Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)
2. szám - Kőrösmezey László: Szellőztető árok alkalmazása szennyvíz biológiai tisztítására
122 Hidrológiai Közlöny 1961. 2. sz. Kőrösmezey L,.: Szellőztető árok alkalmazása szennyvíztisztításra egy részének pusztulását, közönséges anaerob iszappá válását vonja maga után. A közönséges iszapnak lényegesen kisebb az oxigénszükséglete, ezért újra lesz a vízben fölös oxigén, ami megint csak eleveniszap fejlődésével jár. Ezt a folyamatot Nittenau-ban három hónapig zavartalanul tudták figyelemmel kísérni anélkül, hogy e hullámzás a tisztítás hatásosságát befolyásolta volna [1]. Érdekes azonban, hogy a lebomlás nem minden berendezésben zajlik le a fentivel azonos módon. Egy másik helyen — Grossdüngenben, ahol a szennyvíz ipari szennyeződések miatt sokkal koncentráltabb, és ahol az árokban az iszap csak k's mértékben oxidálódik — a keringetett szennyvíz oxigéntartalma néhány tized mg/l-től 2 mg/l-ig változik , de a tisztítás hatásfoka így is közel állandó. Itt nem beszélnek a fentiekben leírt hullámzásról, sőt még erős terhelés-lökések is kiegyenlítődnek [2], Az előzőkben vázolt két megfigyelés merőben különböző eredménye is azt mutatja, hogy a szellőztető árkokban lezajló folyamatok még további részletes vizsgálatra szorulnak. Es bár tudományos szempontból lényeges és mielőbb kiderítendő, hogy mi is ott a ténylegesen lezajló folyamat, a gyakorlat szempontjából mégis megnyugtató, hogy a tisztítás hatásfoka mindkét esetben kielégítő. A méretezés alapelvei A méretezés alapjául Pasveernek az a feltevése szolgál, hogy a szellőztető medencében levő, már bedolgozott szennyvízben az organizmusok a rendelkezésre álló tápanyag 1/3 részét fordítják saját testük növelésére, tehát ez válik a továbbiakban a szennyvízben található szárazanyaggá. Az eleveniszapos szennyvíztisztítás alapadatainak összefüggéséből a fajlagos terhelést kifejezve adódik : , Q-c ahol V a szellőztető medence térfogata, Q az egy napi szennyvízmennyiség, c a BOI-, koncentráció, m az eleveniszap-organizmusok száma (szárazanyagként kifejezve), k a fajlagos terhelés (lehetőleg állandó). Az egyenletbe behelyettesítve a Pasveer feltevést, vagyis, hogy a szennyvíz BOI-, koncentrációjának egyharmada a szárazanyag : m = c/3, és elhanyagolva k értéket (k = 1), a szellőztető medence térfogata kifejezhető : V = 3 Q, vagyis a kívánatos medencetérfogat a napi szennyvízmennyiség háromszorosa [3], A medence méreteit a fenti feltétel kielégítése mellett úgy kell felvenni, hogy az árok felszíne fm-ként kb. 3 m 2, a vízmélység 1 m körül legyen. A medence kifejtett hossza ne legyen nagyobb mint 110 m, míg az ívek sugara célszerűen 5.0 m. Ha a tisztítandó vízmennyiség olyan, hogy a fenti méretekkel a medence nem alakítható ki, vagy több, vagy más elrendezésű medence készítendő. Az alkalmazott medencetípusok Az előzőkben leírt legegyszerűbb típus (Nittenau) továbbfejlesztése az iszap visszatartására való törekvés miatt vált szükségessé. Először megpróbálkoztak a medcncébe beépített, terelőfalakkal elhatárolt ülepítőtérrel, amelyből a víz elvezetése a felszínről, bukóvályú segítségével történik. A visszatartott iszap alul levő nyílásokon jut v Tissza a medencébe. — Ez a megoldás azért nem volt tökéletes, mert az ülepítőtér kis mélysége miatt az iszap könnyen újra felkeveredett, és így az elfolyásba még mindig sok iszappehely került. Máshol külön ülepítő medencét alkalmaztak. Egy ilyen medence építési többletköltsége, valamint az iszaprecirkuláltatás állandó üzemköltsége tették ezt a megoldást hátrányossá. Jobb megoldás, sőt úgy hiszem, hogy ezek közül kell majd a megvalósítandó hazai berendezést is kiválasztani, amelyeknél a medence egyikmásik részének az áramlásból és levegőztetésből való időszakos kikapcsolásával a kérdéses medencerészt használják ülepítőtérnek, és a tisztított vizet ebből a részből vezetik el. Ilyen megoldású a Millingenben vagy a Noorclwijkben alkalmazott l'asveer-féle elrendezés, valamint az Aystetten-i (Németország) kettős medence. Egyetlen hátrányuk, hogy működtetésükhöz automatizálás kell [3], Az első a fejlődés sorrendjében a millingeni berendezés (2. ábra). Az árok gyűrű alaprajzú első részből és két, ehhez csatlakozó elnyújtott kör alaprajzú második részből áll. A szennyvíz bevezetése a gyűrűbe történik. A bevezetés mellett van a kefe, amely az érkező szennyvizet az egyik elnyújtott medencerészbe tereli. Addig a másik medencerész mint ülepítő működik, és az elvezetés ebből történik. Két-három óra üzem után a kefe forgásiránya megváltozik, az eddig ülepítőnek használt rész kapcsolódik be a szellőztetésbe, és az előbbi válik ülepítővé. Ugyanakkor az előző ülepítőtér elvezető nyílása bezárul, és kb. 20 perc után nyílik meg az újé. Az üzem így váltakozva folytatódik. A második berendezés azonos elgondolás szerint működik Noordwijkben, csak nagyobb terhelésre (3. ábra). Itt egy nagyobb, és két kisebb méretű elnyújtott gyűrű kerül beépítésre. Az előbbi állandóan működik, mint szellőztető a két kisebb közül csak az egyik, míg a másik ülepít. Két-három óra múlva az utóbbiak szerepet cserélnek. Mind a millingeni, mind a noordwijki elrendezésnek az a hátránya, hogy a víz helyes irányításához terelőlapokat is be kell építeni, amelyet átállításkor mozgatni kell. Ez azonban automatikus vezérléssel elég körülményesen oldható meg.
