Hidrológiai Közlöny 1959 (39. évfolyam)

1. szám - Lászlóffy Woldemár: A Nemzetközi Hidrológiai Szövetség és munkássága

52 Hidrológiai Közlöny 1959. 1. sz. Lászlóffy W..- A nemzetközi hidrológiai szövetség és munkássága ehhez a beszámolóhoz, de azt vallom, hogy amiként a kongresszusok szellemi munkájában való részvételt nem szabad a kiutazás reményétől függővé tenni, úgy anyaguk tudományos feldolgozása sem maradhat el még akkor sem, ha csupán a nyomtatásban kiadott jelentésekre támaszkodik. A szept. 2-ától 14-éig tartott kongresszus megnyitó és záróülése az Unió jegyében zajlott le. M^iga a Hidrológiai Szövetség 2 plenáris ülést és 3 választmányi ülést tartott a kéthetes ciklus alatt. Az első plenáris ülésen a Szövetség hollandus elnöke, J. Th. Thysse professzor mondott rövid ünnepi beszédet, majd a fáradhatatlan főtitkár, L. J. Tison professzor, (aki 1948 óta viseli ezt a tisztséget), foglalta össze a legutóbbi 3 év munkáját. A második plenáris ülés — szokás szerint, — az új tisztikart választotta meg és meghatározta a következő 3 esztendő tudományos programját, amelyre még visszatérek. A választmányi üléseken a Szövetség folyó ügyeit, a különféle nemzetközi szervezetekkei való kapcsolatait és egyes javaslatokat vitattak meg. Részletezésük messze vezetne. A tudományos ülések a szakosztályokban zajlottak le. Az erre rendelkezésre álló 6 munkanapon a 4 szakosztály és a bizottságok összesen 30 ülést tartottak. A hatalmas program csak párhuzamos üléseken volt tehát lebonyolítható, és nem is egyszer három vagy négy helyen voltak egyidejűleg érdekelve a hidrológusok. Ez így volt különben már Dijonban is, és azért kell hangsúlyozni, a Szövetség kongresszusaira és symposiumokra kiküldendő szakemberek számának megállapításánál mindig figyelembe kell venni, hogy egyetlen kiküldött fizikailag is képtelen hazája képviseletét ellátni. Természetesen elengedhetetlen, hogy a kiküldöttek angolul és (vagy) franciául is jól tudjanak, mert a nemzetközi szervezetek életében ma szinte kizárólag ez a két nyelv járja. A kongresszus sokrétű munkájáról úgy kaphatunk leginkább képet, ha végigszaladunk a szakosztályok és bizottságok munkájának eredményein. A) A hó és jégszakosztály hét ülésén bemutatott 51 tanulmány közül 23 jégárakkal, kettő lavinákkal, 1 a tenger jegével és kettő az Arktikum jégviszonyaival foglalkozott és így kívülesik a mi érdeklődési körünkön. De annál tanulságosabb számunkra a hótákarónak és fizikai tulajdonságainak szentelt 17 beszámoló. Közöttük van a tárgykörbe vágó egyetlen magyar dolgozat is : Kéri Menyhért és Salamin Pál közös munkája, amely ,,A hósűrűség változásai Magyarországon" címet viseli. A hófelvételek módszertana szempontjából figyelemreméltó az olasz M.Levi dolgozata („Hogyan mérik a havat Olaszországban ?"), a japán A. Higashi beszámolója a Uokkaido-i hómérésekről és a kanadai Milne tanulmánya. A hó víztartalmának rádióaktív izotópokkal való mérésével ketten foglalkoztak. A már említett Higashi és a csehszlovák J. Martinec. Az utóbbi prágai testvérintézetünk műszer-felszerelésének és mérési módszerének részletes leírását adja. A hótakaró fizikai tulajdonságait számos kutató vizsgálja. A legsokoldalúbb ebben a vonatkozásban G. K. Sulakvelidze összefoglalása az idevágó szovjet vizsgálatokról, amelyek a hó összenyomhatóságának, húzószilárdságának, nyúlósságának, kohéziójának, albedójának, fényvisszaverésének, hővezető- és víztartó-képességének és a hótakaró hőháztartásának meghatározására irányultak. Az amerikai J. A. Bender a hótakaró légjárhatóságával, a kanadai L. W. Gold a hóval borított talaj lehűlési folyamatával foglalkozott. A talajfagy kérdésének szentelte munkáját további két szerző is. A francia S. Henin a fagy hatását írja le a talajra, a kanadai B. C. Pearce hőháztartási vizsgálatokat közöl. Érdekesek a szovjet V. V. Rachmanov vizsgálódásai az erdő hatásáról a hófelhalmozódásra és az olvadás folyamatára. A Balaton-kutatás szempontjából érdemelnek figyelmet a svéd hidrometeorológiai intézetnek a tavak jégtakarójának mozgására vonatkozó adatai, amelyeket M. Sundberg-Falkenmark közöl. Rokon témát tárgyal, de teljesen gyakorlati szempontból V. V. Piotrovics, a moszkvai központi előrejelző intézet kutatója, aki a tározómedencék befagyásának és jégtakarójuk pusztulásának előrejelzésére kidolgozott módszerét írja le. Végül külön említésre méltók az amerikai J. E. Churchnek a Rajna nyári vízhozamának több hónapos előrejelzésére vonatkozó tanulmányai, amelyek a hófelvételek gazdasági jelentőségének nyomós bizonyítékai. B) A felszín alatti vizek szakosztálya ugyancsak hét ülést tartott. A beküldött dolgozatok száma 42 volt. A napirenden négy kérdés szerepelt : 1. a talajvizek térképezése, 2. a talajvízkészlet becslése, 3. a rádióaktív izotópok használata a talaj vízkutatásban és 4. a talajvíz szennyeződése. Ezen kívül külön tárgyalták — a Meteorológiai és az Oceonagráfiai Szövetséggel közös Symposiumon — a vízmérlegek kérdését, amelyre hidrológus részről nyolc tanulmány érkezett be. 1. A talajvíztérképezés állott kétségtelenül a szakosztály érdeklődésének homlokterében, mert 15 tanulmány foglalkozott vele, és a kiállításszerűen bemutatott térképek természetesen számos hozzászólásra adtak alkalmat. Megállapítható, hogy a térképezés célja szinte minden esetben más-más volt. Egyesek pl. a víztartó rétegek fekvését, vastagságát, vízadó-képességét adják meg, mások a talajvíz minőségéről tájékoztatnak, — mint pl. Szebellédyné magyarországi térképei. Bemutattak hidrogeológiai térképeket, amelyek a víztartó kőzeteket vagy a talajvíz felszínének alakulását tüntetik fel, és volt néhány szerző, — elsősorban a szovjet Plotnikov és Bogomolov —, akik elvi alapon tárgyalták az ábrázolás feladatait. Nem csoda hát, hogy a szakosztály folytatólagosan az 1960. évi kongresszus napirendjére tűzte a talajvíztérképezés ügyét azzal, hogy a közbeeső 3 év alatt a kérdéssel foglalkozó intézmények és kutatók vegyék fel egymással a közvetlen kapcsolatot és vizsgálják meg, miként lehetne a szomszédos országok egységes talajvíztérképét megszerkeszteni, illetőleg egész földrészekre kiterjedő nemzetközi talajvíztérképeket készíteni. Ez a javaslat különösen közelről érint bennünket a Kis-Alföld viszonylatában, ahol