Hidrológiai Közlöny 1959 (39. évfolyam)

6. szám - Entz Béla : A hidrobiológiái irodalomról

482 Hidrológiai Közlöny 1959. 6. sz. Entz B.: A hidrobiológiái irodalomról giai vonatkozású szakfolyóiratok száma ma már mintegy 200-ra tehető, azoknak a folyóiratoknak a száma, amelyek közölnek hidrobiológiái tárgyú cikkeket mintegy 1000. Évente jelenleg mintegy 5000 hidrobiológiái szakcikk lát napvilágot. Über das Fachschrifttum der Hydrobiologie B. Entz Kandidat der biologischen Wissensohaften Verfasser behandelt die wiehtigsten Fachbücher und Referenzsehriften über die hydrobiologische Facliliteratur. Es kann festgestellt werden, dass es derzeit etwa 200 Zeitschriften hydrobiologiseher Faehriehtung gibt, wálirend die Zahl jener Zeitschriften, die Beitráge hydrobiologiseher Natúr veröffentliclien, etwa tausend erreieht. Derzeit erscheinen jahrlich ungefálír 5000 Artikel vom Gebiet der Hydrobiologie. Lilerature on Hydrobiology By B. Entz Candidate of Biological Soienees Main textbooks and referenee journals on hydrobiology are eompiled by the author. The number of periodicals devoted to hydrobiology can be estimated to 200, while about 1000 publish articles on the subjeet. About 5000 papers are published annually in this fiekl. (Folytatás a 447. oldalról.) A Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztályának keretében működő építéstudományi, építészettörténeti és elméleti, hidrológiai és vízgazdálkodási, közlekedési és településtudományi bizottság Építés és Közlekedéstudományi Közlemények eímen folyóiratot ad ki. A folyóirat nemrégiben megjelent III. kötetének 1—2. számában dr. Bogárdi János : Paraméterek és invariáns számok szerepe a hordalékmozgást jellemző törvényszerűségekben c. tanulmánya, Schilling Ferencnek a londoni, XIX. hajózási kongresszusiból, valamint dr. Lászlójjy Woldemárnak a Nemzetközi Hidrológiai Szövetség 1957. évi torontói kongresszusáról szóló beszámolója került többek között közlésre. A könyvismertetések sorában is több, a Hidrológiai Társaság tagjainak szakterületére eső munkáról esett szó. » V. I. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízellátási és Csatornázási önálló osztályának kiadásában Vízellátás—Csatornázás címen új, egyenlőre sokszorosított folyóirat jelent meg. A folyóirat a víz-és csatornamű vállalatok feladatainak ellátásához nyújtandó segítségen kívül a szakágazat minden képviselőjének hasznos tájékoztatást kíván nyújtani. Az előreláthatólag negyedévenként megjelenő folyóirat a hazai szervek közötti együttműködés szorosabbá tételén túlmenően a külföldi vízellátási és csatornázási szakterület fejlődésének ismertetésére is gondot kíván fordítani, elsősorban a Nemzetközi Vízellátási Szövetség híreinek vétele és közlése útján, mely szervezetnek az Országos Vízügyi Főigazgatóság a közelmúltban tagja lett. A folyóirat első számában a tanácsok és vállalatok életéből, Balassagyarmat közműves vízellátásáról, szűrőhengerek forgató öblítéséről, a Qyőr—Révfalu-i vízmű vas- és mangántalanító berendezéséről, a délpesti ipari vízműről, szűrőzött mélyfúrású kutak regenerálásáról, vízcsírátlanításról, víztakarékosságról, valamint a budakeszi tüdőszanatóriumok szennyvíztisztításáról olvashatunk, Alföldi György, Gábos László, Bulkay Lajos, Szitkey László, Héger József ós Bartha Tibor tollából. Kiegészíti ezeket a tanulmányokat a külföldi irodalom szemléje. Az új folyóiratnak szóló közleményeket Szitkey Lászlónak, az Országos Vízügyi Főigazgatóság címére kell beküldeni. V. I. 1961 szeptemberében az Egyesült Államok-beli Baltimore-ban rendezik meg a XX. Nemzetközi Hajózási Kongresszust. A belhajózási szakosztályban a következő kérdéseket vitatják meg : 1. Új belvízi utak építése, vagy a meglevők fejlesztési szükségességének gazdasági ismérvei. 2. A hajózást érintő mérnöki kérdések, több feladatú gátrendszerrel kiszolgált belvízi utakkal kapcsolatban. 3. A napszaktól és időjárástól független hajózás biztosítása. A fenti kérdésekre vonatkozó tanulmányokon kívül közleményeket kér a rendezőség a tolóhajózással és a sekélyvízi hajózással kapcsolatban. A tengerhajózási szakosztályban megtárgyalandó kérdések : 1. Az előző kongresszusokon tárgyalt ügyek további tanulmányozása, főképp a nyílttengeri kikötés, valamint a hullámverés hatásainak tanulmányozása terén. 2. Tengeri kikötők bejáratának tájolása és alakja. Közleményeket kér a rendezőség az atomhajtású hajók kikötőkbeni fogadásának, a hajóroncsok eltávolításának, továbbá a folyamtorkolati homokvándorlás megakadályozásának kérdéseire vonatkozóan. A tanulmányok beküldésére vonatkozó közelebbi felvilágosítással Lászlóffy Woldemár, a nemzetközi szervezet magyar intézőbizottságának titkára szolgál. V. I. A Szent Lőrinc tengeri út. (Lowell Thomas : The St. Lawrence Seaway Stroy. Henry Stewart Inc. Publ., Buffalo, 1957.) Észak-Amerika egyik nagyszabású építkezését ismerteti a fényképekkel gazdagon illusztrált kiadvány, amely a magyar vízépítő mérnököket és hidrológusokat is érdeklő, nálunk még nem publikált adatokat tár elénk a Felső-tó nyugati végétől az Atlanti-óceánig számítva kb. 3750 km hosszú, az óceánjáró hajók számára végig járhatóvá tett vízi útról fi. ábra). Ennek az Ontariotóból eredő és a nagy tavak vizét az óceánba bevezető, mintegy 1600 km hosszú szakasza, a Szent Lőrinc folyam, „Észak-Amerika keleti főkapuja". Ezen át hatoltak be Jaques Cartier vezetésével 1534-bon az első francia felfedezők és hódítók a kontinens belsejébe. A Szent Lőrinc folyam különlegessége, hogy 10 000 m

3/sec körüli átlagos vízhozama, a tápláló tó kiegyenlítő hatása következtében, rendkívül egyenletes, vízjátéka nem haladja meg a 2 métert. Átlagos szélessége mintegy 3 kilométer. 800 kilométer hosszú torkolati szakasza Quebecnél erősen kiszélesedik és jégmentes időszakban mindig alkalmas volt a nagy óceánjáró hajók számára is. Ézzel szemben az Ontario-tó felőli kb. 200 kilométer hosszú szakasza (Ezersziget) sellős, sziklákkal teleszórt és így nem hajózható. Ezért több helyen csatornázni kellett, hogy a Nagy Tavak áru- és terményforgalma végig óceánjáró hajókkal legyen lebonyolítható. Ezt a szakaszt mutatja be a 2. ábra. A Nagy Tavak egymásközti vízi forgalmának lehetővé tételére már eddig is több csatorna épült, többek között 1829-ben a Niagara-vízesést megkerülő Wellandcsatorna, amelyet ismételten, utoljára 1932-ben bővítettek. A 8,25 méteres hajózási mélységet most azonban végig biztosítani akarták. A tengeri út kiépítése az Egyesült Államokat és Kanadát egyaránt érdekelte, de sértette a vasúttársaságok és más érdekeltségek üzleti szempontjait. Több mint 30 éven át húzódtak az elő-