wachstumszeit im Sommer aus. Nach Durchführung dieser neuerlichen Aufarbeitung für beide Jahreszeiten (Abb. 2) ermittelt er nunmehr die Gleichung (Gleichung 7) der Hyperbeln, die die aus den Angaben der 5 Beobachtungsbrunnen und der in ihrer Náhe liegenden Wetterstationen berechneten Punkte mit ahnlichen Verlustindizes verbinden und sehreibt sodann die Gleichung (8) auf, die die Veránderung des Grundwasserstandes liefert. Aus dieser erhalt er den Ausdruck für den am Ende der Periode zustandekommenden Wasserstand M* m — b —— (9) Cs worin b eine Funktion des Verlust-Index (Vi in Tabelle í.) und somit der Wetterelemente darstellt. Die Anwendung der Formeln wird an 4 Beispielen gezeigt und hierbei die Aufmerksamkeít darauf gelenkt, dass die Formeln die Ermittlung der erschliessbaren Grundwassermenge und des Wasserbedarfs der künstlichen Beregnung ermöglichen. Gougel, Jean : Mérnökgeológia. (Application de la géologie aux travaux de l'ingénieur) Párizs, Masson & Cie, 1959. — 357 lap, 118 szövegközti ábrával. Goguel professzor sokoldalú, pompás könyve — ha szabad a mind jobban szaporodó mérnökgeológiákat továbbosztályozni —. a vízimérnöki geológiák közé tartozik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy részletesen foglalkozik a Darcy-féle törvénnyel és az áramlást meghatározó Laplace-féle parciális differenciál egyenlettel, sőt az utóbbinak a megoldására is rátér (komplex változó, elektromos analógia). Az elméleti alapok tárgyalása mindazonáltal nem teng túl. Mind a magát továbbképezni akaró, mind a gyakorlat mezején működő vízimérnök élvezettel és haszonnal forgathatja a művet. A kötet az előszón kívül 18 fejezetből áll. Az I—IV. fejezet az előtanulmányokkal (földtani térképek és egyéb adatforrások, helyszíni bejárás), a geofizikai vizsgálatok különféle fajaival (elektromos, szeizmikus, mágneses, gravimetriás eljárások), a kutató fúrások, az aknák és tárók segítségével való feltárással foglalkozik, gyakorlati példákkal és a munkák megszervezésére vonatkozó tanácsokkal egészítve ki a leíró részeket. A következő öt (V—IX.) fejezet alkotja a mű hidrogeológiai részét. A kőzetek hidrológiai tulajdonságainak általános ismertetését a kőzetekben való vízmozgás tárgyalása, majd a szorosabban vett hidrogeológia követi (rétegvizek, források, karsztvizek, talajvizek, hévforrások). Műszaki vonatkozású ,,A hidrológiai vizsgálati módszerek és munkálatok" c. fejezet, amely azonban -— a forrásfoglalás, kútfúrás, talajvízszintsüllyesztés és talaj vízdúsítás kérdéseinek, az alagutak és bányák víztelenítésének, illetve a környezet vizeire való hatásuknak taglalásán kívül — a felszín alatti vizekkel kapcsolatos vízjogi szabályokat is összefoglalja, hangsúlyozva a mai ismereteinknek és technikai fejlettségünknek megfelelő átdolgozásuk szükségességét. Ennek a résznek a zárófejezete néhány jellegzetes felszín alatti vízelőfordulás címén a párizsi medence fontosabb víztartó rétegeivel foglalkozik, majd egy texasi példán mutatja be a vízkinccsel való rablógazdálkodás következményeit. A termikus jelenségek kapcsán (X. fejezet) a geotermikus gradiensről, a víznek a hővezetésben jutó szerepéről, továbbá — gyakorlati vonatkozásban — az alagutak hőmérsékletéről és hűtéséről esik szó, valamint a talajfagyról és hatásairól is. A kőzetek változásainak szánt fejezetből kiemelkedik a felszínen végbemenő átalakulások fizikai és kémiai feltételeinek alapos megvilágítása, nemkülönben az eruptív, metamorf ós üledékes kőzetekben végbemenő folyamatok leírása (oxidáció, oldódás, hidratáció stb.). Az építőmérnököt érinti a XII-—XV. fejezet. Az elsőben az építőanyagként való felhasználásuk szempontjából (építőkő, betonadalékanyag, földtöltés-anyag, kőrakat), a továbbiakban a mélyépítés szempontjából tárgyalja a szerző a kőzeteket (összenyomható és összenyomhatatlan kőzetek viselkedése különböző erőhatásokra). Végül a három utolsó (XVI—XVII.) fejezet a földtani folyamatok figyelembevételére tanít. A vulkánosság és földrengés rombolásainak megelőzése mellett felhívja a figyelmet a csuszamlások ós suvadások elleni védekezés módozataira, majd az erózió és a feltöltődés tárgyalása kapcsán ismerteti a függőleges és vízszintes értelmű mederváltozások törvényszerűségeit, végül a jégárak, a hó, a tenger ós a szól morfológiai szerepével foglalkozik. Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy Goguel professzor munkája igen sikerült, kiegyensúlyozott összefoglalása mindannak, amit geológiai vonatkozásban tudnia kell a mérnöknek. Bizonyos, hogy a szerző, aki egyrészről a francia földtani térképezés (Service de la Carte Géologique) igazgatója és a bányászati főiskola (École des Mines) tanára, másrészről bányamérnök, szerenesésen egyesíti személyében a kitűnően képzett geológust és a gyakorlati beállítottságú mérnököt. Sikó Attila