Hidrológiai Közlöny 1960 (40. évfolyam)

5. szám - Károlyi Z.: Zátonyvándorlás és gázlóalakulás – különös tekintettel a magyar Felső-Dunára

350 Hidrológiai Közlöny 1960. 5. sz. Károlyi Z.: Zátony vándorlás és gázlóalakulás Al/ AV 1. ábra. Hordalékvándorlás a zátonyon (hosszmetszet) 0ue. 7. nepeMeaieime nanocoe Ha nepeKame (npodOMHbiü npocpuAb) Fig. 1. Sediment movement over the bar (section) oldalai rendszerint magasabbak a part felőlieknél, alsó végük pedig rákollóhoz hasonló farokban végződik, amelyet főleg a kisvizek építenek (2. ábra). A víz csavarvonal alakú mozgásával kapcsolatos törvényszerűségből, mely szerint a domború oldalon zátonylerakódás, a homorú oldalon pedig kimélyülés keletkezik (3. ábra), következik, hogy ha a zátony növekedése miatt a víz átfolyási szelvénye csökken, akkor a víz, amíg csak lehetséges, a homorú part további kimosására törekszik. A medret tehát részben a sugár irányába kifelé tolja, részben pedig mélyíti. Ennek eredménye a folyók kanyargása, meanderezése, illetve a kanyarulatok vándorlása. Ha azonban a homorú oldali part ellenálló, vagy pedig partbiztosítással védett, a zátony egy darabig még növekszik és a hiányzó átfolyási szelvényt a víz nagyobb mélység kialakításával ellensúlyozza, tehát rögzített homorú part esetén a meder szűkebbé és mélyebbé válik. Az átfolyási szelvény szűkülése természetesen csak egy bizonyos határig lehetséges. Ezen túl megszűnik a zátony építése, a felülről érkező hordalék már nem rakódik le, hanem tovább megy, sőt áradáskor a domború oldali zátony elmosása is bekövetkezhet. Az eddig vázolt esetben a zátonyvándorlás a medervándorlás része volt. A zátony vándorlás, mint különálló jelenség, olyan folyókon jelentkezik, amelyek mederanyaga ellenálló s egyenesben, vagy enyhe kanyarulatokban folynak (pl. az Inn középső szakasza, a Duna—Ulm—Kehlheim közötti szakasza stb.), vagy amelyeken a szabályozási művek miatt nem tudja a víz a partokat szaggatni, a középvízi meder azonban a kisvíz számára túl széles. Ebben az esetben a sodorvonal a rögzített mederben igyekszik enyhén kígyózni olyan kanyarhullámokban, amilyenek a folyó vízhozamának, hordalékának és esésének megfelelnek. A sodorvonal szerinti homorú oldalon tehát üst, velük szemben pedig zátony keletkezik. A zátonyon a hordalékmozgás itt is a leírtak szerint megy végbe azzal a különbséggel, hogy mivel a zátonyok szélesedése egy bizonyos határon túl nem terjedhet (mert a megkötött homorú partot a víz alámosni nem képes), az itt lerakódni nem tudó hordalék is a zátonyfarkot építi (hosszabbítja). Emiatt itt, a gázló fölött szelvényszűkület áll elő, aminek eredményeképpen megint csak nem a zátonyfarokból, hanem inkább a szemben levő zátony felső részéből sodorja el a víz az anyagot, amely ugyanannak a zátonynak az alsó végét nyújtja. Amennyivel tehát a felső zátony lefelé nyúlik, ugyanannyival vándorol lejebb az alatta levő szemközti zátony is. A zátonyfaroknál a vízmozgás ugyanis mindig felfelé irányuló, vagyis lerakódó, a szemben levő oldalon a zátony orránál pedig inkább leszálló, vagyis erodáló. Ezért itt a víz a zátonyt könnyebben megbontja. A zátonyfaroknak ez a sodoreltérítő hatása igen erős és szinte azt lehetne mondani, minden akadályon keresztültörni igyekvő folyamat. Hogy ez így van, arra legjobb példa a FelsőDunán észlelt alábbi jelenség. A Duna 1841 fkm-énél levő kanyarulatától lefelé erőteljes zátonyok keletkeztek. Az 1838,5 és 1837,5 fkm között ezeknek a zátonyoknak bordázatát a régi (első világháború előtti) kisvíz-szabályozó kősarkantyúk képezték. Ezek a sarkantyúk alacsonyak, jóval kisvíü alá értek, mégis mintegy 25 éven át a felettük keletkezett zátonyok nem mozdultak, tehát a meder stabil volt. A harmincas évek vége felé a víz valahol kikezdte a zátonyok felső végét és azok ennek következtében lassan vándorolni kezdtek. Az 1841 fkm-nél levő kanyar jobboldali zátonya nagyjából még megmaradt a helyén, az alatta fekvő zátonyok azonban mind nagyobb és nagyobb mértékben lefelé tolódtak. A sarkantyúk a zátonyvándorlást nem tudták feltartóztatni. A zátony felső részén a víz a sarkantyúk közül is kihordta a kavicsot, a medret mélyítette és a zátonyok úgy elvándoroltak, mintha a sarkantyúk ott sem lettek volna. 1942-ben a zátonyok már éppen a sarkantyúkkal ellentétes oldalra kerültek. A sarkantyúk közötti mederrész kimélyült, a kősarkantyúk azonban megmaradtak. így a hajózás' szempontjából a meder nagyon elromlott, egyrészt, mert a hajóút túlságosan összeszűkült, másrészt mert a. sarkantyúk fölött levő rendkívül heves örvények miatt a hajóvonatok vezetése bizonytalanná vált. Egyik oldalon a zátony, másik oldalon pedig a sarkantyúk qkozta örvények nehezítették a hajózást. A sarkantyúk tehát a sodorvonal szerinti homorú oldalra kerültek. 'i Homorú 2. ábra. Zátonyok lefelé vándorlása 0uz. 2. nepeMeufenue nepenamoe enu3 Fig. 2. Downstream travel of bars Horúatikmtgas sarja [ff] 3. ábra. Mederkeresitmetszet kanyarban 0ue. 3. nonepeiHoe cenemue pycAa Ha u3euóe [a] 30Ha nepeMemeHHH t-iaHOCOB, (6) nepeKaT Fig. 3. Section of the bed in a bend [o] path of sediment Ipiovement, [6] bar