Hidrológiai Közlöny 1960 (40. évfolyam)

2. szám - Erdélyi Mihály: A Hajdúság vízföldtana

94 Hidrológiai Közlöny 1960. 2. sz. Erdélyi M.: A Hajdúság vízföldtana a pleisztocén második felére jutott el állandóbb jelleggel (azonban megszakításokkal). Ekkorra már a Tiszántúl szomszédos részein a folyóvízi feltöltés igen előrehaladt, a mély ópleisztocén depressziók feltöltődtek, a folyóvizek esése kisebbé vált és így hordalékuk is finomodott. A durvább üledék azonban még mindig az esetleg megújuló süllyedékekben rakódott le. A magasabb területekre a finomabb jutott vagy még az sem. így a Hajdviságon és a Nyírség egy részén a folyóvizek ilyen természetű feltöltését a túlnyomóan finomszemű üledéksor, az időnkénti iiledékfelhalmozódási hiányt, CLZCTZ £L süllyedés szakaszosságát a szelvények magasabb részein pedig fosszilis talajszintek jelzik. A macsi fúrásban négy vörös-vörösbarna fosszilis talajszint van (34,2—34,9 m, 37,0—37,6 m, 39.2 -39,7 m és 44,5—48.3 m). Mindegyikben apró vas és' mangánborsók, aljukon mészkonkréciós szintek helyezkednek el. A legalsó a többinél kevésbé homokos, erősebben vasborsós, élénkebb vörös, az alján 0,5 m vastag a kemény konkréciós mészkőpad. Ez a vörösagyag már kétségtelen a felső-pannóniai homokos agyag helyben képződött málladéka. Hosszú időn át tartó talajképződésre utal. A felső-pannóniai rétegösszlet tavi, mocsári, fás földes barnakőszenes, túlnyomóan agyagos képződményekből áll. Felszínéről hiányzik a felsőpliocén (aszti) folyóvízi homok. Eddig egy biztosan aszti-korú üledéket ismerünk Gödöllő vidékén [9]. Kőzetfáciese és települési helyzete alapján több faunamentes homokelőfordulást asztinak tarthatunk. Az Alföld mélyében poszt-pannóniai (levantei) siillyedékek üledéksorában valószínűleg Sümeghy középső levantei szintje felel meg az asztinak [13], Lehetséges, hogy már a felső-pliocén végén is a pannóniai üledék a felszínen volt, mállott. Erre a korán, esetleg már a felső-pannóniai korszak után megkezdődött és hosszú időn át tartó szárazföldi periódusra mutat talán a majdnem 4 m vastag legalsó vörösagyag-réteg. A macsi fúrás felsőbb szintjei nemcsak a folyóvízi üledékfelhalmozódás szünetelését, azaz pleisztocén időben az Alföld szakaszos süllyedését jelezhetik, hanem talán részben helyi jellegű, a magasabb pannóniai felszínről való lemosással is keletkezhettek. A Dunántúl déli részén több jó feltárás szerint a pliocén közvetlen fedőjében két vörös fosszilis talajszint van, köztük igen erősen meszes, 50—80 cm-es réteggel, feküjében a felső-pannóniaival. Ferenczi szerint is [4] Hajdúböszörménytől KEK irányban 1,2 km-re a fúrásban a 105 m. A. f.-i szint körül 2—3 m vastag felsőbb (a közölt szelvényrajz szerint), a 90—94 m. A. f.-i szint között pedig 4 m vastag alsóbb vörösagyag található. A vörösagyag a mainál melegebb, száraz nyarú, nedves telű, mediterrán jellegű klíma talaja. Kretzói Miklós legutóbbi gerinces faunavizsgálatai is kimutatták (szóbeli közlése szerint), a pleisztocén első felében a két melegebb szakaszt (Pregünz—Günz, Günz—Mindéi). A MÉLYÉP TERV nagyhegyesi, sűrűn telepített és beszintezett talajmechanikai fúrásai szerint a legmagasabb helyzetű fúrásban a legvastagabb a tiszta, típusos, leginkább vasborsós, legagyagosabb, sötétvörös pleisztocén feküagyag. A lejtőn levő mélyebb helyzetű fúrásokban az agyagrétegek száma több, agyaguk kevertté lesz, vékonyabbak, barnábbak. A legmélyebb helyzetű fúrásokból a fúró már kávébarna, talán nedvesebb helyen keletkezett, kevert agyagot hozott fel [6], amely különféle méretű helyi agyagfelhalmozódásnak, típusos kevert kolluvium képződménynek tekinthető. Ferenczi szerint is [4, p. 102]: ,,... a barna agyag vörösagyagba megy át"... Hasonló átmenet, kolluvium jellegű képződmény több dunántúli feltárásból és fúrásmintából ismeretes. Van olyan felfogás is, hogy a pleisztocén feküjében a vörösagyag folyóvízi behordás eredménye (a Hegyalja jiyiroktakarójának áthalmozott anyaga lenne). Ennek bizonyítékául azt tekintik, hogy benne vulkánikus eredetű kőzetanyagtörmelék található. A nyirok behordása teljességgel elképzelhetetlen. A 100—120 km távolságból való folyóvízi szállítás a nyirkot bizonyára szétoldotta volna, aminek következtében 1. jellegzetes színének és anyagának megváltozása, 2. más anyaggal, főleg homokkal való keveredése is jellegének megváltoztatását eredményezte volna. Ilv módon lerakódása után felismerése nehezen lenne elképzelhető. A vulkáni kőzetanyag jelenléte még nem bizonyíték. Az idősebb pleisztocénben ez a terület a folyóvizek feltöltési területéből kissé kiemelkedő, mélyebb részein esetleg áradáskor víz alá kerülő felszín volt. Az esővel, helyi jellegű vízmosásokkal lehordott vörös talaj az ilyen, időszakonként vízzel borított területeken, a folyóvízzel messziről ideszállított vulkánikus kőzettörmelékkel keveredhetett. A távolabbi behordás tarthatatlanságát legjobban az bizonyítja, hogy a Tiszántúlon és a Dunántúlon a pliocén vörösagyagos málladéka csak ott ismeretes, ahol a pliocén felszíne magasan van, a folyóvízi rétegsor a fedő pleisztocénből hiányzik, vagy kisvastagságú, a pleisztocén általában vékony és sok eolikus réteg és talajszint van benne. Ha a vörösagyag távolabbi helyről folyóvízzel került volna mai helyére, a Hajdúság és a Hegyalja közötti fúrásokban legalább nyomának kellene lennie. Helyi eredete mellett szól még az, ami a Dunántúlon sok feltárásban látható, hogy a fekü pannóniai képződmény anyaga vékony, csak színbeli mutatkozó átmenettel megy át a vörösagyagba. Az anyag csak színében és mállottságában különbözik. A Dunántúlon sok feltárás vizsgálatával állapítottam meg azt, hogyha a pannóniai üledéksor legfelső rétege homok, akkor a fedő agyagos vörös homok (pl. kaposvári téglagyár), ha agyag, akkor sötétvörös, 50—70%-ban agyagfrakciót tartalmazó agyag (pl. Pincehely, Lulla). Vagyis a „vörösagyag" jellege, elsősorban homokossága, a