Hidrológiai Közlöny 1959 (39. évfolyam)
4. szám - Jaskó Sándor: A földtani felépítés és a karsztvíz elterjedésének kapcsolata a Dunántúli középhegységben
Hidrológiai Közlöny 1959. 4. sz. 289 HIDROGEOLOGIA A földtani felépítés és a karsztvíz elterjedésének kapcsolata a Dunántúli Középhegységben JASKŐ SÁNDOR a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa A karszthegységeket a karsztvíznek a felszíni domborzathoz viszonyított helyzete szerint sekélykarsztra és mélykarsztra osztjuk fel. A Dunántúli Középhegységben utóbbi típus a gyakoribb, sekély karszt — mint az alábbiakban látni fogjuk — csak a Balatonfel vidék és a Bakony egyes részein található. Ehhez az általánosan használt beosztáshoz még egy új karsztvidéktípus megkülönböztetését javasolom. Ez arra vonatkozik, ha a mészkőréteg alatt nem vízzáró, hanem vízáteresztő réteg van, mint pl. a Tétényi-fennsíkon a szarmata és tortonai durvamészkő-összlet feküjében a helvéti és burdigálai kavics. Ilyenkor ti. a mészkő repedéseibe jutó csapadékvíz átszivárog a mészkövön és csak a fekükavics alsó részében gyűlik össze. Az ilyen mészkő jelölésére javasolom az áteresztő karszt nevet. Az alsó kavicsrétegben összegyűlő víz természetesen már nem karsztvíz, hanem rétegvíz lesz. A karsztkőzetre általában jellemző, hogy —a törmelékes kőzetekkel szemben — a karsztkőzet átbocsátó képessége egyes irányokban nagyobb, másokban kisebb és a helyi adottságoktól függően még ugyanabban a kőzetben is igen változó nagyságú. A karsztkőzetben megkülönböztetünk elsődleges hézagosságot, melyet a különböző héjtöredékek és kőzetszemcsék közötti kötőanyaggal ki nem töltött likacsok alkotnak. A dolomit porlódása másodlagos jelenség, mely számos helyen megfigyelhető, azonban aránylag kis kiterjedésben. Sokkal elterjedtebbek a zárt kőzetrésrendszerek, litoklázisok és nyitott hasadékok, diaklázisok. A kőzetrésrendszerek sűrűsége és iránya a helyi adottságoknak megfelelően változó és többnyire szilárdságtani irányokat követ (Mohrféle síkok.) Venkovits [1], Kausz [10], Nagy [15] és még mások is végeztek méréseket a hézagtérfogat megállapítására. Ezekből a mérésekből kitűnik, hogy a különböző mészkövek hézagtérfogata általában 0,5—24,0% között van. A breccsiás, kataklázisos dolomitok pórustérfogata általában több mint 40%. A kisebb pórusokban természetesen csak tapadó víz van, ezért az ún. dinamikus vízkészlet számításához csak a szélesebb hasadékok és kioldott karsztüregek jöhetnek tekintetbe. Ezek jóval ritkábbak és elterjedésük igen változó. Hirtelenül megnő a kőzet vízvezető képessége a tektonikus törésvonalaknál, ahol széles, nyitott hasadékok, vagy tektonikus breccsiával kitöltött vetőközök a vetősík mentén szabad vízáramlást tesznek lehetővé. Megjegyzendő, hogy a vízvezetőképességet nem az elvetési magasság, hanem a törés nyitott volta szabja meg. A Dunántúli Középhegység területének 65 százalékát nem karsztosodó kőzetek, tehát agyag, homok, homokkő, kavics fedik. A karsztosodásra hajlamos kőzetek közül a felszínen legnagyobb elterjedésű a dolomit, 21%, és a dachsteini mészkő, 5%. Valamivel kevesebb az eocén korú nummuliteses mészkő, 4%. Aránylag kis területet borítanak a szarmata durvamészkő, kréta-, jura- és középtriász mészkövek. Ezek felszíni előfordulásai együttesen sem érik el a Középhegység területének 5%-át. A Dunántúli Középhegységben összesen 407 barlangot ismerünk, 15,711 fm összhosszúságban [3]. Leghosszabb a Mátyáshegyi-barlang, mely 2250 m hosszú [7]. A barlangok fajlagos megoszlása legnagyobb a nummuliteszes mészkőben és a dachsteini mészkőben. Ezekben a kőzetekben 36, illetve 25 fm barlangjárat van átlagban négyzetkilométerenként. A szarmata mészkőben 22, a pliocénkorú édesvízi mészkőben 14 fm, a kréta mészkőben 12, a dolomitban pedig csak 0,6 fm barlangjárat jut egy-egy négyzetkilométerre. Durva, közelítő becsléssel megállapíthatjuk, hogy minden fm barlangfolyosó kb. 3 köbméter űrtartalmú. A Dunántúli Középhegység barlangjai ugyanis aránylag szűkek. A földalatti bányavágatok és fúrások is tártak fel üregeket a mélyben. A dolomitban a barlangjáratok éppen olyan ritkák a mélyben, mint í a felszínen. Altalános szabály, hogy a dolomitban k vízjáratok igen keskenyek, de sűrű szövevényt alkotnak. Ezzel szemben a mészkőben a járatrendszeVek nagyobb méretűek, de kevésbé szövevényeseik. Inkább földalatti csatornarendszerekhez hasonlíthatók. \ Dachsteini mészkőben lévő üregeket a dorogi kőszénmedence aljzatában figyeltek meg legjobban. 1926. év óta, vagyis a cementálás bevezetése óta, több mint 1 millió köbméter tömedékanyagot használtak fel a karsztüregek kitöltéséhez [21]. A bányaműveletekkel feltárt, illetve cementálással biztosított terület nagysága kb. 4 km 2. A bányamezők közötti meddő területekkel együtt az egész medence kb. 25 km 2, tehát a dorogi kőszénmedence mélyfeküjét képező triász-dachsteini mészkőben 1 km 2-re kb. 40 000 m 3 köbtartalmú üreg jut. Ez több mint ötvenszer annyi, mint az egész Dunántúli Középhegységben a felszínről nyíló, dachsteini mészkőben ismert barlangok térfogata (16 000 m 3) és megfelel kb. az aggteleki barlangvidék összes barlangja térfogatának (832 000 m 3). A nummuliteszes mészkő üregeit az ajkai kőszénmedencében 300 000 m 3-nek mérték [14]. Ez a szám több mint tizenötszöröse az egész Dunántúli Középhegység területén a nummuliteszes mészkőben felszínről nyíló ismert barlangjáratoknak, ami kb. 20 000 m 3.
