Hidrológiai Közlöny 1960 (40. évfolyam)

2. szám - Erdélyi Mihály: A Hajdúság vízföldtana

96 Hidrológiai Közlöny 1960. 2. sz. Erdélyi M.: A Hajdúság vízföldtana csei magfúrásból sem került ki, ostracoda vizsgálat pedig nem történt. A Kemecsén készült magfúrás (2. ábra: a jelű fúrás) olyan helyen mélyült, ahol a pleisztocénben végig folyóvízi üledékképződés történt. A pontos magfúrás alapján is csak annyi biztos, hogy a pliocén-pleisztocén határ 190 m körül van. Sajnos az ilyen jellegű terület teljes szelvényű fúrásaiból a határ megállapítása majdnem lehetetlen akkor, ha a pliocén felső része homokos, folyóvízi eredetű. A kemecsei fúrás az olyan területek rétegösszletét tárta fel az eddigieknél sokkal nagyobb pontossággal, ahol a pliocén végétől a folyóvízi üledékképződés az alsó pleisztocénen át talán folyamatos volt. A pliocén végén a tavi és folyóvízi üledék a szelvényben többször váltakozik. A rétegsoron a pleisztocén jelleg lassan vált uralkodóvá, ezért a határ nem éles. A Hortobágy, a Déli-Hajdúság és feltehetőleg a Nyírségnek Kemecse körüli területén kívüli más peremi részei lehetnek azok a helyek, ahol a folyamatos süllyedés következtében a felső-pliocénben a mocsári fáciesű üledékképződést a folyóvízi követi. Ez lehet az aszti folyami homok. A Nyírség kevés mélyfúrása és vastagabb pleisztocén rétegösszlete miatt olyan részletes feldolgozása ma még nem lehetséges, mint a Hajdúságé. A pleisztocén rétegösszleten áthaladó néhány fúrás alapján valószínű, hogy Nyíregyháza vidékén hasonló volt a helyzet a pliocén végén és az idősebb pleisztocénbsn, mint a Hajdiiság mélyebb peremi részein, mert a pannóniai rétegösszlet felszíne itt is vörösagyaggá mállott, azaz egy időben a folyóvízi üledékek felhalmozódása szünetelt (2. ábrán a—i fúrások). A pliocén határának fúrásokban való megállapítása könnyebb ott, ahol a többnyire agyagos pannóniai iiledéksor felett durva homokos, kavicsos folyóvízi rétegsor jelenik meg, mintegy jelezve a pleisztocént. Ilyen területnek látszik a Hortobágy északi része és Debrecen belterülete, amennyire a teljes szelvényű fúrások anyagából következtetni lehet. A Dél-Haj dúságban, a déli Hortobágyon, a peremektől távolabbi süllyedékteriileten már több, helyenként túlnyomó az agyagréteg, az iszap és a finomabb homok, kevesebb a fúrásokban messzebb követhető durva homok és kavics. Ez a pliocén felszín megállapításának egyik nehézsége. A másik az, hogy magfúrások nem állnak rendelkezésünkre, az esetleg talán mégis meglévő kisebb különbség észlelésére pedig a furadékminták anyaga nem alkalmas. A mindjobban szaporodó karottázs-szelvények regionális összehasonlítása talán majd lehetővé teszi a pontosabb határ megállapítását, amint az Urbancsek János folyamatban lévő vizsgálataiból már most is látható. * A felső-pannóniai rétegösszlet A folyamatos pliocén-pleisztocén üledékképződés területén kívül a felső-pannóniai üledéksor felső része mind a Hajdúságban, mind környékén feltűnően egységes. A süllyedék-területeken is csak az átmeneti 30—50 m nem jellegzetes (Kemecse). A fás barnakőszén és kőszenes agyagréteg megjelenése már a biztos felső-pannóniait jelzi. Ezt bizonyítja a kemecsei fúrás részletes anyagfeldolgozása is. Feltűnően egyezik a macsi és kemecsei fúrások pannóniai rétegszelvénye. Nemcsak az anyag azonossága, a mocsári fás barnakőszenes és agyagos szinteknek a felső-pannóniai rétegek felszínétől számítva kb. azonos mélységi helyzete, de feltűnő a két fúrás szelvényében a durvább vastag homokrétegek ugyancsak azonos helyzete is. Meglepő a két fúrás azonos magassági helyzetű homokrétegeiből származó vizek vegyi összetételének azonossága is. Ezeknek a szabályszerűségeknek a felismerését már a két magfúrás anyagának makroszkópos feldolgozása is lehetőve tette. A most folyó részletes kőzettani és palinológiai vizsgálatok még finomabb összefüggéseket is kideríthetnek, ha már a makroszkópos feldolgozás is annyi meglepő egyezést árult el. A két magfúrás igen hasonló kifejlődésű felsőpannóniai rétegsora azt mutatja, hogy az ÉszakTiszántúlon az üledékképződés ekkor nagy területen azonos volt. Makroszkópos vizsgálataim szerint a felső-pannóniai rétegsor felső része legnagyobbrészt mocsári környezetben, sekélyvizű tóban képződött. Sok vékony fás barnakőszén és kőszenes agyagréteg keletkezett. Molluszkum fauna csak a macsi fiirásból került elő. A 211,4—212,3 m közből Viviparus sadleri Partsch (7 db), Congeria sp., Limnocardium sp., a 217,3—220,6 m közötti agyagrétegből Viviparus sadleri Partsch, Melanopsis fuchsi Handm., Limnocardium sp., Anodonta sp. került elő. Bartha Ferenc megállapítása szerint ezek a fajok a felső-pannóniai csökkent sósvízi fáciest jelzik. Minthogy az egész rétegsor anyaga ugyanolyan kifejlődésű, mint a faunás rétegeké, feltehető, hogy azonos körülmények között képződött. A feltöltés lépést tartott a lassú süllyedéssel, az üledékképződés hosszú időn át azonos maradt és csak időnként, rövid időre változott meg. A durvábbszemű pannóniai rétegösszlet felszínétől számítva, kb. azonos mélységben lévő bő vízadó rétegek is ezt bizonyítják. Az agyagos rétegsorban végig igen sok a limonitos elszíneződés, rozsdás folt. A mocsárfenék rövid időre a vízszint fölé kerülve mállott. A két tiszta jellegű terület átmeneti sávját jelzi néhány fúrás szelvénye. A felső-pannóniai rétegösszlet az átmeneti sávban egyideig felszínen volt, talajosodott, vörösagyag képződött, majd vastag folyóvízi rétegsor temette el, később pedig a pleisztocén végén az eolikus anyagfelhalmozódás területévé lett (1. és 2. ábra: 34., 35., 36., 94., 68., 85., 95. sz. fúrások). Ugyanilyen területet jelölnek a nyíregyházai fúrások is (2. ábra: b—i jelű fúrások), ahol a vörösagyagos fedőjű felsőpannóniai rétegösszlet felett 103—149 m vastag a pleisztocén. A nyíregyházai fúrások arra utalnak, hogy a Hajdúsághoz hasonló kifejlődésű, több kisebb maradékfelszín felismerésére kerülhet majd sor, ha több és mélyebb fúrás adataival rendelkeznek