Hidrológiai Közlöny 1960 (40. évfolyam)

4. szám - Kozák István: A pécsi szénbányák vízellátásának felújítása

278 Hidrológiai Közlöny 1960. 4. sz. Bélteky L.: A hazai termális vizet jeltáró kútfúrások A kincstári szénhidrogén kutató fúrások sorában a hajdúszoboszlói I. sz. fúrást Karcag— Berekfürdőn az I. és II. sz., Hajdúszoboszlón a II. sz., Tiszaőrsön s Debrecenben végzett fúrások követték, melyekkel olajat nem találtak, melegvizet és földgázt azonban sikerült feltárni [6], Termálvízfeltárás volt a fúrás célja az 1930-as évtized első felében a nagyatádi, kabai, margitszigeti és a városligeti II. sz. fúrásnak. Ivóvíz feltárás céljából mélyítettek le ezekben az években a többek között Békésen, Kondoroson, Szeghalomban, Mezőberényben, Kisújszálláson, Békéstarhoson, Reformátuskovácsházán 500 m-nél nagyobb mélységű kutakat, melyek 35 C°-nál melegebb vizet eredményeztek. 1935—36-ban vett nagyobb lendületet a hazai olajkutatás, melynek során számos fúrást, amelyek nem voltak eredményesek a szénhidrogéntermelés szempontjából, melegvíztermelő kúttá képeztek ki. Ilyen kutak vannak pl. Bükkszéken, Mezőkövesden, Cserkeszőllőn, Csokonyavisontán, Nagyszénáson, Tótkomlóson, Turkevén, Biharnagybajomban, Babocsán, Hajdúböszörményben, Kiskőrösön és még másutt. Szénkutató fúrás tárt fel meleg vizet pl. Sikondán és Komlón s inkább gyógyvízfeltárás volt a célja a budapesti fürdők részére végzett számos vízkutatásnak, továbbá vidéken az egri, miskolci, hévízi, balmazújvárosi fúrásoknak, amelyek ugyancsak termálvizet eredményeztek. A lakosságnak a termálvizek iránti érdeklődése, amelyről már előbb is szó volt, a kútfúróipar államosítása után néhány évvel, 1953-ban kezdődött a gyopárosi fürdő 520 m-es kútfúrásával, majd a hódmezővásárhelyi 1096 m-es, a szarvasi 800 m-es és a makói 993 m-es kutakkal folytatódott. Az alföldi lakosság gyorsan felismerte ezeknek a nagyvízhozamú termálvizes kutaknak hasznát és évente fokozódó kereslet mutatkozik a melegvizes kutak iránt. Legsikeresebb volt 1958-ban a szentesi kórház részére végzett 1736 m-es kútfúrás, melyet a kórház fűtése részére szükséges 74—75 C° hőmérsékletű víz feltárása céljából fúrtak. Az elért 1600 l/perc 78,8 C° hőmérsékletű, igen lágy víz minden várakozást meghaladt. •ÍROSPAUA. ttjoúmis °nrÍRicrni/A / MJOUipSlMMtliríJ/"-* / nsimito fiisnjiiiom , s . ° iimimiHai rcawmto ° / 'Iliiül S/Afif^S/ll oürtJHA IWMf ii'/soíruu 'iWf tcfivif bomsiuM OHÓOHÍlCVfSUHllt of uMfSío 2. ábra. 1953—1959. okt. l-ig fúrt melegvizes kutak helye <t>ue. 2. Mecma mepMaAbHbix Ko/iodifee, npoOypeHHbix om 1953 no 1959 e. Abb. 2. Bohrungsstellen für Thermalbrunnen im Zeitraum von 1953—1. Okt. 1959 Gyulán már 2000 m-rs irányozták elő a hasonló célú fúrást, itt azonban a geológiai adottságok nem voltak olyan kedvezőek, mint Szentesen s a fúrás csak 500 liter/perc 71 C° hőmérsékletű vizet eredményezett. Az elmúlt években (1957—1959) fúrta az állami kútfúróipar a gyomai 67, a hajdúnánási 68, az abonyi 44 és a törökszentmiklósi 68 C°-ú vizet szolgáltató kutakat. Nyíregyháza—Sóstón 998 és 800 m-es 52, ill. 50 C° hőmérsékletű vizet termelő kutak készültek, Kiskunhalason pedig a 940 m-es furatból 41 C°-ú vizet sikerült biztosítani. Mindezek a fúrások, a szarvasi kivételével, fürdő céljára létesültek. A szarvasi, újszegedi és az 1959. év elején befejezett szegedi fúrás vizét a mezőgazdaság céljára hasznosítják. 1959 első felében fejeződött be a ceglédi, berettyóújfalui, püskökladányi, mezőtúri, jászberényi, hajdúböszörményi II. sz. és a barcsi termálvizes kutak fúrása és az év második felében készült hasonló célú fúrás Békéscsabán, Tiszafüreden, Csepelen, Jászapátiban és Szarvason. Az 1953. évtől kezdődőleg 1959. okt. l-ig az állami kiitfúróipar 35 db. 500 m-nél nagyobb mélységű, 35 C°-ot meghaladó hőmérsékletű melegvizes kutat készített. A 35 kút közül 32 a térszint felett túlfolyó vizet szolgáltat s csak három mélytükrű. Túlnyomó többségükben Schmidt E. B. (M. Áll. Földt. Int.) vízföldtani szakvéleménye alapján készültek. A fúrások helyét a 2. ábra mutatja. A béléscsövezés, ill. a kxítkiképzés fejlődése Nézzük most meg, hogy milyen fejlődésen ment át hazánkban a nagymélységű melegvizes kutak kiképzési technológiája. Az első nagyobb mélységű termálvizes kút fúrásánál, mely — mint már említettem — a városligeti I. sz. volt, a teljes mélység elérésére 11 rakatra volt szükség. Egy-egy rakattal addig haladtak, míg a cső a palástsúrlódás következtében meg nem szorult és azt préseléssel sem tudták tovább sülyeszteni. Mivel a fúrást ún. száraz fúrási eljárással és ütve működő berendezéssel végezték, a felső szinteket képező sok homokot és kavicsot tartalmazó omlékony talajban egy-egy rakattal nem tudtak hosszabban kijönni az előző rakatból, úgyhogy 408,99 m-ig 9 rakatot használtak fel s csak akkor lett jobb a haladás és könnyebb a cső utánbocsátása, amikor elérték a kiscelli agyagot. A kutat úgy képezték ki, hogy a 182 mm-es lemezcsőrakatot vágták el 722,18 m-nél 40 m átlapolással (a többi rakat a furatban maradt). A kivágott cső helyébe 105,42 m-ig 138/80 mm-es, tovább 722,18 m-ig 182/142 mm-es v. fenyő facsövet épített be Zsigmondy (3. ábra). A szegedi Annakút fúrásánál az ott alkalmazott vízöblítéses szárnyasfúróval a 936,1 m-es mélységet 6 csőrakattal érték el. A vízadó réteget a 121 mm k. 0-ű, 7. csőrakattal szűrőzték be