Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

2. szám - Szalay Miklós: Vízerőművek tervezésének halgazdasági szempontjai

142 Hidrológiai Közlöny 1961. 2. sz. Szalay M.: Vízerőmüvek tervezésének halgazdasági szempontjai nyitott elhelyezése, a vízlépcső magassága, nem utolsó sorban pedig a halfauna fajok szerinti összetétele. A hallépcsők tervezésének egyéb tervezési tevékenységekhez képest szokatlan további nehézsége az, hogy egyedüli támpontunk az a kevés tapasztalat, amelynek segítségével valószínűsíteni igyekszünk a labilis ösztöneik alapján cselekvő halak várható pszichikai reakcióit. A tervező számára leginkább követhetőnek az az eljárás látszik, amit Albrecht [2] javasol. Szerinte a hallépcsőt a tapasztalatok és bizonyos általános érvényű elvek alapján úgy kell megtervezni és megépíteni, hogy azon utólagos módosításokat könnyen végre lehessen hajtani. Ezek az általános irányelvek nagy vonalakban felvázolva a következők : A hallépcsőt úgy célszerű elhelyezni, hogy alsó vége élénk de nem túlerős áramlású helyre kerüljön. E tekintetben már a kismintakísérletek támpontokat nyújtanak. Általában kivezetés céljára szóba jöhet az erőtelep parthoz csatlakozó oldala, a duzzasztóműnek az erőteleppel szomszédos pillére. vagy azok a pillérek, amelyek a leggyakrabban nyitvatartott zsilipnyílást közrefogják. Mindamellett figyelembe kell venni, hogy a hallépcsőn átfolyó vízhozam elenyészően csekély mind a turbinákon, mind a zsilipeken átfolyó vízhozamhoz képest, és mégis a halak számára érzékelhetővé kell tenni ezt az áramlást, mert ez csábítja őket a hallépcsőbe való beúszásra. Ennek a célnak az elérésre sokhelyütt igen eredményesnek bzonyult az ún. „csalogató áramlás" előidézése. Ez létrehozható azáltal, hogy a hallépcső alsó nyílásától indulóan két terelőfalat építenek 8—10 m hosszban s ezek a kiáramló víz intenzív sebességét megőrizve, még a pillértől távolabb is érzékelhetővé teszik. Másutt a felvízből ejtőcsövön vezetnek egy vízsugrarat a hallépcső alsó nyílása mellé, s ennek kilépési sebessége szükségképpen lényegesen nagyobb, mint a lépcsőzéssel fékezett tápvízé. Általában fontosnak tartják, azt is, hogy a hallépcső két nyílása viszonylag mélyen legyen a vízfelszín alatt, mert így kevésbé riasztja el onnan a halakat a mozgás és a zaj. A szerkezeti kialakítást nagymértékben befolyásolják a „mértékadó" halfaj tulajdonságai, így sebességigénye, ugróképessége, fordulékonysága és tájékozódási készsége. Mindezek részletezésére hely hiányában ezúttal nem térhetünk ki, de a hivatkozott irodalom kellő tájékozódást nyújt. Különösen felhívjuk a figyelmet Schiemenz közléseire, aki a hannoveri vízépítési és alapozási kísérleti intézet keretében évtizedek óta kiterjedt kísérleteket végez az egyes halfajok fiziológiájához legjobban idomuló hallépcsők kialakítása érdékében [47, 48], A halak fajonként változó igényein túlmenően, azonban általános irányelvként kimondható, hogy előnyös a hallépcső jó megvilágítása, mert a halak általában elkerülik az alagútszerű megoldásokat. Kívánatos továbbá pihenőmedencék közbeiktatása, az átfolyó vízhozam állandósítása a duzzasztási szint változásainak ellensúlyozásaképpen CaiZ-módszerrel, vagy egyéb úton, végül a tájékozódást megnehezítő kanyarulatok számának minimumra csökkentése. A hallépcsőt azonban nem elég megtervezni és megépíteni. Az esetleg szükségessé váló változtatások érdekében, valamint a halállomány nyilvántartása érdekében is üzemét ellenőrizni kell és ennek lehetőségét már a tervezés szakaszában célszerű előirányozni. Az ellenőrzés lényegében a halforgalom számszerű észleléséből áll [27], Korszerű vízierőműveiknél egyre gyakrabban találkozunk halszámláló berendezésékkel. A Columbiafolyón épült bonnevi/lei erőmű halszámlálójánál személy észleli és billentyűs gépen fajonként és darabonként regisztrálja az átúszó halakat. 1938— 1945. közt több, mint 6 millió hal felúszását észlelték és foglalták statisztikába [57], Skóciában pedig, ahol a sporthorgászat rendkívüli népszerűsége m'att a halgazdságot mindenki szívügyének tekinti, már olyan automatikus halszámláló berendezést helyeztek üzembe, amely nemcsak darabszám szerint, hanem két súlycsoportra elkülönítve regisztrálja a halforgalmat [15]. A hallépcsőn kivül említést kell még tennünk az egyre nagyobb teret hódító halzsilipről vagy más néven halliftről. Ez voltaképpen 30—60 m

2 alapterületű függőleges akna, amely a vízlépcső szintkülönbségét a hajózsilip elve alapján hidalja át. A felső és alsó nyílás váltakozó nyitását és zárását Skóciában már automatikus berendezések látják el [15]. Az eddig eihangzott nézetekkel szemben érdekesnek tartjuk megemlíteni Einsele [14] véleményét. Szerinte szembe kell nézni azzal, hogy a hallépcsők nem képesek feladatukat ellátni és ezért ilyeneket nem is kell építeni. A csatornázott folyó minden egyes bögéjét viszont önálló zárt élettérnek — biotópnak - kell tekinteni és eszerint is kell kezelni. A zártság érdekében megkívánja a turbinák egyirányú szelephatásának kiküszöbölését is, éppen az elektromos riasztóberendezések segítségével. Végül azt ajánlja, hogy a duzzasztás folytán előállt új helyzetnek megfelelő halfajokkal népesítsék be az egyes bögéket s ott üzemszerű halgazdálkodást folytassanak. Összefoglalás Az elmondottakból kitűnik, hogy a halgazdaság érdekeinek szem előtt tartása igen nagy körültekintést és gondosságot követel meg a vízerőművek tervezése során. De az is nyilvánvaló, hogy a felvetődő kérdések nagy része még nem jutott el kiforrott megoldásokig. Sok kutatómunkára és sok kivitelezési tapasztalatra van még szükségünk, míg eljutunk odáig, hogy a technikai és halgazdasági szempontokat kielégítően össze tudjuk hangolni. De a vízépítési tervezésnek éppen az a körülmény adja meg sajátos vonzóerejét, hogy gyakran számolnunk kell a kiszámíthatatlannal : az élettelen természet vakon alakító és romboló erejével éppúgy, mint az élő természet önálló akaratú és külön törvényeknek hódoló lényeivel.