Hidrológiai Közlöny 1959 (39. évfolyam)

4. szám - Jaskó Sándor: A földtani felépítés és a karsztvíz elterjedésének kapcsolata a Dunántúli középhegységben

292 Hidrológiai Közlöny 1959. 4. sz. Jaskó S.: Karsztvíz a Dunántúli Középhegységben mennyiséget jelző, körökkel jelzett vonallal, amikor a források teljesen kiapadnak. A teljes fogyasztás (bányák és források) mindig több, mint az utánpótlódás mennyisége, mert a bányaüzemnek a depressziós kúpja további növeléséhez a karsztkőzetben tárolt tartalékvizet is állandóan apasztania kell. A grafikonon a következő jellegzetes időpontok különböztethetők meg : a kezdőpont, amikor mesterséges vízkiemelés még nincs és a források hozama egyenlő az utánpótlás mennyiségével. „A" pont, amikor a források vízhozama egyenlő a mesterségesen kiemelt víz mennyiségével, vagyis a teljes karszt víz veszteség kétszerese a forráshozamnak. ,,B" pont, amikor a forráshozam nullára csökken és a teljes vízveszteséget a mesterségesen kiemelt víz okozza. „G" pont, amikor a bányavízemelés az üzem beszüntetése miatt megszűnik. ,,D" pont, amikor a források ismét megjelennek a felszínen, kezdetben gyér, később mind bővebb vízhozammal. O-től -D-ig terjedő időben a források és a bányavízemelés egyaránt szünetelnek. Ez alatt az idő alatt a bányavízemelés által elfogyasztott mélybeli vízkészlet-tartalék a csapadékból utánpótlódik. Ez az idő több évig vagy évtizedig tarthat. A sematikus grafikon vonalai szabálytalan mértani görbék, melyeknek alakját részben a természeti adottságok, részben pedig a bányaüzemek vízkiemelésének intenzitása szabja meg. Ebből az következik, hogy minden bányavidékre máskép fog alakulni mind az időt, mind a vízhozamot illetően. Ugyancsak máskép fog alakulni aszerint, hogy a bánya környékének milyen nagy kiterjedésű körzetében vizsgáljuk a forrásokat. A Dunántúli Középhegységben a lehulló csapadék nagyrésze helyben beszivárog a kőzetekbe. Karsztvidékeink völgyei tipikus aszóvölgyek, melyek az év legnagyobb részében teljesen szárazak és csak a legnagyobb záporok vizie fut le egy nap alatt. A Dunántúli Középhegységben állandó vizű búvópatakok nincsenek. Az időszakos víznyelők száma kevés és vízgyűjtő területük nagysága kicsiny. A karsztvízutánpótlódást a nem-karsztos területeken fakadó patakoknak a mészkőszurdokokban történő elszivárgása is gyarapítja. A karsztvízszintnél magasabban fekvő epigenetikus mészkő és dolomitszurdokokban több helyen megfigyelhető a nem-karsztos kőzetről jövő patakok vizének megfogyása. Ez azonban nem feltűnő jelenség, mert a patakvíz lassan, fokozatosan tűnik el a sziklák repedéseiben és a kőtörmelék között. A patakvíz állandó megapadása csak úgy mutatható ki, ha vízhozamát a szurdokba belépési helyen és a szurdokból kilépése után rendszeresen mérjük. A Budai hegységben végzett méréseim szerint a vízhozamveszteség a Remete-szurdokban átlag 0,5 m

3/perc, a pesthidegkúti Jegenyepataknál pedig 0,7 m

3/perc. A vízhozamveszteség porló dolomit esetén a patakmederben méterenkint 0,8 l/perc. A harmadik hely, ahol vízveszteség mutatható ki, a Dera-patak pilisszentkereszti szurdoka. Ezen a helyen évekkel ezelőtt sikerült a szurdok sziklafalából nyíló függőleges kürtőn kb. 12 m-re a jelenlegi völgytalp alá ereszkedve, a kürtő alján egy kisebb patakbarlangra akadnunk. Hasonló földalatti vízfolyást találunk a Mátyáshegyi-barlangban is, mélyen az óbudai Pálvölgy jelenlegi völgytalpa alatt [7]. Ezeknek a patakbarlangoknak mérete és vízszállításuk mennyisége jelentéktelen. A Budai-hegység patakjainak vízhozammérései kimutatták, hogy a dolomiton és mészkövön kívül a hárshegyi homokkő is elnyeli a csapadékvizet. Itt tehát a patakok vízhozama nem arányos a teljes vízgyűjtő terület nagyságával, hanem csak a vízzáró oligocén agyagrétegekkel kitöltött völgyrészekével. A Bakonyban mostanáig hiányoznak a kellőszámú mérések, holott itt valószínűleg sokkal nagyobb méretekben volna a víz eltűnése kimutatható, mert a patakok nagyobbak és a szurdokok hosszabbak, mint a Buda—Pilisi-hegységben. A miocén, eocén, kréta és jura rétegekkel kitöltött széles zirci medencéből eredő patakok északnyugat felé haladva festői sziklaszurdokban törik át a felső triász dolomit és dachsteini mészkő vonulatot. Ezek közül a patakok közül a legnagyobb a Cuha-patak, amelynek triász mészkő szurdoka 5 km hosszú. A Gerence-patak szurdoka 7 km hosszú. A Gaja-patak vízgyűjtő területének zöme a Bakonytól északra elterülő lapos dombvidéken van, mely oligocén, miocén és pliocén korú agyag, homok és kavicsrétegekből épült fel. A Gaja-patak Balinka és Iszkaszentgyörgy között töri át a hegységet, itt a Várhegy, majd kissé lejjebb pedig a Vaskapuhegy meredek dolomitsziklái szegélyezik a medrét. Nem tudjuk, hogy mennyi víz szivárog itt el. A szurdokok hossza : Várhegyi-szurdok 3 km, Vaskapuhegyi-szurdok 1 km. Az Északi-Bakony patakjai között kivételt képez a veszprémi Séd. Ez a miocén rétegekkel kitöltött herendi medencéből fakad, azután kb. 25 km hosszú szakaszon végig triász rétegekbe vágódott a völgye. Vízhozama mégsem csökken, sőt karsztforrásokból folyton gyarapszik, mert hiszen itt sekély karszttal van dolgunk. A dolomit vízzáró feküje ; a raibli márga több helyen előtűnik a völgytalpon. A mélyebb rétegekben régóta tárolódó vizet fosszilis, vagy őskarsztvíz néven is emlegetik. Feltételezhetően már a felsőkréta, vagy harmadkorban, amikor a Dunántúli Középhegység egyes részei a mélybe süllyedtek, kitöltötte a víz az üregeket. Valószínű, hogy a mélyebb rétegek Vize állandó lassú áramlásban van. A föld belsejének melege felhevíti legalsóbb részét, mely felemelkedve keveredik a felülről jövő vízzel és így lehűl. Ez a folyamat az úgynevezett őskarsztvíz tömegének igen lassú kicserélődésére vezet. A karsztvíz felső gyorsabb és alsó lassúbb, de nagyobb tömegű áramlása így összekapcsolódik. A mélyből jövő víz a hegység belsejében nem juthat a napvilágra a felszín magas fekvése és a leszálló karsztvizek reáhalmozódó tömege miatt. A mélybeli bányavágatok azonban több helyen fakasztottak ilyen geotermikus hatásra felmelegedett karsztvizet. A hegység peremén, különösen a