Hidrológiai Közlöny 1960 (40. évfolyam)

6. szám - Rónai András: Vízföldtani tanulmány a Kisalföldről

476 Hidrológiai Közlöny 1960. 6. sz. Rónaí .4..- Vízföldtani tanulmány a Kisalföldrő' függ a kút építésétől, helyes kiképzésétől, elhasználódásától is. Ezért fordulhatnak elő azonos szintből táplálkozó kutaknál különböző nyugalmi szintek. A számadatok zöme azonban a nyomásviszonyok általános eloszlását megmutatja. Az artézi kutak vizének nyugalmi szintjeit, az azokban mutatkozó különbségeket érdemes területileg is tanulmányozni. Bár zavaró az a körülmény, hogy a kutak különböző mélységnek és különböző kiképzésnek, mégis kiadódik egy DNy—ÉK-i tengely a Kisalföld keleti felében a Rába vonalát követően, ahol az azonos mélységkategóriából származó vizek nyugalmi szintje alacsonyabb a szomszédos területek kútjainál. Ezt a teriiletsávot Bogyoszló—Dőr—Kóny— Börcs—Győrújfalu községek vonalán lehetne megjelölni. Nem véletlen, hogy ebbe a sávba esnek a negyedkori rétegek vastagságát ábrázoló térképen a pannóniai fekíi magas szigetei. A víz szintje a pannóniai mély öblözetek felett emelkedik a legmagasabbra és alacsonyabb marad az öblözeteket egymástól elválasztó eltemetett pannóniai hátságok, kiemelkedések felett. Hasonló magas hátság keretezi a mosoni üstöt is délkeletről és hatását a talajvíz és az artézi vizek nyugalmi szintjében a Szigetköz közepétől Horvát- és Magyarkimlén át a Hanság felé lehet nyomozni, bár itt, artézi kutak hijján, adatunk alig van. Táblázatunk és ábránk a kutak vízének hőmérsékletét is közli. A hőmérséklet kialakulásában szintén szerepe van zavaró körülményeknek. A víz eredeti hőmérséklete a csőben felfelé haladva változik és a kifolyó víz hőmérséklete nem mutatja hűen az eredetit. A csornai 476 m mély kút pl. 26,4 C°-ú vizet ad a 459—469 m mélységű rétegből. A fúrás közbén mért talphőmérséklet azonban 200 m-nél 29 C° volt, 282 m-nél pedig 35 C°. 7. A talajvíztükör terepalatti mélysége <t>ue. 7. Fjiyöúna 3epnaAa apyHmonbix eod uod iioacpxnocmbio Fig. 7. üepth of the (jroundwater table below the lerrain A kutak vizének nyugalmi szintjét bemutató Ny— K-i irányú metszet jól mutatja azt is, hogy nyugat felől, az Alpok felől jövet, több víz érkezik a felszín alatti rétegekbe, mint K-felől a Bakony hegyvidék nyúlványai felől. Az Alpok csapadékban jóval gazdagabbak. A legfelső víztartó réteg vízszintjének, a talajvízszintnek elhelyezkedése a medence felszíne alatt több érdekes és a felszíni viszonyokból nem magyarázható sajátságot tartalmaz. A hegyperemeken a talajvízszint mélyen helyezkedik el. A medence belseje felé haladva mindjobban megközelíti a felszínt és a középső területeken 1— 2 m sőt sokfelé néhány deciméteres - mélységre van csak a felszín alatt. Kisebb változatosságot visznek bele ebbe a szabályszerű képbe a felszín egyenetlenségei és a folyók hatása. Vannak azonban ettől a szabályszerű képtől jelentős eltérések is. így a Marcal vízgyűjtőterületén a medencét szegélyező domblábakon is igen magasan, a felszín közelében van talajvíz. A magyarázat erre az, hogy ezeket a lejtőket kavics és homok fedi nem nagy vastagságban, de nagy elterjedésben. Közvetlen alattuk pannóniai agyagrétegek következnek s ezek a felszíni csapadékot a felszín közelében tartják (7. ábra). Nem magyarázható ilyen egyszerűen az a magas talajvízű területfolt, ill. azok a foltok, amelyek a medence északnyugati részéből nyúlnak le dél felé s ott jobbra-balra elágaznak. Ezeknek a területfoltoknak iránya a medence felszínének általános lejtésirányával nem egyezik. A legmélyebb területek Ny—K-i irányban húzódnak a Rábca folyó mentén, a sekély talajvízű terület pedig erre az irányra merőlegesen halad északról délre. Nem magyarázható a magas talaj vízállás ezeken a részeken a folyókhoz való közelséggel sem. A felszínt borító üledékekben sem találunk a talajvízanomáliát megmagyarázó különbségeket. Mindenfelé kavics és homok a felszín, erre borul egyes foltokban vékony iszap- vagy agyagtakaró. De ezeknek a felszíni iszaplepleknek elterjedése sem egyezik a magas talajvízfoltokkal. Az 1951—1953. évi talaj víztérképezés ide jén a kisalföldi talajvízállásban mutatkozó rendellenességeket a talajvízáramlásokkal és azok útjába eső akadályokkal próbáltuk magyarázni. Kétségtelen, hogy a pándorfi platóról és a Duna pozsonyi kapuja felől a Duna medre alatti kavicstöltelékben jelentős mennyiségű talajvíz is érkezik a Kisalföldre s ennek a talajvíznek mozgásiránya ÉNy—DK-i lehet. Ez a durva kavicsüledékben mozgó víz a Hanság mélyföldjére érkezve finomabb szemcséjű anyagokba jut, ezek azt visszaduzzasztják, szintjét megemelik. Ezt a magyarázatot a fúrási rétegsorok részletes átvizsgálása nem erősítette meg. A vízduzzasztó agyagos-iszapos rétegek a rendellenessséget mutató terület alatt nem voltak megtalálhatóak. Sőt a legkevesebb záróréteget a felszínközeli rétegsorban éppen a magas talajvízű területeken mutatnak a fúrások. A felszínt fedő iszapos, tőzeges réteg — ahol van is — vékony, a talaj vízáramlás útját nem befolyásolja. A talajvíztükör alakulásá-