Hidrológiai Közlöny 1959 (39. évfolyam)

5. szám - Bélteky Lajos : A mélységi vizek feltárásával kapcsolatos munkák a Szovjetunióban

Hidrológiai Közlöny 1959. 5. sz. 399 középhőmérsékleténél. Eszerint az örök fagy zónájában, ahol az évi középhőmérséklet —10 C°, egy forrás +5 C° hőmérsékletű vize már thermálisnak számít. A thermális vízkutatási és feltárási munkák az utóbbi években a Szovjetunió egész területén nagy lendületet vettek. A kutatások eredményének feldolgozását az Akadémia hidrogeológiai csoportja részéről Makarenko professzor és munkatársai a Vsegingeoval együttesen végzik s máifolyamatban van a feldolgozás publikálása is. Ezzel a problémával majdnem mindeiyköztársaság tudományos akadémiája saját teriiletét illetőleg külön is foglalkozik. A Szovjetunió európai részén kb. 5000 kutatófúrást végeztek, melyek között 4800 m mélységű is akad. A fúrásokat lehetőleg a kristályos alapig mélyítik le, de ez nem mindenütt lehetséges, mert a Volga alsó folyásánál pl. a geofizikai vizsgálatok szerint 4- 15 000 m mélyen van az alaphegység. A kutatófúrásokkal igen nagy anyagot gyűjtöttek össze a geotermikus grádiens meghatározásához is és ezek felhasználásával grádienstérképeket készítettek. A talphőmérséklet mérésére is nagy gondot fordítanak és az alaphegységet elért fúrások talphőmérsékletét térképen dolgozták fel. A munka következő szakaszában megállapítják az egyes melegvízszintek hőmérsékletét. Ezek a kutatások fogják a további gyakorlati célú feltárásokalapját képezni. Az eddigi feltárások alapján összeállított térképeken feltüntetik azokat a helyeket, ahol leggazdaságosabb a melegvízfeltárás. Ilyen helyek pl. Kujbisev, Sztálingrád, Jalta. A fúrások helyét részletes geológiai vizsgálatok alapján tűzik ki. A thermálvizes kutak és források ellenőrzésével 46 megfigyelőállomás foglalkozik. Ezek a nyomást, vízhozamot, vízhőmérsékletet, vegyi összetételt és szennyeződést ellenőrzik. A Narzen vizet szolgáltató forrásnál pl., amelynek palackozott szénsavas vize a legjobban elterjedt, naponta végeznek ellenőrzést. Ott is sűrűn ellenőrzik a kutakat, ahol gyakran van földrengés. A thermális vizeknek igyekeznek nemcsak a hőenergiáját, hanem a gyógyhatását is hasznosítani. Tbilisziben az eddig feltárt thermálvizet fürdők, mosódák, kórházak és üdülők fűtésére és melegvízellátására használják fel. Befejezés előtt áll egy nagymélységű fúrás, amelyből a város egy részének fűtését akarják megoldani. Hasonló munkák vannak tervbe véve Dagisztán fővárosában és Kamcsatkában, Petropavlovszkban. Több helyen tártak fel 100 C°-nál melegebb vizet, illetve gőzt. Ezek igen nagy teljesítményű kutak. Az üledékes részeken, ahol igen mélyen van az alaphegység — számításuk szerint — a talphőmérséklet eléri a 400 C fokot. Perspektivikus terveik a felhasználást illetőleg leginkább a fűtésre irányulnak, főleg ott, ahol kevés a szén és egyéb energiaforrás. A vízben gyakran előfordul metán, szénsav, kénhidrogén és héliumgáz. A thermál- és ásványvizes kutak béléscsövének korroziója elleni védelem ott is a kísérletezés stádiumában van és ugyancsak probléma a kút legfelső szakaszában a sókiválás folytán bekövetkező elszűkiilés, illetve elzáródás megakadályozása. A kútkiképzés és a szűrőzés technikájára vonatkozólag a hidrogeológusok — sajnos — nem tudtak tájékoztatást nyújtani. A Szovjetunió nagyobb városainak vízellátása Moszkvában az első vízvezeték 1805-ben létesült. A napi termelés 40—50 000 m

3 volt s a vizet a negyedkori rétegekből kapták. A kutak mélysége 25—30 m volt. Moszkva megnövekedett lakosságát azonban idővel sem sekélymélységű, sem mélyfúrású kutakból nem lehetett vízzel ellátni, ezért a régi mütisi vízmű termelését beszüntették s áttértek a felszíni vízkivételre. A vizet a Moszkva folyóból és a Volgával kapcsolatos összekötő csatornából emelik ki két nagy szivattyútelepen. A város külső területein nincs minden lakás vagy létesítmény bekapcsolva a vízvezetéki vízellátásba. Ezek a nagyobb fogyasztók ártézi kutakból nyerik a szükséges vizet, amelyek főleg a karbonkori rétegekből táplálkoznak. A kutak mélysége i 00—200 m, a rétegek túlzott igénybevétele következtében azonban a kutak vízszintje állandóan süllyed. A vízműre kapcsolt fogyasztók egy főre eső átlag fogyasztása 350 l/nap. Külön ipari vízvezeték nincs. A vizet erősen klórozzák, ezért a lakosság egy része teával és ásványvízzel pótolja a jó ivóvizet. A főváros a moszkvai ártézi medence közepén fekszik. Ebből a medencéből látják el Tula, Kaluga, Kalinyin, Kliz, Viazma, Muzsajszk és Oreohovoznev városok vízműveit is 40—50 m mélységű kutakkal. Az ártézi medence kútjainak átlagos teljesítménye 1 m-es leszívás mellett 10—20 m

3/óra, vagyis 170—340 l/perc. Leningrádban szintén felszíni vízkivétel van a Néva folyóból. Orsa, Szmolenszk, Orel városok a devonkori mészkőből kapják a vizet, Charkov és Kiev pedig a jurakori homokból. Kievben ezenkívül a Dnyeperből is vesznek ki vizet. A neogén rétegekből kapják a vizet Kisinyev és Moldava több városa. Negyedkori és alluviális terraszvízből látják el Szocsit és Voronyezst, a glaciális üledékből pedig Minszket. Az ázsiai területeken általában sokkal nehezebb a vízellátási helyzet, főleg Nyugatszibériában. Itt a mélyebb rétegek kutatására is rátértek és pl. az omszki vasútvonal mellett Nazivajeszkájában 1200 m mélységből kaptak csak tűrhető minőségű vizet a mészkőből. Transbalkajában kisebb mélységből nyernek vizet, főleg kristályos, magmatikus kőzetek feletti törmelékekből, vagy az alluviális lerakódásokból. Keletszibériában nagyrészt természetes források vizét használják fel, melyeknek hőmérséklete 2—3 C°.