Hidrológiai Közlöny 1960 (40. évfolyam)
5. szám - Szabó L.: Vízszintes lecsapoló elemek távolságának meghatározása
388 Hidrológiai Közlöny 1960. 5. sz. Szabó L.: Vízszintes lecsapoló elemek távolságának meghatározása görbéjét kapjuk. Most ezen a görbén kell megkeresnünk azt a pontot, ahol a leszívás értéke éppen a tervezett s-sel egyenlő. Jelöljük ezt a pontot P-vel. Ezután a meredekebb lefutású leszívási görbe ordinátáit úgy mérjük át a másik oldali leszívási görbe alá, hogy az így nyert görbe a P ponton menjen keresztül (az ábrán pontozott vonal). Ez a görbe a tervezett t fenékmélységnek a vonalán —- talaj csőnél a sugár figyelembe vételével — kimetszi a keresett b távolságot. Megjegyzem, hogy az ároktengelyre nézve nem részarányos áramlással inkább csak jelentő : sebb esésű talaj víztükörnél kell számolnunk. Amennyiben a létesítendő lecsapoló hálózatnak a felszín alatti átlagos fenékmélysége is keresett adat, úgy az ismertetett eljárást több árokmélységgel kell elvégeznünk. Az így nyert adatokból a legkedvezőbb mélység és elemtávolság kiválasztható. Ugyancsak több kísérleti árokszakaszt kell alkalmaznunk akkor is, ha a kérdéses terület felső t vastagságú talaj zónájának a rétegződése jelentősen eltérő, vagy ha a felszínnek és a talaj víztükörnek a domborzata változatos. A javasolt vizsgálatokat az átlagos eredeti vízállás jelentkezésének időszakában indokolt elvégezni. Elsősorban helyi csapadékbeszivárgásból táplálkozó talajvíznél az átlagos eredeti vízállás a víztükör mélységétől függően rendszerint az alábbi időközökben jelentkezik: 0,5—1,0 m mélységű talajvíznél júniusban és decemberben, 1,0—2,0 m mélységű talajvíznél júliusban és januárban, 2,0—4,0 m mélységű talajvíznél augusztusban és februárban. Felszíni víztől jelentősen befolyásolt talajvíz átlagos szintjének jelentkezését az esetek többségében a felszíni víz középvizének fellépte szabja meg. Ha a talajvízállást erősen alulról jövő, vagy oldalirányú talaj vízáramlás táplálja, célszerű az átlagos eredeti talajvízállás időszakának megállapítására külön megfigyeléseket gyűjtenünk. Természetesen a helyszíni vizsgálatot az átlagos vízszint fellépésének idejétől eltérő más időközökben is elvégezhetjük, de ilyen esetben az átlagos talajvízállástól való eltérést is figyelembe kell vennünk. Összefoglalás A vízszintes lecsapoló elemek meghatározására szolgáló egyenletek alkalmazásakor az eredmények azonos esetre számítva is igen nagy mértékű szóródást mutatnak. Ez azzal magyarázható, hogy az egyenletek a talajban lejátszódó vízmozgásoknak a befolyásoló tényezőit csak részben tudják figyelembe venni. Valamennyi hidrológiai, talajfizikai, talajtani, talajkémiai és földtani jellemző, illetve tényező számításba vétele lehetetlen. Ezen okok miatt általános érvényű és a gyakorlatban is alkalmazható elméleti összefüggést ismereteink mai fokán nem is remélhetünk. A gyakorlati összefüggések viszont csak egyes talajfajtáknál adhatnak megbízható eredményeket. Ezért alkalmazásuk körét a tájékoztató jellegű adatközlés szintjére kell szorítanunk. Adott esetben pontosabb adatokat csak helyszíni vizsgálatok eredményei alapján határozhatunk meg. Erre utal a Víztelenítési munkák művezetési irányelvei [13] című kiadvány is, mely szerint jelentősebb munkáknál előzetes próbaszivattyúzást kell végezni. A felszíni és földalatti lecsapoló elemek távolságának meghatározása közelítőleg azonos feladat. Ezért az elemtávolság megállapításához a tervezett hálózat vonalában egy kísérleti árokszakasz leszívó hatásának figyelőkutakkal történő megfigyelését javasoljuk. A vizsgálathoz a leszívás állandósulásáig szivattyú működése szükséges. A leszívási adatok birtokában az elemtávolságot az árok tengelyvonalára nézve részarányos áramlás esetén a 2. ábra, attól eltérő áramlás esetén pedig a 3. ábra szerint határozhatjuk meg. A javasolt vizsgálat a kísérleti szivattyúzás alkalmazási körének bővítése. Semmiféle külön beruházásit nem igényel, mert az árok mélyítése és a figyelőkutak elhelyezése különben is szükséges. Abban az esetben, ha a leszívás állandósulása után az árokból kitermelt víz mennyiségét is mérjük, a lecsapoló elemek méretezéséhez is helyszíni, tehát megbízható adatokat kaphatunk. IRODALOM 1. Cserkaszov, A. A. : Talajjavítás-öntözés és mezőgazdasági vízellátás. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest. 1952. 2. Oalli László: Hidrogeológia az építőmérnöki gyakorlatban. A talajvízáramlások számítása. Mérnöki Továbbképző Intézet. Budapest. 1954. 3. Hámori Zoltán : Szivárgók méretezése. UVATERV. Kézirat. 4. Juhász József: A kutak gazdaságos távolságának meghatározása. Vízügyi Közlemények. 1960. 1. sz. 5. Kenessey Béla: Alagcsőtávolságok megállapítása. Vízügyi Közlemények. 1930. január—június. 6. Klimentov, P. P. : Feladatgyűjtemény a földalatti vizek dinamikája köréből. Nehézipari Könyvkiadó. Budapest. 1953. 7. Knight, B. H. : Soil Mechanics for Civil Engeneers. London. 1948. 8. Kopeezky: Die Bodenuntersuehung zum Zweeke der Dránsgearbeiten. (Cit. in.[5]). 9. Kosztyakov, A. N. : A talajjavítás alapjai. Szeljhozgiz. Moszkva. 1938. (Cit. in.fl]) 10. Kosztyakov, A. N. : A melioráció alapjai. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest. 1955. 11. Markó Iván: Földrézsük biztosítása, ill. Mérnöki kézikönyv. Budapest. 1956. II. k. 12. Mitók Béla: Szivárgók távolságának megállapítása helyszíni adatok alapján. FTI. Kézirat. 13. Művezetési irányelvek 6. sz. füzete. Víztelenítési munka. MÉLYÉPTERV. Budapest. 1959. 14. Németh Endre : Mezőgazdasági vízhasznosítás. Felsőoktatási jegyzetkiadó. Budapest. 1952. 15. Sajó Elemér: Alagcsövek távolságának meghatározása. Vízügyi Közlemények. 1913. 2. sz. 16. Schleieher, F. : Taschenbueh für Bauingenieure. Berlin. 1955. 17. Stoyewski, F. : O potzebie nowej instrukcji drenerskiej. Gospodarka Wodna. Warszava. 1955. Nr. 10. 18. Szkaballanovies, J. A. : Földalatti vizek hidrogeológiai számítása. Ugletehizdat. Moszkva. 1954. 19. Széchy Károly: Alapozás II. kötet. Közlekedési Kiadó. Budapest. 1952. 20. Verednyikov, V. V. : A szivárgás elmélete és annak alkalmazása az öntözés és drénezés területén. Szovjet kiadás. 1939.
